Rákos Vidéke, 1908 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1908-12-27 / 52. szám
52 szám. RÁKOS VIDÉKÉ 3. nagyon szégyenletes eredményre lyukadnánk ki, holott a saját fészkünket mégis csak kímélni kell. Ha tehát azt mondjuk, hogy az uj közlekedés korszakának küszöbén legelső feladatunk, hogy a közvilágítás dolgát megoldjuk és gondoskodjunk járható, tiszta utakról: úgy az elmondottak után harmadiknak kell e sürgős tennivalók közé feljegyezni a kereskedelmi forgalmunk és közélelmezésünk egészséges és alapos rendezését is. Hiszek. Örök rejtélye szerelemnek, Bűvös csoda a földiekén, Varázslatoddal megigéztél S im, hinni kezdek benned én. Kaczagtam eddig létezésed, Hazugnak mondtam hirdetőd, És kigunyoltam, megvetettem A párja után epedőt. Az én utam vad sivatag volt, A melyen nem termett virág, A sziveknek kicsiny virága Oh Istenem, mi más világ! Álmatlan éjjel, rózsás hajnal, Villámos égen napsugár, Csillogó gyöngy a föld sorában, Hová ő lép, a merre jár. Balzsam kezének érintése, Szava ima, feloldozás, A csókja menny, s az ölelése Üdvösség, Isten-árulás! . . . Tarts fogva engem mindörökre, Tűndérvilág, te szent csoda, Ringass el régi karjaid közt, S ne ébressz fel soha, soha ! Balla Miklós. bániban, mint a színpadon, ahol a lelkem javát adom, ahol egyedül érzem magamat otthon — mig itt gyalogszerrel, lefegyverezve bátortalan és ügyetlen vagyok? Ez az érzésem idővel határozott tudattá vált, sőt nagy tekintély nyomta rá az igazság pecsétjét. Oszkár Wilde mondta ki a művészekről, hadd húzzam rá ezt a törvényt ami hivatásunkra is : «Azok a művészek, akik (nappali, társaságbani) föllépésükkel másokat elbájolnak, rossz művészek. Jó művészek mindenüket a művészetüknek adják és ezért magukban érdektelenek.» Tovább pedig: «Egy valóban nagy művész a legköltőietlenebb lény minden élő lény között.» Okvetlenül ennek igazságát érzi a fönn említett külföldi diva, azért nem száll le olympusi magaslatáról az intervju profán közelségére. Mióta az emberség, nem pedig csak a színészet a legmagasabb ideálom, mióta nem tartom kötelességemnek mindenáron és erővel-esetten érdekesnek látszani, azóta nincs lámpalázam az intervjuk alatt. Nem félek olyan embernek látszani nappali viselkedésemben, amilyennek az Isten megteremtett; sőt mióta tudom, hogy nem kell csodabogarat csinálnom magamból, igen örömest beszélgetek minden felebarátommal, az ellenségeimmel is. Nem féltem tőlük sem a tudásomat, sem a tudatlanságomat, Ahol az én tudásom véget ér, ott kezdem én a kérdezőskö- dést és a látogatás végével kvittek vagyunk. Akiknek nem hoz a Jézuska semmit... Irta: Koriger flgostné. Enyhe téli alkonyat. Az utczák fehér szőnyeggel vannak borítva, hó fedi a házakat. Néma nyugalom tölti be a léget — csak elvétve hallatszik egy-egy elkésett utassal siető szánkó csilingelőse. Ez az ünnepélyes csend olyan sajátságos tulajdonsága a karácsony estének. De csak látszólagos nyugalom ez, mert a legtöbb ház belsejében lázas izgalommal — édes remegéssel várják a Jézuskát. Reménységgel, boldog sejtelemmel van eltelve minden gyermek I Végre csengetnek — szétnyílik az ajtó és leszállóit a Jézuska — megszentelve karácsony estének e boldog óráját . . . Ti megkomolyodott, semmiben örömet nem lelő, az élet viszontagságaitól megviselt, fásult idegzetű emberek, emlékeztek-e még életetek e hajnalára, mikor lelki szemeitekkel láttátok az ablakon besurranni a kis Jézust, megrakodva minden jóval, széppel és mikor a házban veletek örült mindenki!? Oh, a gyermekkor legboldogabb álma — legszebb illúziója! Mikor ez szétoszlik, mikor egy pillanatban megérti a gyermek, hogy a karácsonyfát a mama a piaczon veszi — akkor átlépett egy szép világ soha vissza nem térő örömeiből a rideg valóságba. * Beköszöntött ismét a karácsony. De mikor mindannyian örömmel vagyunk eltelve, mert a mi számunkra is hoz valamit a Jézuska vagy mert izgalmas készülődéssel akarunk meglepni másokat, gondolunk-e azokra, akik nem várhatnak senkitől semmit, akik nem szerezhetnek örömet senkinek, akiknek e szent estén még fütött szobájuk sincs? Istenem, pedig mennyien vannak ! Van itt helyben egy nemes szivü asztaltársaság, amelynek tagjai feladatul tűzték ki, hogy azoknak a szegény, elhagyott gyermekeknek, kiknek a gondviselés nem engedi ez örömünnepet otthon boldogan eltölteni, — ők szerzik meg azt. Ellátják azzal, — ami minden gyermek karácsonyi vágya — szép karácsonyfával, jó uzsonnával, szép, jó meleg ruhával stb. Múlt vasárnap tartotta karácsonyi ünnepét a vasárnapi asztaltársaság. Oly kedvesen telt el ez ünnepély és oly megható volt, hogy szem nem maradt szárazon. Teljes elismeréssel, igaz, őszinte hálával kell adóznunk derék polgárainknak, akik az erények legnemesebbikét — a jótékonyságot gyakorolják. A Hausvater vendéglő nagy termét zsúfolásig megtöltötte az érdekeltek, érdeklődők és kiváncsiak serege. Boldogság volt nézni az örömtől sugárzó gyermekarczokat, akik legalább arra az időre elfeledték a bajt, a nyomorúságot, az élet küzdelmeit, amelyet nekik oly korán kell megtanulniok. Csendesen, de annál szebben végzi áldásos működését a vasárnapi asztaltársaság. Szegény gyermekeknek örömet szerezni, lehet-e ennél nagyobb öröm, szebb czél ? 34 gyermeket látott el ruhával, czipővel, harisnyával, kendővel a társaság, Mégis hány van még, akinek nem jutott! Hiszen nincsen kiapadhatatlan forrás! Gyülekezzünk tehát mennél nagyobb számban e kis csapat zászlója alá. Dobjuk a perselyükbe azokat a filléreket, melyeket könnyen nélkülözhetünk és karácsonyig összegyűlik annyi, hogy néhány gyermek arczárói felszánthatjuk azokat a könnyeket, melyeket a kétség, a karácsony este miatti rettegés csal szemükbe. Aki a gyermeki lelkeket hosszú időn át tanulmányozza, azt tapasztalja, hogy a gyermeki lélek helyes iránybani terelése következtében már kicsi
