Rákos Vidéke, 1907 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1907-07-21 / 29. szám

4. RÁKOS VIDÉKE 29. szám. és kimondotta, hogy Szerelemhegyi dr, polgármestert ugyan nem függeszti föl állásától, de a fegyelmi el­járást ellene tovább folytatja. Újpest községnek kérelmét, hogy az anyakönyvi hivatalt állami keze­lésbe vegyék, a bizottság pártolóan terjeszti föl a belügyminiszterhez. Halálozás. Scher Ferencz építész, rákosszent- mihályi házbirtokost és kiterjedt rokonságát sulyos gyász érte. Atyja, Scher Konrád, e hónap 11-én d. e. 9 órakor életének 68., boldog házasságának 42. évében, hosszas szenvedés után Budapesten elhunyt. Igen nagy részvét közepette temették az uj közép­ponti temetőben. Az elhunytat özvegyén, szül. Bauer Márián kivül igen nagyszámú rokonság gyászolja, kik közül a gyászjelentésen szerepelnek: Follman Lajosné, szül, Scher Magdolna, Palotás Józsefné szül. Scher Emma, Scher Ferencz, Scher Krisztina, mint az el­hunyt gyermekei, özv, Pfaff Józsefné, mint az elhunyt testvére. Follman Lajos, Palotás József, Scher Fe- renczné, szül. Oberbauer Ilonka, mint az elhunyt vejei és menye. Follman Erzsébet, Sarolta és .Mag­dolna, Palotás Mariska és Aranka, Scher Hajnalka és Tiborka, mint az elhunyt unokái. Jóváhagyott alapszabályok. A rá kosi önmüvelő- dési kör alapszabályait a belügyminiszter jóváhagyta. A derék és agilis kör uj szervezetét legközelebb is­mertetjük. Gireth kabaré. Gireth Károly müvészkabaréja egyelőre a környéken folytatta előadásait. Utóbb Kőbányán,majd Újpesten rendezett sikerült előadásokat. A Sporttelep hírei. A Rákosszentmihályi Sporttelep választmánya az évadnak megfelelően élénk tevékenységet fejt ki. A minap Schvarczl József elnöklete alatt tartott ülésén, melyen jelenvol­tak Csendes István, Hauser János, Hauser Rezső, Fent Nándor, Klimkó István, Klimkó László, Mayer Oszkár, Mohrlüder Vilmos, Regele Zoltán, Schvarczl Ferencz és Strassenreiter Ignácz tagok, az elnök a jegyzőkönyv vezetésére Hauser Rezsőt, a jegyzőkönyv hitelesítésére pedig Klimkó László és Schvarczl Fe- renczet kéri fel. A közgyűlés által újra választott választmány megtartja a tisztikar választást s kebelé­ből Schvarczl Józsefet elnökké, a titkári állasra Balá- zsovich Zoltánt, pénztárossá Hauser János, műveze­tővé Klimkó László, gazdává Klimkó István, jegyzővé Kesztler Andor, ellenőrré Regele Zoltán, számvizs­gálókká Strassenreiter Ignácz, Mayer Oszkár és — Talán nem találja elég szépnek? — De igen, ha jobban volnék diszponálva, udvarolnék is neki . . . — Hát? . . . — Nem nősülök, punktum. Lamassy felpattant, — Furcsa fráter maga; tőlem egy koronát pum- pol és 100.000 forintot visszautasít . . . Maga beteg . . . Zimmer diadalmasan mosolygott. — Ez a betegség nem sokáig tart, legfelebb három napig. — Hogyan ? Zimmer izgatottan mondotta el, hogy egy erdélyi rézbányát fezirozott. A dolog már teljesen rendben van, a szindikátus megalakult,, ő kap három, leg- föllebb négy nap múlva százezer forintot készpénzben és ugyanannyit részvényekben. — Látja. Lamassy, ezért nem váltani meg az aranyláncztól, pedig koplaltam, de nem akartam, hogy észrevegyék a snaszt ... Ez árthatott volna . . . Negyednapra már mindenki tudta a Rivéria kávé­házban, hogy Zimmer Albert gazdag ember lett. Nem lehetett kétség, a saját automobilján a saját soffőrjével jelenj meg a terrász előtt. És mintha kicserélték volna. Csupa kedvesség, nyájasság volt, a pinczéreknek a vállát veregette, olyan embereket kiket azelőtt meg se látott, ő szólított meg, és tudakolódzott becses családjuk után. , . Schvarczl Ferenczet választja meg. Mint