Rákos Vidéke, 1907 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1907-02-10 / 6. szám
6, szám RÁKOS VIDÉKÉ 5 sem adja le a ruhatárban a felöltőjét, hanem be- czipeli a nézőtérre s a mögötte ülők minden tiltakozása daczára, odavágja a szék támlájára! Beül, menten elalszik és horkolással kiséri a legbájosabb énekszámokat! Különben sem hall semmit, ha pedig nincs üres támlásszék, a referens kénytelen a színfalak mögé vonulni s onnan gyűjteni a benyomásokat ! Így potyázza el a Don a vasúti jegyet is ! Kurizálni sem lehet tőle! — Tegyen szert egy masamódra . . . veti oda somolyogva a «Don», — Dijja^zon is basamódra ! replikáz a javithat- lan ifjú. Nem használ azonban sem komoly beszéd, sem szójáték, mert a jegy eltűnik a vén Stöhr öblös bugyellárisában. A kellemetlen szczénának — ezektől irtózik leginkább a gavallér hajlamú Egon — úgy vetnek véget, hogy a szerkesztő átengedi a fiuknak a saját jegyét, maga pedig beáll a bérlők díszes sorába. A mostani bonyodalom is ezzel a méla akkorddal fog végződni. Egon végre kiér a korzóra. Bizonyosra veszi, hogy a társulatot teljes számmal ott találja. Lehet közte szemlét tartani. Nórát keresi minden szem, tehát a szerkesztő is, Nóra azonban nem mutatkozik. Ott sétál a heroina, Lötyög direktor ur hites társa. Jobbról a «Pálosi Kürt» ifjú referense, * a kis Oroszlány Soma udvarol, balján a baritonista lépdel. Komor tekintettel nézi az ő jogainak bitorlására kész tintasüritőt (igy nevezi magában, de szólni kukkot sem mer). A direktorné szállás, csontos delnő, alig győzi a lappangó ellentétek kiegyenlítését engesztelő tekintetek pazar bőségével. Bizonyos, hogy a baritonista kegyetlen kezelésre számíthat a nevezett lapnál, ennélfogva kegyesre a rivális «Pálosi Híradó» részéről. A kis naivát két honvédtiszt veszi oltalmába. Erősen udvarolnak a kis Pálmának. («Kié lesz a legyőzött Pálma, a győzelmi pálma ?» jegyzi meg a hátuk mögött lépdelő Poldi. Alighanem mindkettőjüké mindkettő . . .) Élénk társalgást folytatnak, melyből csupán annyit leshetett el a zsurnaliszta: — Remélem, ott lesznek a vaczorán ? A kisasszony ugyanis rémitőn selypit, de hát vidéken ez igen kedves tulajdonság . . . («Jól fest... látni az arczán is!») Az ilyen közbevetett mondásokat tessék az olvasónak mindig a Poldi rovására elkönyvelni.) Egyszerű ruhácskáikat viszik szemlére a kardalos hölgyecskék . . . Bizonyosak lehetnek benne, hogy már is akadt postasegédtiszt, kereskedő segéd és ifjú magánhivatalnok, aki szivét és tárczáját az ő lábaik elé fogja helyezni. Megteszi körsétáját a szerelmes színész is . . . Leghóditóbb pillantásait viszi harczba, érezvén, hogy ez az ő első debütje, amely után már Kis Miska a lámpák előtt megjelennie , . . Ugyanígy vélekednék a helyzet felől a tenorista is, csakhogy a berakott fogsorai és a parókája olyan emlékiratok, amelyek már sok-sok szerződésre tekintenek vissza s igy ő már nem annyira hódol, mint inkább hódit . . . Egon csakis annyit jegyez meg, kissé furcsa tekintetet vetve a direktornéra: — Ez a vén klepszidra, ugylátszik, kipusztitott maga körül minden valamire való ábrázatot . . . Csak azt nem érthetem, mint jutott a karmaik közé a szép Nóra! Hallja csak, Poldi pajtás, ajánlom ezt a filigrán naivát . . . — Gyűlölöm a filigránt, mert a bajba fülig