Rákos Vidéke, 1907 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1907-09-01 / 35. szám
35 szám. RÁKOS VIDÉKÉ 3. HÍREK. Iskolai beírások. A rákossszentmihályi állami elemi iskolában a beírásokat szeptember 2-ától 10-ig tartják, naponta délelőtt 8—12 óra között. A rendes, mindennapi előadások látogatására köteles minden gyermek, aki 1895. szept. 1-seje és 1901. szept. 1-seje között született. A gazdasági ismétlőiskolába pedig köteles járni minden gyermek, aki 1892. szept. 1-seje és 1895. szept. 1-seje között született. Mindenki tartozik gyermekét a helybeli iskolába járatni, illetve, ha másutt részesíti oktatásban, ezt a helybeli igazgatóságnál köteles bejelenteni és igazolni. Az uj rend értelmében az iskolakötelesek összeírását a beírások után következő héten foganatosítja a tanitó-testület. Akiről akkor kiderül, hogy iskolaköteles gyermekét be nem Íratta, azt könyörtelenül megbüntetik. T ápay Lujza távozása, A rákosszentmihályi állami elemi iskola egyik legkedvesebb tanítója, T á- pay Lujza eltávozik körünkből és szeptemberben Budakalászon kezdi meg tanítói működését, honnan P a p p Berta tanító jön helyére Rákos- szentmihályra. Tápay Lujza itteni működése alatt csakhamar ritka népszerűségre tett szert; szülők és tanítványok egyaránt szerették és becsülték és lelkiismeretes munkálkodásának nem kis része van iskolánk színvonala gyors emelkedésében. Mélyen sajnáljuk tehát távozását, mely kölcsönös áthelyezéssel saját kérelmére történik, mivel erre családi körülményeinek újabb alakulása utalta. Adakozás. A mátyásföldi misebizottság a következő újabb nemesszivü adományt nyugtatvá- nyozza. A mátyásföldi orgonaalap javára a Prückler nővérektől, Rákosfalváról, 5 korona adományt vettünk. Isten áldását kérve tolmácsoljuk hálás köszönetünket, Pozsgay Tivadar templomatya. Takáts Gyula. Du kai Takáts Gyulát valóban impozáns részvét mellett helyezték örök nyugalomra a kerepesi úti temetőben. Az elhunyt rendkívül széles körben ismert férfiú volt; mint székesfővárosi bizottsági tagot meggyászolta Budapest törvényhatósági bizottsága, mely koszorút küldött ravatalára és számos tagja részt vett a végtisztességén. Mint hatodik kerületi városbiró temetésén testületileg jelent meg a terézvárosi elöljáróság tisztikara. A fü— Akkor nekünk kell cselekedni .... Hol van az ispán ur ? — Bent a dohányzóban. — Annál jobb . . . menjünk hozzá. Kerecsényi nyugodtan ült a dohányzóban, hol két gyertya mellett egy nagy angol újságot olvasott. Mikor meghallotta, hogy miről van szó, mosolyt erőltetett arczára. Meg akarta menyaszonyát nyugtatni, — Teringettét, mondotta, ha igy áll a dolog, akkor egy házzal odább kell állani. Felkelt és Ilona vállára tette a kezét. — Már harmadszor esik meg velem, hogy rejtekhelyei el kell hagynom. Megtanultam a bujdosás fortélyait, különben js zsebemben van a külföldre szóló útlevél. Ne félj, Ilona, itt csak arról van szó, hogy az ember ne veszítsen el egy pillanatot sem. Hamar magamra kapom ezt a jó báránybőr bekecset, A fiatal szabó elébe állt: — Megálljon, ispán ur, ezt a bekecset én veszem magamra. — Oh ? — Én. A kucsmát is. Termetünk meglehetősen egyforma. szerkereskedök egyesülete régi tagját gyászolja T akáts Gyulában, kinek a Rózsa utczában nagy- forgalmu füszerkereskedése, régebben pedig fióküzlete is volt. A mátyásföldi füszerüzlet is Takáts Gyuláé volt; mindezeket betegsége miatt csak az utolsó évben adta el. A temetésen részt vett a m á- tyásföldi és rákosvidéki társaság számos tagja is, kik igazán népszerű jóbarátot vesztettek el Takáts Gyulában. Nagyon eleven, tevékeny tagja volt minden társaságnak,- humoros beszédei mókái sokszor derítették fel a kompániát, mely mindenkor szívesen látta kebelében. Mátyásföldet nagyon szerette, szép nyaralójára sokat áldozott. A nyaralótulajdonosok egyesülete választmányának hosszú időn át tevékeny tagja volt. A közszereplést roppant szerette. Egyesületi ügyekkel, de még többet fővárosi dolgokkal és a politikával sokat bajoskodott, pártfelei szerették nagy lelkesedéséért, jóizü népies szónoklataiért. A közügyekben sok áldozatot hozott, még többet fáradozott. Városbirói székét végtelenül szerette és becsülte, talán ebben tellett — szeretett családján kivül — legtöbb öröme egész életében. Nagy enerzsia és féktelen ambiczió szált sírba szegény Takáts Gyula kihűlt tetemével. Adjon az ég számára békességes nyugodalmat! Gimnáziumi beiratkozás. A kőbányai gimnáziumba való felvétel szeptember elsején ismét kezdetét veszi és másodikén, harmadikén, folytatódik. A beiratkozások reggel 8 órától 11-ig tartanak, A beiratkozáshoz iskolai bizonyítvány szükséges. A tanulók szülők kíséretében tartoznak megjelenni. Mazzantini Lajos a budapesti népszínház vigopera balletmestere Rákosszentmihályon körülbelül 6 heti táncz-kurzust tartott és a f. hó 24-iki próba bálon mutatta be tanítványainak ügyességét. A szülők és érdeklődők nagy számmal jelentek meg és gyönyörködtek a fiatalok előhaladásában. Mint minden évben, úgy az idén is a tanítványok különböző ajándékokkal kedveskedtek és köszönték meg a mesternek fáradozásait. A fiatalok tánczába az éjjeli órákban a nagyok is beleavatkoztak s csak a reggeli órák vetettek véget a vigasságnak. A fogyasztási szövetkezet uj árjegyzéke. A rákos- szen tmihályl fogyasztási szövetkezet szeptember elsején ismét uj árjegyzéket léptet életbe, melylyel újabb tanúbizonyságot tesz arról a közismert tényről, hogy igazgatósága a közönség érdekében páratlan lelkiismeretességgel buzgólkodik és e fára— De mi czélja annak? — A fiatal szabó arczán fájdalmas vonás húzódott végig. Tekintetéből, hangjából különös szomorúság áradt. — Ne kérdezze, mondotta tétován, nekem önt meg kell mentenem. Meg, minden áron, még az életem árán is. Ehhez szükségem van a bekecsre és a kucsmára. A zsandárok a nagy füzestől egész a sza- lontai erdőig engem fognak üldözni .... Ön siessen azalatt menekülni.-— De nem lesz önnek ebből baja? — Semmi, mindenre gondoltam .... Ne húzzuk beszéddel az időt. Azzal gyorsan magára kapta a báránybőr bekecset és kucsmát. — Isten önnel, mondotta az üldözött honvédtisztnek és mielőtt még egy kérdést is intézhettek hozzá, elrohant. Három órával később a félhold sugara két zsandár szuronyból csalt ki sugarakat a kígyós mizsei országúton. Az egyik zsandár értelmes, magas homloku ember volt, tömött szőke bajuszszal. Társa, ki mellette haladt, alacsony zömök férfiú volt, degenerált, kö-