Rákos Vidéke, 1908 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1908-12-20 / 51. szám
51 szám. RÁKOS VIDÉKÉ 5. — Micsoda? Az én lányom! Meg hogy rossz utón halad ? Szerelmes levél ? No már ezt nem tűröm. Tudok én is mindent! Alig tette ön be a lábát a házamba, már kaczérkodott a férjemmel! El akarja csábítani^ tőlem ? — Én ? De asszonyom ! — szakítottam félbe ! — Hallgasson! Most én beszélek! El akarja csábítani az uramat. Igen ! Azután a vasúti ismerősének már az első reggelen légyottot ád a kertemben!,,. Levelet dobott magának s mert a lánykám rajtakapja, most elég vakmerő, hogy őrá fogja s őt mártja be, az ártatlant! Elmondott mindent a gyermekem . . . De most már vége! Még ma szedje össze a holmiját s ne tegye szerencsétlenné a családunkat , . . Sírva fakadtam ennyi gonoszságra és sírva hagytam el az önök szép országát. Hazaérve, apám ádáz haraggal, ökleit összeszoritva kiáltott: — Oh, azok az alávalók! Hát te is, te is! Téged is kiszemeltek, mint egykor édesanyádat ? — Anyám ? — Tudd meg, hogy anyádat, ki nevelőnő volt ott lent, én védelmeztem meg a házigazdája czudar- sága ellen. Vendég voltam a háznál és arczulütöttem a gyalázatost. Megverekedtem vele, nyomorékká lettem, de feleségül vettem az ártatlant. Ez volt atyám titka . . . Hát nincs okom, hogy rettegjem a magyaroktól ? III. Márta kisasszony arcza olyan fehér lett újra, mint a krizantém, melyet kezében tartott, a melylyel most negédesen felém csapott. A régi emlék ismét haragra lobbantotta. Ránéztem, s ha már elbeszélése alatt minduntalan fel akartam kiáltani a meglepetésektől, most többé nem bírtam magamba fojtani a szót. — Szent Isten! Hát van sors, van végzet? Van csoda? Ha tudná Márta, ha tudná! — De mit? — Ön elhallgatta a városka nevét. Elhallgatta a családot is. — Kérem, nem vagyok gyöngédtelen. — Nos hát, ismerem az ön különös háziasszonyát, a volt házigazdáját és a furcsa növendéket . . . — Ott volt ön is abban a fészekben ? — Az a fészek a szülővárosom ! Nagy Komlód, igen ! S az a feketebajuszu, hóditő ur, Jármay Domokos a nagybátyám ! . , . Az a majomszeretettel megáldott anya az én nagynéném , . . és a koraérett leánya. — Paula! — vetette közbe Márta riadtan. — Az én kis unokahugom. Szegény Márta majd elájult erre a rettentő fölfedezésre, alig bírtam lecsillapítani . . . — Sose ijedjen meg. Még akkor sem, ha még . ma találkozni fog velük, mert megérkeztek ők is. Itt töltik a nyarat . . . — Ah, akkor én menekülök. Linzig meg sem állok! — Na persze! — S az a fiatalember! Az ön hasonmása! Az utitársam ... A leveles kő dobója ott a fal mellett , . . Ez senki más, mint ön ! Most már hiába tagadná . . . Oh Istenem! Istenem! Már könybe lábadtak a szemei ... Én azonban hamar készen voltam a csellel. Óh ártatlan csel! És felsóhajtottam: «Jámbor hazugság, szemfüllentés, most segítsetek:» Csak egy pillanatig tartott, amig nagyot gondoltam és merészet ... A szivem remegett és néztem, néztem a bájos német lányt, És elszántan vetettem el a koczkát; bármint fordul is , . , — Márta kisasszony ! Hát most is azt hiszi, hogy az a levél Paulának szólt, hát nem érzi, hogy önnek akartam életjelt adni magamról?.,. Hisz én voltam a vasúti ismerős, a hallgatag utitárs! Együtt ültünk a vonaton Budapesttől Nagykomlódig . . . Már akkor megszerettem . . . Nem is tudtam, hogy német s azért írtam magyarul. — Nekem szólt az áthajitott levél ? Vakmerőén vágtam oda: — Hát persze, hogy önnek ! — Akkor hát ártatlan Paula? — Már férjhez is ment — máshoz . . , sietett! — S az anyját hiába vádoltam ? — Nagynéném igazat mondott, amikor védte Paulát és kitalálta, hogy én — Önt ostromlom . . , . — ügy hát a magyarok . . . — Még sem olyan gonoszak . . . Győződjék meg, és — legyen a feleségem ! , , . IV. Márta kisasszony még csak menyasszony. És erősen tanul magyarul, ami apjának, az osztrák ex- kapitánynak, sehogy sem fér a fejébe. Az bizonyos, hogy egy ellenségünkkel kevesebb van már. Hivatalos rész. 7569 I 1908. felhívás. Mióta az uj házszám és utcza táblák elkészültek és fel is szögeztettek, azóta az elöljáróságnak napról- napra tudomására jut, hogy azokat ismeretlen tettesek — valószínűleg éretlen suhanczok — bemocskolják, olvashatatlanná teszik vagy egyes betűket levakarva az utcza nevét elferdítik, sőt a táblákat nem egyszer le is szakítják és a közelben elhajítják. Az elöljáróság már eddig is minden lehetőt megtett arra nézve, hogy a tettesek közül valamelyiknek nyomára akadjon, azonban eddig minden igyekezete meddő maradt. Ezen az utón hívjuk tehát fel a község közönségének figyelmét eme gaztettekre és kérjük, ha valamikép tudomására jutna valakinek legalább egy ilyen eset, ne hunyjon szemet neki, mert igen nagy szolgálatot tesz vele a közérdeknek, ha a tett elkövetőjét méltó büntetésének elnyerhetése végett a községi elöljáróságnak feljelenti. Rákosszentmihály, 1908. deczember 14, Hauser Gyula, Krenedits Sándor, bíró. jegyző. pénzkölcsönt, ingatlanra, második helyre is valamint konverziós üzleteket kitűnő forrásokból közvetít, a legkedvezőbb feltételekkel, rákosszentmihályi lakos.— nem ügynök. Czime megtudható a kiadóhivatalban.
