Rákos Vidéke, 1908 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1908-08-30 / 35. szám

35 szám,

_____________________________RÁKOS VIDÉKE_______________ 3

ség mintaképe, a parkszálloda terrasszán és környékén ? Óh tárczairók Múzsája Te, Te, ki a Porzókat, Tóth Bélákat és Sipuluszokat oltalmazod és megadod nekik a képességet arra, hogy a legkényesebb dolgokat finom mosolyt keltő, de senkit meg nem botránkoztató módon adják elő, őh Múzsa, adj pennámnak erőt vagy inkább kellő gyöngeséget és gyöngédséget annak kifejezésére, amit mondani akarok ... No hát ez a kifogásom az Erzsébetliget ellen. Korán kelő ember vagyok. Szeretek korán reggel kimenni az Erzsébetligetbe, ki a dinnyeföldek felé, S a reggeli szellő, mely lágyan simogatja halántékomat, nemcsak a szántóföldek és rétek, a fák és füvek, a kertek és kutak üde lehelletét hozza felém, hanem orrcsavaró odeurőket is, melyeknek felismerésére nem kell a levegőt chemiai utón elemezni, mert az illatnak éppenséggel nem elilló és cseppet sem odaillő forrásai, a tegnap ott járt gyermek és — félek — nem gyermekhadnak — hogy is mondjam csak — hagyatékai, ott szivárványkodnak előttünk mindenféle színárnyalatban. Méltóztatik engem érteni ? A zöld fűre, a sárga homokra, de még horribile dictu — a barna padra is rá — pirítottak neveletlen emberek vagy reméljük, csak emberkék. Jól tudom, hogy az apró hölgyekben és urakban nem lehet még a Tycho de Brahe energiája, kiről azt mondják, hogy egy hoszszu udvari ebéd alkalmával beiehalt önmegtartóztatásába. Tudom, hogy a kis Ádámokat és Évákat nem lehet és nem is szabad akadályozni sürgető érzéseik kifejezésében, csak némi lokális megszorítást bátorkodom a megszorult Liliputiak és a többiek részére ajánlani. Ne legyenek kénytelenek itt is, ott is, uton-utfélen, zöld fűben és sárga utakon megállani, illetőleg letelepedni, hanem hadd legyen a nagy liget egy-két pontján egy, a fák és füvek színével megegyező szinti házikó . . . parva domus, magna quies , . . mely jótékony falai közé fogadná a szükségben levőket. Segítsenek e bajokon Mátyásföld vezetői és vezérei, Augusztusai és Mecze- násai és építtessenek az Erzsébetligetnek egy-két alkalmas helyére egy ilyen »nők«-et és »férfiak «-at készségesen befogadó otthont. Csak egy kis kunyhót kérek, nem fényes palotát. . . Még egyszer mondom : parva domus, magna quies. Nagyon szerénytelen a

Sehol semmi ijedség, csak János áll az udvaron halálraváltan, sápadtan, fehéren, az ajka mozog, János gondolkodik, számol:

A házat újra kell fedeleztetni, de már náddal nem szabad, azt csak a régi házakon tűrik meg, cseréppel kell. Ez száz pengő, hetvenet kap a biztositótól, 30 forint a kár.

Nagy csapás ez. Azután szét néz az udvaron és még fehérebbre válik, szinte azt lehet várni, hogy elsírja magát rögtön. A tetőnek már csak az üszke füstöl, a tűz elmúlt, az udvar azonban rettenetes pusztulás képét mutatja. Fekete gerendák hevernek, a palánkot csákánynyal kibontották a tűzoltók, a kút deszkáját elszedték, a házból ágyat, konyhaedényt kihordtak szana szét. Hogy el ne égjen.

A nép lassankint hazaszéled, hangosan tárgyalja az eset részleteit. Jánosék maguk maradnak. Az asz- szony még mindig sir. Hangosan, meggyőződés nélkül. De rögtön elhallgat, ahogy Jánosra tekint.

János az udvart emlegeti, a rettenetes rombolást, a tatárjárást. Az igazi baj azonban egészen más. A házat eladtak még a tavaszszal hatszáz forintért. A ház már nem is az övé, de az uj gazda csak őszszel jön be a tanyáról. János még nem tudja, de már érzi, hogy súlyos jogi komplikácziók következnek. Törvényre, ügyvédekre gondol és bizony, megint, csak sírni, ríni szeretne.

kívánságom, tisztelt Szerkesztő ur?

