Rákos Vidéke, 1908 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1908-09-20 / 38. szám
4. RÁKOS VIDÉKE 38 szám. bokban tapasztaltuk — tulajdonképeni szerepköre a Lánczy Ilkáéval egyezik meg. M e 1 t s o k Anzelma, Szentirmayné szerepében keltette az estén a legzajosabb hatást. Harmadik felvonásbeli nagy jelenete után orkánszerü taps zúgott fel nyílt színen, ami közönségünknél a legritkább jelenségek közé tartozik. Minden ízében, minden szavában, minden mozdulatában pompás volt, mintha örök időktől fogva színpadra termett volna. Egyéniségét végtelen báj aranyozta meg, a kaczkiás asszonyka forró temperamentumát hiven mégérzékitette; beszéde csudálatosán színes és értelmes. Igen rövid idő alatt műkedvelő előadásaink egyik legelső díszévé fejlődött. Krenedits Berta nernkülömben igen nagy haladást tett s ezt minden újabb szereplése alkalmával újabb örömmel és élvezettel tapasztaljuk, A Dóin a h á z y n é szerepét tökéletesen játszotta, hangját pompásan eltalálta, szép volt, kedves és szeretetreméltó és kiválóan Ízléses volt; beszéde kellemes és szépen csiszolt. Sikere teljes. A hölgyekről szólva nem mulaszthatjuk el a pazar, de mindig Ízléses toaletteket felemlíteni, melyek nem kis szenzácziót keltettek a közönség körében. A férfiakra térve, a darabban a huszártisztek vezettek. K 1 i m k ó Pista a kapitány, Krenedits Sándor a főhadnagy, Záborszky Zoltán a hadnagy és Winkler Sándor a kadét szerepét töltötte be, K 1 im k ó Pista a kapitány szerepében ismét gazdagította számtalanszor dicsért alakításainak immár hosszú sorozatát, még pedig olyan sikerrel, hogy őt is nyílt színen tapsolták meg, a kitörő elismerés jeléül. Csudálatraméltó tökéletességgel ábrázolta a remekül megrajzolt alakot. Igazi huszárkapitány, kemény, komoly, tartalmas, mindig friss és szeretetreméltó és ötletes. Hangjában és sok mozdulatában a Nemzeti színház Gyenes Lászlóját utánozta, nem mintha szüksége lett volna rá, hanem kedvtelésből, ami különben sem neki, sem Gyen esnek nem vált szégyenére. Mert a kópia nem volt szolgai, hanem a mester mindenki előtt kedves művészi eszkömegint alkalmatlankodom. Nincs egy fillérem se! Tegnap óta egy falat sem volt a számban. — Hiszen tegnap kapta ki a fizetését? — Igen, de még tegnap el is költöttem. — Sajnálom. — Én nem sajnálom, hogy elköltöttem. Hallgassa meg ügyvéd ur, hogy történt a dolog. Vendéglőben, már t, i. olyanban, minőre nekem telnék, nem tudom megenni az eledelt. A gyárba szoktam magammal vinni mindig valami ennivalót és egy kis kávéházban, a gyár mellett, szoktam megenni. Tegnap is ott voltam. Egyik asztalnál egy ember ült, aki a pinczért tegezte, úri módon parancsolgatott és hordatta a konyakot. A ruhája nagyon nytittes volt, a pinczér gyanakodott, és a sok parancsolgatás után szerették volna már látni a pénzét is. Éppen mikor befejeztem az ebédem, akkor állt elő a kávés, hogy fizessen. — Mi az ördögből fizessek? — kiáltotta a részeg ember rekedtes nevető hangján. A kávés rendőrt hivatott, s beakarta kisértetni. A részeg ember még részegségében is méltósággal állt föl s valami irásfélét dobott oda- a rendőrnek : — Én Bay Abris vagyok. Az apám Bay Péter volt, az alispán ! Nemes embert nem szabad elfogni. Csakugyan ő volt. A hires Bay Abris, aki valaha halálig szerelmes volt belém. Kikosaraztam, mert őrült voltam. Talán én vagyok az oka, hogy tönkre ment. Talán az