ránt . , . válaszol a mindig kész reporter. Ezenközben kezdődik a színházi bizottság ülése . . . Elnököl a főjegyző, szörnyű méltóságteljesen foglal helyet mellette Recska, a város első virilistája, különben dúsgazdag pékmester. Ott ül Daghy, a gazdag fiskális, kinek közlönye a «Pálosi Kürt». Spitz Sala, a pálosi aranyos ifjúság vezére és ott a teljes bizottság, melyet fölösleges személyenként bemutatnunk, lévén a vidéki színházi bizottságok abban hasonlók a vidéki polgármesterekkel, hogy hajszálig hasonlatosak egymáshoz. Keresztkérdések özönével fogadják a jó Lötyögöt. — A primadonna kitűnő akviziczió, véli Sala. De" ki légyen a bonvivant ? Megint én lássam el frakkal és nyakravalókkal, ha szalon-darabot játszanak ? — Hogy ilyesmi elő se fordulhasson, vágja ki a nagy tromfot a direktor, ez idén én képviselem ezt a nagyfontosságu szakmát . . . — Hm ! Ez az inartikulált hang fejezi ki a bizottság általános véleményét . . . — Ugyan édes direktorkám, bizalmaskodik Sala, hogy lehet bonvivant, aki inkább Gonosz Pista bakter . . . («Salabakter!» motyogja Poldi.) — Kérem ... az én sokoldalúságom . . . elismert művészetem . . . hebeg az önérzetében sértett direktor, — Helyes, vág közbe Spitz Sala. Hogy spóroljon meg egy szakmát. Ámbár szívesebben látnék a színpadon a magam részéről egy jő bonvivant-szi- nészt a frakkomban, mint Önt, különösen a saját frakkjában. Ugyanennyi kvalitása van önnek a Miss Maud Allan szerepkörére, mint a bonvivantéra! adja ki mérgét Sala ur. Ezt hát nem bolygatjuk. Inkább arra feleljen, hogy miért nincs a női tagjai közt egyetlen valamire való friss női ábrázat! Mondjuk, hogy magára (magára vagy másokra) féltékeny a felesége, azért kell nekünk szoknyás színpadi veteránokkal megelégednünk ... Ez nem mehet igy. Ezen segítsen. El is határozza a bizottság, hogy a direktor tartozik záros határidő alatt nehány szép kardalosnőt szállítani. A direktor sem igen bánja, legalább lesz ürügye az e tekintetben tréfát csakugyan nem ismerő direktornéval szemben. Azután még a bérlet került szóba. Hogy jelezhetett a direktor X-éknek helyet Y-ék mellett, holott tudnia kellene, hogy X-ék , . . — Antiszemiták. Y-ék ellenben zsidók . . . se^iti ki a zavarból a szónokot Spitz Sala. — Hát legyen úgy , . . De hát oly előkelő nép, mint a Bumbacilla-család, miért kapott rosszabb páholyt, mint Rött-Szabóék, vagy Bökér-Sámbárék ? Hát Hőnischék, hogy maradtak ki a lajstromból, holott az asszony született báróné . , . — Mert ma is adósak a tavalyi páholybérletért, mondja magában a direktor, de nem meri kimondani, A főjegyző is felszólal: — Nagyváthy Bruno cs. és kir. kamarás ur Öméltóságának is páholy kell ... Itt közel örökölt egy nagy birtokot; be fog járni az előadásokra. Ennek okvetlen szólítsunk ki egy elsőemeletit . . . Indiskrét tekintetek szegeződnek Bénire . . , Fülig pirul, pillanatra elkomorodik. Erre következik a szokásos aktus , . . Megrázza a hatalmas vállát és elkaczagja magát. Rábízza Poldira a reportot és távozik. Elintézik a bérletek ügyét is. — Van-e még valakinek megjegyezni valója ? A kövér pékből kívánkozik kifelé egy kis felszólalás. — Kevés az operette, pedig Nóra, a tánczos szubrette elsőrangú akviziczió. Eh direktor ur, mi a korral haladunk, ne sajnálja a jogdijjakat s szerezzen