belépésre ajánlkozó tagokat: Flittner Lipót, Flittner Lipótné, Héjj Irma, Héjj Terus, Héjj Imre és ifj. Szabó József; Zboray János és Zboray Jánosnét rendes tagokul felveszi. Elhatározza, hogy az újonnan felvett ta­gokat irásbelileg értesíti felvételük megtörténtéről. Klimkó László művezető indítványára elhatározza a választmány, hogy lehetőleg a közel jövőben meg­tartja évi tennisz versenyét. A versenyrendező-bizott­ságba választatnak Klimkó László müv. elnöklete alatt Hauser János pénztáros hivatalos részvételével Hauser Rezső, Flittner Lipót, Klimkó István, Regele Zoltán, Mayer Oszkár, Morlüder Vilmos, Fent Nán­dor, Strassenreiter Ignácz, Héjj Imre, Csendes István, Schvarczl Ferencz, Kesztler Andor. A folytatólagos ülésen, melyen ugyancsak Schvarczl József el­nökölt, jelenvoltak: Hauser János, Hauser Rezső, Csendes István, Mayer Oszkár, Klimkó László, Klimkó István, Pálfi János, Regele Zoltán, Joszits Miklós. Schvarczl Ferencz, Strassenreiter Ignácz vál. tag. (Héjj Imre vendég.) Tagfelvételre jelentkező ifj. Szandovits József rendes taggá felvétetik. Regele Zoltán indít­ványára a nyári nagy mulatság dolgában az ülés mai napon nem kiván határozni, elhalasztván ezt a ten­nisz verseny után tartandó ülésre. Klimkó László művezető előadására, többek hozzászólása után el­határozza a választmány, hogy ez évi tennisz-verse- nyét f. hó 21-én, vasárnap d. u. 4 órakor tartja meg. A tagok értesítésére nyomtatványt küld szét, melyen a vendégek szives látását is jelzi. Verseny van: 1. vegyes verseny, páros, 3 díjjal. (Handicap). 3 férfi egyes verseny (handicap), 2. Nyilt verseny nem egy­leti tagok részére is (handicap). 8 versenyző esetén 3 dij, 6 versenyző esetén 2 dij, 4 versenyző esetén 1 dij. Nevezési dij tagok részére versenyenként 2 kor. Idegen egyletek tagjai 5 kor. nevezést fizetnek. Nevezések Klimkó L. művezetőnél és Hauser J. pénztárosnál jelentendők be. A vasárnapi tennisz- verseny iránt megnyilatkozó érdeklődésből bizton következtetünk arra, hogy idei versenyünk sikere mivel sem marad mögötte a múlt években immár hagyományossá vált fényes eredményeknek. Hóra János sikere. Hóra János, a derék rákos­szentmihályi czukrászmester szép sikert aratott a most bezárult budapesti sütőipari kiállításon. Gyö­nyörű czukrászmunkát állított ki: czukorból készített honvédszobrot. ízléses talapzaton áll a deli honvéd, Nem ösmertek rá.... De hátravolt a csattanó. Oda ment a Dorrickhékhoz, illedelmesen kezet csó­kolt a mamának s egész délután a leányokat mulat­tatta, aztán hazaszállította őket az automobilján. De ez semmi. Másnap délben, mint jó rokon, fel­ajánlotta a mamának, hogy amennyiben a leányok hozo­mányának valami hijja van, hát ő szivesen pótol hozzá. Karolina, ki a nagylelkű ajánlatot hallotta, szomo­rúan jegyezte meg. — Késő. . . kedves rokon ... ki vesz el olyan leányt, akit a vőlegénye cserben hagyott ? Zimmer Albert felugrott, érdekes barna arczán egy kis izgalom piroslott. Gyors elhatározással mondotta: — Mit mondasz, Éiha, hogy ki vesz el ? Ohó, erre ne legyen gondod. , . és a végső esetben itt vagyok én... Igen, én',., velem rendelkezhetsz.., érted? Még az este vőlegény lett. * * , * Ejfél után Lamassy már mindenkinek elmondta az eljegyzési hirt a Rivéria terraszán. Később Zimmer is odaérkezett. Lamassy sokáig beszélt vele, — Derék, nagyon derék, mondotta, csak azt nem értem, hogy miért henczegett ön azelőtt olyan rette­netesen. Zimmer mosolygott, — Miért ? Mert nem voltam senki, nem voltam semmi ... Az ilyen embereknek szükségük van a henczegésre . . , Ez az . , , .

Next

/
Oldalképek
Tartalom