Rákos Vidéke, 1907 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1907-09-29 / 39. szám
I 39 szám. színvonalán sok tekintetben alul maradt vita fejlődött ki az uj középponti iskola ügyében. Ezzel a kérdéssel mai számukban külön czikk foglalkozik, e helyen csak jelentjük, hogy a képviselőtestület végre is nagy többséggel az egyedül helyes elöljárósági előterjesztést fogadta el s elrendelte, hogy az iskola tervét az alispáni rendeletnek megfelelően dolgozzák át és jóváhagyás czéljából a képviselő- testületnek újból mutassák be. A gyűlés illetőségi ügyek és adótörlések tárgyalásával ért véget. Központi iskolát Rákosszentmihálynak! Irta: Korigemé. Ez az igazán nagyfontosságu felkiáltás hallatszik már hosszú idő óta községünkben, ez a forró óhajtás tölti el a szülőket, a tanügy embereit és a községi elöljáróságot egyaránt, kik tudják, mily égető szükségünk van erre épp nekünk! Ha végig nézünk a hozzánk közel levő más községekben, mindenütt ott pompázik a hatalmas iskola épület. Isaszegen, Pomázon, Budakalászon stb. kimagaslik egy gyönyörű kulturintézet, mely a jövő nemzedéket neveli. Nekünk — közel 700 tanköteles gyermekkel — különféle — legtöbbnyire a czélnak nem megfelelő helységben kell a tanítást végezni. Valamilyen hibája valamennyinek van s a tantermek szétszórodottsága miatt, az egyöntetű tanítást nagyban megakadályozza. Sokan talán fölöslegesnek vélik, hogy akkor sürgetjük az uj központi iskola felállítását, mikor ez már befejezett tény vagy legalább is annak látszik. A község meghozta azt a nagy áldozatot, hogy saját költségén akarja felépittetni az iskolát, mert elkerülhetetlenül szükségesnek tartja ; és mikor már eljutottunk ennyire, akkor akad meg, már az építkezésekre vonatkozó tárgyalások alkalmával az ügy. Milyen szomorú, hogy egyes emberek e téren való járatlansága dönti romba a czélhoz már oly közel álló, községünket felvirágoztató épület létrehozását. A kultuszminisztérium behatóan és bizonyára mélyebb szakértelemmel foglalkozott már azzal a 3. kérdéssel, legyen-e az iskolában igazgatói lakás vagy nem ? És ha olvassuk a lapokat, ott találjuk a minisztérium legújabb határozatát, amelynek értelmében a közelmúltban is, valamely erdélyrészi területen 5 állami iskolát építtetett i g a z g a t ó i lakással együtt. Azt mondja a vallás- és közoktatásügyi minisztérium által kiküldött «Utasítás» is, hogy a gyermekekre való közvetlen felügyelet czéljából az igazgató vagy tanitó az iskolában lakjék. A fővárosi tanács szintén igy rendelkezik. Nézzük meg az Aréna-uton vagy a Práter-utczában épült modern elemi népiskolákat. Mindkettőben és ezeken kívül majdnem mindben ott találjuk az igazgató lakását is ; pedig, ha erre a fővárosban szükség van,, mennél inkább kell ez itt vidéken, ahol nincs és nem lehet annyi iskolaszolga, kik addig,mig a tanítás megkezdődik, a rendet fentarthatnák. És ha az a gondolat vezérli az ellenkező állásponton levő egyéneket, hogy az igazgató családjában esetleg előforduló betegségek a gyermekekre káros hatással lehetnének, úgy ez teljesen alaptalan indok. Mert az iskola minden ember nélkül egyáltalán nem állhat és hogy most a betegségeket az igazgató vagy az iskolára felvigyázó szolga családja terjeszti-e — az teljesen egyre megy. S ha mindenben a divat után megyünk, ez egy esetben nem kellene az újításokat hajhásznunk. Vannak régen megszokott dolgok, melyek, mert régi idők óta tartják magukat, épp azért jók. Egy falusi iskola udvarát lehet-e elképzelni a tanitó néni vagy bácsi szobácskája nélkül? Vagy talán sértés az, ha községünket «falunak» nevezzük ? Azt hiszem, nem. Mert utóvégre, ha a «várost» szeretnők, hát elég közel van a főváros, ott is lakhatnánk, hisz más nem is igen fűzi ide az embereket, mint éppen az, hogy «falu». Most tehát az ezen való vitatkozás késlelteti a központi iskolánk felállítását, mely után annyian epe- kedünk, melyet alig tudunk kivárni. S ha talán lennének is a sok jó oldala mellett az igazgató lakásnak az iskolában némi hátrányai is, sokkal nagyobb RÁKOS VIDÉKÉ tentiánk . . . Hét évi várakozás után végre egybekelhetünk . . . Akkor aztán váratlanul előáll egy sápadt fantóm . , , ugye, hogy csak fantóm . . . Már elszállt , . . Ködbe oszlik . . . Nincs ... És mi végre valahára boldogak leszünk ! — Úgy van, Matild ! — De hát elmondott-e mindent az orvosnak? A gyakori indokolatlan elaléltságot , . . a tömérdek gyomorgörcsöt . , . az álmatlanságot ? És elmond- ta-e . . . — Dénes bátyám halálának körülményeit nemde ? — Igen, Andor ... mert hisz ön azt tartja , . . — És úgyis van . . . Családunk törzsfája évről- évre megtermi végzetes gyümölcsét . . . Olyan örökség ez, melytől sohase fognak szabadulni az örökösök , , . Az kéne, hogy egyszer a sors szekerczéje akkorát sújtana a fa derekára, hogy gyökerestől kipusztuljon , . . — Már ismét keserű . . . Hálálkodnia kellene a gondviselésnek, hogy az átok egy generácziójára nézve most betelt s nem kiván több áldozatot. — Jó; legyen ._. . önnek igaza Matild. Ne beszéljünk többet erről, Ön müveit, okos leány , . . tanítónő . . Nem fog ideges félelemmel kitérni a kérdés elől, melyet föl akarok vetni . , . — Ha, amint mondani szokta — csak akadémikus jellegű . . . — Az, Matild . .. Merőben akadémikus . .. Látja, én lelkiismeretes és szorgalmas ember vagyok. Nem öndicséret okáért mondom. Figyeljen rám. — Egész odaadással figyelek. — Mikor , . . mintegy félév előtt váratlanul és első Ízben nyilait át egész valómon egy sajátszerü, titokteljes fájdalom . . , mintha az organizmus egy lánczszeme pattant volna ketté s a résen át a halál kandikált volna be , . . Akkor egy uj stúdium nyílott meg előttem . . . Egy képzelt baj eredetét . . . természetét . . . lefolyását . . . szóval, hogy orvosi műnyelvet használjak . . . tanulmányozni kezdtem a kórismét . . . — Egész könyvtárt szereztem be magamnak mindenféle rákos betegségek fölismerése s annak lefolyására nézve . . Azt hiszem, hogy megközelítem a tudását az én mai professzoromnak, akivel órahosz- szat vitatkoztam ma a képzelt bajról s talán sejtelme se volt arról, hogy minden elejtett szava kulcs volt számomra, melylyel betegségem titkát földeríteni segitett . . , De ne többet erről . . . Hiszen még nem láttam egész világosan . . . volt okom azt hinni, hogy Dénes bátyám sorsára jutok . . .
