Rákos Vidéke, 1908 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1908-12-06 / 49. szám
2 RÁKOS VIDÉKE 49. szám nem ur még, akinek ősi kúriája van, úgy nem szegény ember mind, akinek nincs a telekkönyvben a neve. Meg kell tanulnunk, hogy az egészséges, erőtől duzzadó, ügyes két kar van olyan adománya az Istennek, mint a birtok. A munkás kéz — vagyon, csak érteni kell hozzá, mint bármely vagyonkezeléshez. A munka a jólét, a megelégedés forrása, az öntudat erősitője. Az ember igazi értéke az ő munkaképessége, akár szellemi, akár fizikai az a munka. A nemzet ereje az ő fiainak erős, ügyes munkás két karjában rejlik sokkal inkább, mint a bármely más tudományában. Majd ha megtanuljuk becsülni és szeretni a munkát, majd ha az ipar is úri pálya lesz nálunk, majd ha intelligens szülők az ő nemcsak másra nem való, hanem tehetségesebb gyermeküket nem restellik iparosnak adni, majd ha a magyar asszony is megtanulja, hogy az »uriasság« nem zárja ki a munkát, majd ha nálunk is meg lesz a munka becsülete, akkor fog fölépülni nálunk az az aranyvár, melynek talpköveit most rakják s melyre mindenki erős nemzeti önérzettel, önzetlen emberbaráti szeretettel s a munka becsületével elhozza a maga kövét is. ti. Á-né. így vagy amúgy. .. így vagy amúgy, mindig csak egy a vég. Az élet ? Pompás, de fárasztó vidék. Ha átutaztuk, a vonat megáll, És kalauzunk — a kaszás halál — Bekiált hozzánk, mint ez már szokás : Tessék leszállni! Végső állomás ! Endrődi Sándor. Ha leszáll az éjjel... Ha leszáll az éjjel, Hát leszáll, Ha jön, hát csak jöjjön A halál. Nyugton nézem árnyát, Rémeit: Tied volt az éltem Fénye mind! Endrődi Sándor. * * * Féltékenység. Ne hidd valónak, mit csak sejtesz, Vigyázz a vádra, mit kiejtesz, A gyanú öl, s bár nem ér tetten: Elveszünk benne mind a ketten. Hit, kedv elhagy, beáll a bánat, Te értem sóhajtsz, én utánad, S elébb-utóbb mi lesz a vége ? Egyszer csak nem törődünk véle! . . Balla Miklós. Kerepes—gödöllői villamos vasúi. A múlt héten említettük, hogy a budapesti helyiérdekű vasutak részvénytársasága kérelmére a kereskedelmi miniszter benyújtotta az országgyűlés elé a törvényjavaslatot, mely a tervezett K e r e p e s— gödöllői vónalmeghosszabbitást engedélyezi. Az alábbiakban teljes szövegében közreadjuk a törvény- javaslatot és a bennünket kiválóan érdeklő megoko- Iását, mely szives olvasóinkat a vasút ügyében a legmegbízhatóbb és legkimeritőbb felvilágosítással látja el. Bizonyára szívesen fogadják e hiteles adatokat, amelyek ismerete, a sok mindenféle mendeTÁRCZA. Utón. Irta : Lengyel Géza. Friss téli reggel volt, hideg és tiszta, fönt a fákon már napsugarak tánczoltak. A kis állomási szobában ketten voltak, Gábori meg a felesége. Várták a pesti gyorsvonatot. Gábori álmosan pislogott a fehér vidékre, az asszony vidáman nézdegélt. — Most újra utazunk — mondotta ragyogó szemekkel és várta a hatást, Gábori felnyitotta a szemét, és nagyon egyszerűen mondotta: — Igen újra. Az asszony szemrehányóan figyelmeztette rá, hogy mit jelent az utazás. Hogy az első ütjük a nászút volt, amikor szédülve és rózsaszínűén száltak a piros párnák közé. Azután visszajöttek még mindig mámorban és hat hónapig éltek elvonulva a bakony- vári Fő-utczán, Most föl mennek megnézni a pesti világot, színházba járni, vásárolni. És Gáborinak egy-két üzletét kell megsürgetnie a minisztériumban. Gábori teliát az osztálytanácsosra gondolt, az asz- szonyban a nászút emlékei ébredtek fel. Nagy robajjal megnyílt az ajtó. Két fiskális jött be, meg az öreg doktor, Naszódi. A férfiak hangos örömmel üdvözölték egymást, ők is Budapestre utaznak; az asz- szony kedvesen, barátságosan mosolygott és tiz perez múlva a vonaton szorongtak a forróra fűtött folyosón. Az ablakok mögül rosszindulatú szemek meredtek rájuk, Végre bebotorkáltak egy kupéba. Már ketten ültek ott, a szűk ketrecz egyszerre megtelt. Az asszony bátortalanul nézett körül: — De fiam, hiszen ez második osztály. Gábori nevetett: Hát persze, hogy az. Hová gondolsz? Nem vagyunk már nászuton. Naszódi doktor hangosan hahotázott. Már maga alá gyűrte a bundáját és már kezében volt a kártya. Rászólt Gáborira: — Van már egy esztendeje, Laczi, hogy nem játszottunk. De most kipróbáljuk. Van időnk Pestig. Az asszony rémülten figyelte az urát. A férfi nem vette észre a tekintetet, csendesen felelt: — Hogyne Gyuri bácsi. Nagyon szívesen. Megnyúlt az asszony arcza, kis szájszögletei lefelé húzódtak és puha tömött hajfonatai oldalt billentek. Naszódi már osztotta a kártyát, négyfelé. Az egyik fiskális visszautasította. — Nem játszom, sohse szoktam. Az asszony hálás pillantást vetett rá, az ura közömbösen mondotta: — Akkor hármasban játszunk. És megindult a játék. Rohant a vidék, végtelen hómezők váltották fel egymást, a kártya csattogott és a kerekek ütötték a taktust. Az asszony meghúzódott az ülés zugában, a tekintete az urát kereste, körül-
