Rákos Vidéke, 1907 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1907-12-01 / 48. szám
6. RÁKOS VIDÉKE 48. szám gyankénti beosztására szolgáló «Részletes Tantérv- nyomtatvánv». valamint az évi anyagnak osztályonkénti beosztására szolgáló miniszterikig engedélyezett «Tananyag beosztási nyomtatvány» füzeteit. Megrendelhetők (a 6 vagy 5 együttes osztály számára 2 kor, 4 osztály számára T80 kor. 3 oszt. számára 1*60 kor. 2 oszt. számára T40 kor. 1 oszt. számára 1 kor. előleges beküldése mellett.) Gyerkes Mihály igazgato-tanitónál, Székalyudvarhely. Chalupka Rezső kjr* tanfelügyelői tollnok. Közvágóhíd. A Rákosszentmihályon tervezett uj közvágóhíd építési terveit a m. kir. állam- építészeti hivatal kisebb jelentőségű műszaki észrevételei miatt a vármegye törvényhatósága megfelelő módosítás czéljából visszaadta községünk elöljáróságának, minélfogva az építés ügye némi késedelmet szenved. Vadászkaland. A rákosszentmihályi határban e héten rendezett körvadászatot valóban undorító epizód zavarta meg egy kis időre. A jelenet hű leírását annak közvetlen részeseitől kaptuk s így feltétlen hitelességgel mondhatjuk el, bármily lehetetlennek hangoznék is, A vadászat során ugyanis az történt, hogy a szentmihályi vadászok a község határában, a Regei e-park mögött megsebesítettek egy nyulat, mely néhány lépésnyire bemenekült a csömöri határba s ott összerogyott. Egyik hajtó gyerek utána szaladt s felvette a jogos vadászzsákmányt. E pillanatban haladt el azonban ott az uradalom hintája, benne két fegyvertelen úri külsejű férfi. A jókabáíu urak megállították kocsijukat s a kocsissal elvetették a gyerektől a szentmihályi vadászok zsákmányát, sőt mi több, a szegény, ártatlan gyermeket nagy vitézül meg is pofoztatták. Aki életében valaha vadásztisztességről hallott, annak nem kell magyarázni, hogy a csömöri urak a másik határban elejtett, de onnan kimenekült nyulat uriasan szólva jogosulatlanul eltulajdonították és e dísztelen cselekedetüket a gyerek brutális megverésével csak még visszataszitóbbá tették. Ez az eljásás nem szorul kritikára, de nem is voltak , kiváncsiak a bírálatra, mert hőstettük véghezvitele után nyomban továbbhajtattak, mit sem törődve az utánuk szórt nem éppen választékos megjegyzésekkel. A szentmihályiak a fővárosi vendégek előtt majd elsüllyedtek szégyenle- tükben, pedig nem is kapzsiságból búsultak a vad után, mert a vadászatot a község szegény alapja javára rendezték s az elárverezett zsákmányért befolyt összeget az alapnak adományozták. Csütörtöki társaság. A csütörtöki társaság szokott sikeres összejöveteleit rendületlenül folytatja Mátyásföidön. Halálozás. Bakos János nyugalmazott kir. táblai biró szerdán este meghalt Rákosszentmi- h á 1 y o n. Az elhunyt öreg ur kiváló jogász s közbecsült biró volt, ki legutóbb a III. büntető tanács vezetője lett. Régi betegsége azonban nyugalomba vonulásra kényszeritette s községünkben keresett enyhülést. Több év óta élt itt csendes visszavonult- ságban, mígnem a halál megváltotta súlyos szenvedéseitől. A kerepesi temető halottasházából temették igen nagy részvét mellett, péntek délután. Rokonságán kívül egyetlen fia gyászolja. Községünk ismét egy illusztris alakkal lett szegényebb Bakos János elhunytéval. Esti levél. Nem szívesen veszem fel újra a tollat, mert a közel múlt sokszorosan megutáltatta velem, hogy bár a legkisebb közügygyei is nyilvánosan foglalkozzam. De az a súlyos, megrendítő s helyrehozhatlan szerencsétlenség, amely ami jubileumot ült kis vicziná- lisunkkal megesett, azt hallatlanná, avagy szóvá nem