Rákos Vidéke, 1908 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1908-06-28 / 26. szám
6. RÁKOS VIDÉKÉ 26. szám. produkálnak, hogy igazán páratlan a maga nemében, amit B e k e t o w igazgató művel. Csupa elsőrangú különlegesség tömörül a műsorában s amellett ismeri jól a budapesti közönség Ízlését, az előadást roppant elevenné, vidámmá varázsolja. Meghozta Antwerpenből a budapestiek kedves ismerősét, a hires Tom Belling és Antoni bohóczpárt is s most már négy Auguszt mókája tölti ki a rövid szüneteket s visz elevenséget a komoly számok közé, melyek között egyaránt kiemelkedik a hat L e p i q u e hajmeresztő mutatványa, a négy D e k o pompás száma, a marokkóiak tizenhattagu festői csoportja, a R u d o 1 h y színesen rendezett erőmutatványa s mind. a többi, szószoros értelmében vett atírakczió. Csütörtöki társaság. A csütörtöki társaság mátyásföldi kedves összejövetelei megszokták már, hogy intimus baráti ünnep díszes keretéül szolgáljanak, de az ünnepek sorában is ünnep volt az a fényes estély, melyet a múlt héten egyik legrégibb, törzsökös, igazán minden vonalon nagyrabecsült tagja, Bartolfy János tiszteletére szentelt, A nevenapját ülték meg, zajos, lelkes ünnepléssel, a baráti szeretet és őszinte ragaszkodás minden elképzelhető megnyilvánulásával, Bartolfy János olyan érdemes tagja és buzgó munkása közéletünknek, hogy a tiszteletére avatott este visszhangja messze tova hullámzik a magyar társadalom sok rétegében s mindenütt rokonérző csatlakozásra talál. A társaság pedig méltán büszke e ritka fajsúlyú érdemes vezértagjára, A lóvasut forgalma. A rá kos szentmi hály lóvasuton ez év április hónapjában 45563 személy utazott (1907. áprilisban 39240) és 3736 kor, volt a bevétel (1907-ben 3166 kor.) Májusban 57320 utas, 4956 kor. bevételt biztosított (1907. májusban 56730 utas és 4790 kor. bevétel volt.) Az év első öt hónapjában ez idén 2212á3 volt az utasok száma és 17860 koronára rúgott a bevétel, — mig 1907. hasonló időszakában 194200 utas 15840 kor. bevételt eredményezett. A légzőszervek megbetegedésénél felette fontos azonnal, mihelyt az első jelek mutatkoznak, óvóintézkedéseket tenni, miért is ajánlatos, mindenkor egy hatásos szert készletben tartani, még pedig nem köhögés elleni cseppeket vagy czukorká- kat, hanem egy feltétlen segítő háziszert. .Mint ilyen legjobban ajánlható a »Sirolin-Roche«, mely számos kórházban lett kipróbálva és a légzőszervek, valamint bronchial-hurut ellen a legjobb hatásúnak ismertetett el. »Sirolin-Roche« kevesbíti a köpetet, gyógyítja a gyuladást és egyben előmozdítja az étvágyat is. Minden gyógyszertárban kapható. Kiadó lakás. Rákosszentmihályon, a leendő községház átelle- uében, a róm. kath. templom mögött, 3 percznyire a lóvasúti megállótól: 3 szoba, 1 üvegezett veranda, 1 konyha, 2 kamra, 1 cselédszoba, 1 padlás, 1 pincze, 1 closett és udvar, A ház villámhárítóval van felszerelve ; úri családnak a nyári idényre, vagy évi bérletre kiadó. Gyermekek száma nem határoz- Lakás junius 15-től elfoglalható. Bővebbet Rákosszent- mihályon, Szentkorona-utcza 19. száma házban. Ejy fiatal, erős, munkaképes bejáró takarítónő kerestetik. Bővebbet: a kiadóhivatalban. Táncztanitási jelentés! Tisztelettel értesítem a n. é. közönséget, hogy f. é. junius hó 30-án az „Ottho n-kávéház" táncztermében táncztanfolyamot nyitok. Oktatásom tárgyát a legdivatosabb társas- és műtánczak, u. m, Gavotte, Menuette, Boston, Körmagyar stb. valamint a szépészeti test- gyakorlatok: helyes állás, járás és testmozgás is ké- pezemlik. A tanórák d. u. 5—7 óra közt tartatnak. Előjegyzések az „Otthon-kávéházban“ eszközölhetők. A n, é. közönség becses pártfogását kérve maradok tisztelettel GUTTMAftlftl SAMU, oki. táncztanitó. Budapesti intézet : Vili., József-körűf 8. Olcsó drófkerifés fl legolcsóbban szállítok salai gyáramban készüli dróíkeriíésekeí kertek, valamint udvarok bekerítésére. Baromfi udvarok részére különlegesség a horganyozott hatszögletű többször csavart sodronyfonat 30 fillértől kezdve. WITTMANNJÁNOS sodronvszövő gyára Budapest, V., Váczi-út 6. szám. TELEFON : 92—23. Felvilágosítással, árjegyzékkel szolgál és megrendelést átvesz Garai György, Rákosszentmihály, Remény ű. 17. BŐRSZÉKIPAR, Buforbőrsajfolás és bőrfaragás. — Buforáll- ványok és asztalok. KÉRDI ANTAL, BUDAPEST, IV,, Károly-utcza 2. szám. Az evangélikus iskolaépületben. Nagy raktár valdi bőrszékek és karosszékekbeu. — Használt székek átalakítása borszékekre olcsó árakban. S0LESINGER JÓZSEF Budapest, VI., Ujvilág-utcza 23. (Röser-Bazár.) Legelterjedtebb elhelyező iroda szálloda, vendéglő és kávéházi személyzet részére. Szakbeli üzlet eladás és vétel közvetítése. Siroliit emeli az étvágyat és a testsúlyt, megszünteti a köhögést, váladékot, éjjeli izzadást. Tüdőbetegségek, hurutok, szamárköhögés, skrofulozis, influenza ellen számtalan tanár és orvos által naponta ajánlva. Minthogy értéktelen utánzatokat is kínálnak, kérjen mindenkor «Roche» eredeti csomagolást. F. Hoffmann-La Roche & Cie. Basel (Svájc.) „Roche“ Kapható orvosi rendeletre a gyógyszertárakban. — Ára üvegenkint 4 K.