Rákos Vidéke, 1907 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1907-02-24 / 8. szám
2 RÁKOS VIDÉKE 8. szám. teszi nehézzé, mint inkább a munkássorsnak bizonytalansága. Ez az a damoklesi kard, amely állandóan feje felett függ a munkásnak. Amig izomerejét birja és azt a munkaadónak bér ellenében rendelkezésére tudja bocsátani, addig megszerzi azokat az anyagi szükségleteket, amelyek úgy az ő, mint csnládjának létfentartásához szükségesek. Abban a perczben azonban, amikor akár önhibáján kívül, akár gazdasági válságok következtében beáll reánézve az az eset, hogy izomereje bérbe nem adható, a munkás ki van dobva a bizonytalanságnak s ezzel ki van dobva a megsemmisülésnek is. Ezek azok a kritikus perczek, t. ház, — amint ezt a bűnügyi statisztika oly szomorúan bizonyítja — amikor a munkásnak választania kell az éhenhalás és a bűn között. És ez a kritikus perez elveszi a a munkás energiáját, lelohasztja reményét, hitét jövendőjében és kidobja őt az élet viharába. Ez a kérdés nemcsak a humanizmus kérdése, hanem politikai és közgazdasági kérdés is. Amikor az állam törvényhozásában a munkásjóléti intézményeket akarja propagálni, már ezzel a tényével kivesz a népek millióinak kezéből egy olyan argumentomot, a mely argumentum megszégyenítő az államra nézve, mert azt a vádat rejti csirájában, hogy az állam favorizálni akar egyes társadalmi osztályokat a munkástársadalmi osztályokkal szemben. A másik, a mit elér az állam, a mikor egészen reá lép a szoczálpolitika terére, az, hogy emeli a munkásban azt az etikai felfogást, hogy immár az állam maga is elől akar járni abban, hogy a jogok igazságossal! osztassanak meg, s munkásjóléti intézményekkel a munkások vállain levő teher megkönnyiítessék. A magyar történeimben, t. ház, klasszikus példa erre az urbériség megszüntetése. Nem a tüntető felvonolásoknak volt köszönhető, hanem proprio motu abból az igazságból fakadt ez, hogy már, a mikor a joggállomány teljesen el van foglalva és biztos kezekben van, jogok csak úgy szerezhetők, ha vannak néposztályok, amelyek hajlandók a jogokat megosztani, és hajlandók esetleg jogokról lemondani. Bizonytalanságban és elnyomatásban levő osztályok pedig jogokat csak úgy szerezhetnek, ha a jogok birtokán belül levő, jogokkal felruházott társadalmi osztályokban van hajlandóság a jogokról való lemondásra. Ez az evoluezió, t. ház, végigmegy a népek szocziális históriáján. Ma már nem vér és nem fegyver, hmnem békés berendezkezés utján történik ez. A nagy kulturállamokban az első iniczia- tivát az állam szokta erre megadni. De abban a perczben, amikor az állam reá tér a szocziálpolitika terére ugyanakkor a társadalom is felfogja a maga misszióját és akkor sikeres a munka, ha állam és társadalom karöltve létesítik ezeket a munkásjóléti intézményeket. A brittek országában az állam adta meg a kezdeményező lépést és azután a társadalom vette átt ezt a missziót, és ma már Angliában a gyermekvédelemről kézévé a patranegeig egész légiója Van a humanisztikus intézményeknek, a melyekben a társadalom vezet és az állam csak a maga ellenőrző szerepét tartja fenn, és ha kell, közbelép a mag szuverénitásának teljességével. Az állam és a társadalom tehát az á két tényező, amely hivatva van nemcsak humanizmusból, de az államnak és a többi társadalmi osztályok jól elfogot érdekében is karöltve haladni ez intézmények megvalósításában. Ma már a népek millióinak gondolatvilágát föképen a megélhetés kérdése tölti be, ma már ama nagy eszmék iránt, a melyek hajdan egész nemzeteket állítottak csatasorba, nem bírnak azzal a közvetlen érdekeltséggel, mint a melylyel bírtak a történelmi világ levegőjében. Nem ezek az eszmék vesztettek ragyogásukból, nem az ő értékük kisebbedéit, de megváltozott az emberek életberendezése. és az állam akkor fogja fel igazán hivatását, ha e változáson keresztülment életberendezést oda szegzi a naczionalizmus, a nemzeti érzés alapjához. Annál is inkább, mert minden társadalmi evoluezió,nézetem szerint, sokkal simábban megy végbe TÁ R CZ A. Leánylélek. Irta : Gérczy István. > A méltóságos és valóságos belső titkos tanácsos ur körúti lakásában lábujjhegyen jár-kel a fényes libériába bujtatott cselédség. Orczáikon ott ül a jól begyakorolt szomorú aggodalom, mögötte pedig elbújva a titkolt káröröm. Mi közük nekik ahhoz, hogy a méltóságos ur lázbetegen fetreng puha vánkosain ? Uj helyről gondoskodni még van idő, az oivos szerint egy kis meghűlés az egész, valahol az Isten háta mögött, az erdélyi határszélen fázhatotb- meg, hol a magas kormányt képviselte egy viczi- nális ünnepélyes megnyitásánál. A nagy ernyős lámpa kéken hulló sugarai, misztikus fénynyel vonják be a szobát s a falakon szeszélyes árnyékot játszanak az ide-oda mozgó alakok, a termetes méltóságos asszony, a száraz hosszú orvostanár és az orvosságosüveget tartó inas. Az orvos fontoskodó komolysággal csóválja a fejét és tapogatja a méltóságos beteg ütereit. A betegség hirtelen fordult rosszra. Ezelőtt egy órával még semmi veszély nem látszott, a beteg vigan beszélgetett a méltóságos asszonynyal, aki épp uj toilettjét mutatta be, amit a mai bálra csináltatott. Hogy, hogy nem, a láz egyszerre emelkedni kezdett és egy óra alatt oda szökött, ahol a tudomány már megcsóválja a fejét, felhúzza a szemöldökét, egy eleven kérdőjellé változik át és ilyen forma hangot ád : Hm ! Hm ! A méltóságos asszony arcza egyszerre elborult, felhőt vont rá a szerető anyai aggodalom. — Nem attól félt, hogy árvaságra jut a kis Giziké, mindkettőjük szemefénye, — ki gondolna erre? de sajnálja aranyos kis leányát, mert ez a hirtelen változás a legédesebb örömtől foszthatja meg, nem mehet el a bálba, az első rég várt bálra. Ez töltötte el aggodalommal az ő anyai nagy szivét. A beteg lassan felemekedett, lázas tekintetével keresni látszott valakit s mikor nem találta meg, szólott az ő lassú vontatott nagyuru orrhangján : — merre ment Giziké, látni akarom, jól néz e ki a báli ruhában ? A méltóságos asszony szemében megvillant az anyai büszkeség csodás fénye, elbizakodott mosoly játszadozott széles ajka körül, és ez a mosoly azt mondta: Szép-e, jól áll e Gizikének a báli ruha ? — Mit feleljek erre. hisz az oly természetes dolog, a mi kérdés tárgya sem lehet. Nem is válaszolt rá csak ennyit: Ide hozom,, s a szája körüli mosoly azt is hozzátette, hang nélkül, de érthetően — : aztán bámulj! A méltóságos beteg szeme mohó vágygyal tapadt rá az ajtóra, a melyen az asszony eltűnt, A tudomány embere rosszalólag csóválta a fejét, Nyugalom, méltóságos uram. nyugalom különben semmiről sem állok jót.