egész élettel tartozom neki, hát csak kifizethetem érte ezt a kis kontót. zeinek egy részét leste el s használta fel ugyancsak művészi módon. Krenedits Sándor T arján főhadnagy igen nehéz és komplikált szerepét játszotta kitűnően. Nagyon szimpátikus, megnyerő alak volt; szerepének főképen érzelmes és drámai vonásait emelte ki s játszotta meg melegen és őszintén s igen nagy drámai erővel, ugyancsak rendkívüli sokoldalúságát bizonyítva. Negyedik felvonásbeli nagy jelenésével valósággal megrendítette a közönséget, mely könybe- lábadt szemmel leste szavát s viharos tapssal jutalmazta alakítását, A külsőségekben is elegáns és eleven volt és vonzó, szimpatikus, mint mindenkor. Záborszky Zoltán hadnagya igen nagy haladást jelent derék műkedvelő pályályán. Mindinkább növekedik temperamentumban, a színpadon otthonossá vált s jellem ábrázolása izmosodik és élesedik. Lóránt hadnagy igen hálás szerepének bizonyult; hangját, alakját nagyon jól eltalálta s nagy sikert aratott jókedvű és szabatos játékával. Igen hasznos és derék tagja műkedvelőnk gárdájának, melyet buzgalma és odaadása eredményesen szolgál. A kadét szerepe révén ugyancsak uj és kiválóan hasznavehető tagot nyert a műkedvelő társaság Winkler Sándor személyében, ki ez első fellépésével már viharos elismerést érdemelt ki s bizonyára még sokszor fog hasonló érdemeket szerezni. A ka- dét rendkívül hálás és szimpátikus szerepét derekasan kiaknázta. Megnyerő és ötletes volt s egészséges humorral játszott. A »naturburs« szerepköre rendszerint a legnehezebben tölthető be; — Winkler Sándor se fogja műkedvelői sikereit mindenkor ebben a zsá- nerben aratni, de ezúttal megmutatta, hogy ebben a hálás, de nehéz szerepkörben is kitünően használható és értékes tag. A kadét szimpatikus egyéniségéhez a magáéból is adott s kényes jelenetében mindenkor megőrizte a jóizlés határait. Zajos sikere volt. A hadsereghez tartozik még Miska, a tisztiszolga, kit eleven, friss humorral, igen ügyesen játszott meg Garay Sándor, ugyancsak uj és hasznos tagja a műkedvelő csapatnak. Ezenkívül egy inas szerepet is gondos lelkiismeretid látott el; mindkét maszkjában ügyes és jellegzetes volt. Tőle is sok szépet remél— Kifizette a kontóját ? Odaadta az egész heti keresményét ? — Oda hát. S Bay Abris ur mit szólt hozzá ? — Semmit, Nem is tudta meg. Azt mondták neki, hogy csak menjen haza, minden rendben van. — S ha én most nem adnék magának semmit? Éhezne tovább s nyugodt lenne, hogy a pénzét odadobta egy lumpnak a pálinkázása fejében? — Éhezném tovább! Csak nem engedhetem, hogy egy Bayt becsukjanak! Mindnyájunk szégyene lett volna ! A megtört fényű szemekbe mintha egy perezre visszaszálott volna a régi fény, a régi büszkeség lángja s megroskadt termete is egy pillanatra mintha kiegyenesedett volna, mig ismételte: — Mindnyájunk szégyene lett volna, mindnyájunké, akik nemesek vagyunk . . . Tekintete egy pillanatig mintha ott kalandozott volna a múltban s mintha ott látta volna maga körül repdesni a Fráter-czimer aranyos darvát, meg a Bayék ezüstös szárnyú sasmadarát — és azután büszkén nézett az ügyvédre, mintha csak azt akarta volna neki mondani: — Érted is te ezt! A te apád szűcs mester volt ! Hanem hamarosan kialudt ez a büszke tekintet. És a rimánkodó, szegény, levert teremtés lett újra, aki alázattal kérte az ügyvéd urat, hogy »kölcsönözzön« neki néhány koronát ....