lenni, a legnagyobb könnyelműség, több, bűn volna. S akár tárgyilagosan, akár személyemben sújtsanak is újra, nem hallgatok, megszólalok. Az eset látszólag mindennapi. Vasúti elgázolás, vagy mi! Csak egy ember, esetleg csak egy család vált ezáltal szerencsétlenné. Ez az egész. A napi sajtó is közömbösen registrálja, hogy «Császár István vasúti ellenőrt a czinkotai viczinálison súlyos baleset érte, A mentők a Rókus-kórházba szállították.» Punktum, Egyszerűen napirendre térnek fölötte, hogy másnap szint’ olyan közömbösen uj esetekkel kedveskedjenek. Nincs se valódi, sem mű felháborodás. Marad minden a régiben, A perczentek növelését mi veszély sem fenyegeti. Egy emberélettel, egy nyomorékkal több vagy kevesebb. Se baj. De növekedik vele a szoczializmus is. Az a szoczializmus, amely nemcsak a lelketlen, a kizsákmányoló tőkének, de minden szellemi és erkölcsi alapon álló ártatlan s a megélhetés sanyarú viszonyaival küzdő nadrágos- nak is, ha nem tart velük, fékevesztetten hadat izén s maholnap halálra keres irgalmatlanul mindnyájunkat. Mosolyogni méltóztatnak t. tőkés urak. Pedig ez igy lesz és nem máskép ha önök erszényeiket megkönnyítve, meg nem változnak. Pedig meg kell válíózniok, ha van szivük, ha van szocziális érzésük, ha másért nem, a saját biztosságukért. De halljuk előbb az esetet. Császár István főkalauz, Ráczkevén vagy hol, állomási elöljáró volt. Mint 3 gyermek ayja, hogy kis fizetését növelhesse scsa hídjának jobb anyagi jólétet szerezzen, elhatározta, hogy utazni fog a külön fölszámítható mértföldpénzekért. Áthelyeztette magát kalauzi minőségben a czinkotai helyi érdekű vasút vonalára. De csak egy hétig szolgált s megtörtént vele az súlyosabban, mint ami számtalanszor más kollégáival, hogy az egyik szakaszából a másikba való külső átlépésnél kicsuszot s a robogó vonatról leesve egyik lábát eltörte, a másik láb ujjait pedig a vonat összemorzsolta. S most jön az önök tragikuma s az összesé is. Mikor a szerencsétlenségről kíméletesen értesítve lett a majd özvegyen maradt feleség, megdöbbentő fájdalmában e keserű szavakra fakadt. «Oh Istenem! minek is teremtettél szegény embert a világra, mikor nincs aki megvédje». Hát ez a szegény nő fájdalmában nagy igazságot csa: dosott a mai társadalom fejéhez. Nincs igazság a földön, csak kizsákmányolás. Önök a zsákmányolok t. tőkések, Pedig önök kevesen vannak velünk együtt a kizsákmányoltakkal szemben. S jaj nekünk, ha amezok lázadozni kezdenek. Pedig ebben az esetben mily könnyű volna egy kis jóakarattal a lázadókat lecsöndesiteni. Talán nincs ország a világon, ahol oly könnyelműség uralkodnék a vállalkozások terén, mint éppen Magyar- országban is. Itt vannak a viczinálisok. Sehol sincs talán megengedve egész Európában, hogy az egyik kocsi szakaszból a másikba kívülről járjon át a kalauz. Isten kisértő dolog ez. Be is szüntették mindenhol s az ily kocsikat vagy átalakították, ha lehetett rendes átjáróra, vagy sutba dobták. Csak nálynk van engedélyezve ez az életveszéllyel járó nemtörődömség a személyzetet illetőleg értve. Télen a fagyos, síkos átjáró, nyáron egy rossz lépés, egy szédület s kész a szerencsétlenség. Pedig egy kis jó akarat s könnyen segítve van rajta. Az egyes kocsiközökbe illesztett csapó ajtók költsége nézetem szerint fölér azzal a kamatveszteséggel, amely azt a jól eső tudatot szüli, hogy ime, jót tettem egy szegény, de kötelességét híven teljesítő alkalmazottamnak. De hát a részvényesekhez hiába is beszélek, nem ismerem őket, ők se engem. így a megértés is lehetetlen. De fordulok egy általam s mindnyájunk