*

»Parva domus, magna quies«. »Nem nagy ház, de nagy nyugalom«. Ezt szeretném feliratul arra a Diák-otthonra, melyet a Parkszálloda bérlője, mint hallom és olvasom, létesíteni akar főiskolai, azaz tudományegyetemi, műegyetemi, állatorvostani stb. hallgatók részére. Igen szerencsésnek tartom Kraicso- vits ez ötletét. Aki egyetemi hallgatóinkat az egyetem falain kívül töltött óráikban ki tudja hozni a nagy város szűk utczáiból ide vagy máshová a szabad természetbe, a bűzzel és bűnnel telt bérkaszárnyákból és kávéházakból oly jó levegőjű és tiszta helyekre, milyen a Mátyásföld és szállója: az okos és jó dolgot cselekszik. Ha már nem tudják magukat az egyetemeket úgy elhelyezni, hogy egészen távol essenek a főváros zajától, tétlenségre és rossznak tevésére csábitó alkalmatosságaitól: akkor legalább lakjanak és mulassanak az egyetemi hallgatók csendes, szép és egészséges helyen, amilyen akár a pesti oldalon Mátyásföld vagy Rákosszentmihály, akár pedig a budain Hűvösvölgy vagy a Zugliget. Egyelőre czélszerübb berendezések hijján egészen alkalmas erre oly vendégfogadó is, milyen a Mátyásföld parkszállója nagy és szellős helyiségeivel. Mit is tehetne a szállodás — a maga gazdasági szempontjából is — okosabbat, mintha a téli holt szezont fiatal diákok csapatával elevenné és élénkké teszi? Csak aztán igazán olcsók legyenek azok az »igen olcsó« árak, melyeket hirdet, kik nem Rothschildék fiai, de akik mégis szeretnek jól lakni és jóllakni. Hollós Mátyás, a hadverő és tudományt szerető nagy király, földjén — tanuló és tornászó, korcsolyázó és vívó diákok, itt élve kedves közösségben testük és leikül nevelésének .. . nem szép gondolat-e ? Csak jöjjenek ide minél többen és Isten áldja meg őket jó kedvvel és bőséggel. Az utóbbiról gondoskodjék tőle telhetőleg Kraicsovits Rezső is. Talán megint szerénytelen vagyok kívánságomban? Vagy nagyon is optimista feltevésemben? De lehet-e az ember más, mint optimista ezen a szép Mátyásföldön, ahol minden oly jó: természet és ember, bor és sör, szálló és szöllő?

Tisztelettel Trencsényi János.

A tűznek elterjed a hire és a ház uj gazdája másnap bejön a tanyáról. Bevonulnak a házba, beszélnek, számolnak egy óra hosszat, azután felkerekednek, mennek a jegyző úrhoz. Itt is soká tart a tanácskozás, de a jegyző ur végre is kibogozza, kiszedi belőlük, hogy a különös probléma igy áll:

Az uj gazda követeli a házat, úgy, ahogy megvette, régi, de hibátlan, ép nádtetővel, János szívesen megcsináltatná, olyanra amilyen volt, ez

telik a biztosításból, de nem lehet, nem szabad, mert kihirdette a vármegye, mikor három falu leégett, hogy uj fedést csak cserépből lehet csinálni. A cserép pedig drága. Rá kellene fizetni a biztosításra harmincz pengőt. Az uj gazda erre a vállát vonja, neki nem kell cserép. Neki jó a zsupp is. Ha a vár- megye parancsol, arról ő nem tehet. János végső elkeseredésében felajánlja a hetven pengőt, amit a biztosítótól kap. A vevő makacsul int, neki a tető kell.

A jegyző urnák emberszerető napja van, azt ajánlja, ne menjenek ügyvédhez, mert az egész ház rámehet. Egyezzenek meg, János ismeri az ügyvédeket. A házat örökölte, akkor volt velük dolga. Igazat ád tehát a jegyző urnák, de rettenetes keserűséggel gondolja át, hogy ő a gyengébb, neki kell engedni, ellene van a másik igazsága, noha ő semmit sem tehet arról, ami történt.