Rákos Vidéke, 1907 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1907-07-07 / 27. szám

2. RÁKOS VIDÉKE 27. szám. val, most sirató özvegyével, Fischer Karo­linával együtt, aki a mozgalomnak kezdettől fogva egyik leglelkesebb és legbuzgóbb vezére és legtevékenyebb munkása volt. O 11 e Albert Regele János mellett a pénztáros gonddal ter­hes, fáradságos és háládatlan szerepére vállal­kozott s azt éveken át a legnagyobb pontos­sággal és fáradhatatlan buzgósággal töltötte be, befejezvén a munkát a templom teljés átadá­sával és a végleges leszámolással. Csak aki valaha valami jótékonyczélu mozgalom tevőle­ges részese volt — csak annak lehet fogalma arról, hogy micsoda munka, fáradság, gond és |/o|lorrp^!pHcprr n nén'^fóroc'í c-rorpp i. o i ------ - -r Ot te Albert valósággal apostoli önmegtaga­dással végezte feladatát. Számtalan éjjel ült a jótékonyczélu mulatságok pénztárának bejáratá­nál s gyűjtögette a filléreket — Isten dicsősé­gére ! Nyilvántartotta, könyvelte éveken át hajszálnyi pontossággal a templomépitő bizott­ság követeléseit, bajoskodott a gyüjtőivekkel, az építkezés számláival és mindennel, ami ez évek alatt az egyházközséget helyettesitő bi­zottság anyagi ügyeire tartozott. Nem dolgozott hiába. Munkáját az a mér­hetetlen öröm jutalmazta, hogy gyönyörköd­hetett szép templomunkban, látta az egyház- község megalakulását és szép fejlődését. És hervadhatatlan érdemeit ismételten köszönettel jutalmazta az egyházi főhatóság és a közön­ség egyaránt. Pénteken délben szokott módon jött haza három órakor hivatalából. Nem volt beteg éle­tében soha. Mértékletes életmódot folytatott. Békés, csendes, nyugodt vérmérsékletű ember volt. Szokása szerint ebédhez ült, de csak­hamar arról panaszkodott, hogy gyomorgörcs bántja. Elküldték háziorvosáért Wie der spann Károly doktorért, ő azonban a fővárosban volt és csak este nyolcz órakor érkezett haza. Időközben egyre rosszabbodván a beteg álla­pota, Keresztes István dr.-t hívták hozzá, mielőtt azonban orvosságot nyújthatott volna neki — szegény Otte bácsi kiszenvedett. Két óráig tartott mindössze szenvedése. Fáj­dalom, szenvedés nélkül elszenderült, miután Tóth Kálmán lelkészünk az utolsó pillanatok­ban ellátta a haldoklók szentségével. Betegségéről tudós szakértői vélemény azt a felvilágosítást adja, hogy a halált a koszoru- iitér eldugulása okozta. A koszoruütér az em­beri szivet veszi körül s az a hivatása, hogy a szivet, mint az emberi test egyik élő szer­vét, a szükséges vérrel táplálja. Maga a szív a vérkeringés szivattyúja, a koszoruütér pedig a szívnek saját külön táplálója. Sejtjének el­dugulása feltétlenül halált okozó. Az eldugulás okát az orvosi tudomány mindeddig ki nem kutathatta, ez máig is kívül esik eredményes megfigyelésének körén. Külső körülmény, fel­indulás vagy életmód nem befolyásolja, amit a — fájdalom — elég gyakori esetek igazolnak. Ilyen balszerencse áldozata lett Otte Albert is, fiatalon, alig ötvenegy éves korában, amikor a gyak­ran hallott «Otte bácsi» beczéző elnevezésre alig is szolgált reá. Nem is a korának szólt ez, hanem a szürke szakállának, mely jóságos ábrázatát nyájasan környezte, — meg a kedves, megnyerő egyéniségé­nek, a mindig jóakaró, derűs, nyílt tekintetének. Ezt a barátságos szempárt nem látjuk már többé ! Elbúcsúzunk tőled is, áldott emlékezetű Otte bátyánk. Ahogy te szeretted, ahogy’ te akarod, letöröljük a könytől ázott arczunkat; hő imánkba foglaljuk neve­det, emlékezetedet s azzal a megnyugvással törődünk bele a megváltozhatatlan sorsba, hogy az Úr ren­delő igy! Egyg.yel több lett közbenjárónk égi oltárá­nál s egy jó ember, egy buzgó, becsületes, derék ember helye megint üresen maradt köztünk a bűn és tévelygés szomorú tanyáján. Fogy, fogy, egyre pusztul a régiek, a derekak ritkuló sora s mind árvábbak s mind kevesebben vagyunk. Az első generácziója e helynek, a «hon­foglalók» és a «honmegalapitók» serege gyérül un- talan. Lassanként odaát gyűl össze a régi társaság s idehaza bár mindig többen és többen maradunk — mégis kevesebben leszünk. Ott mosolyogsz már te is, a felhők mögött, valahol a ragyogó égben, a jók, a boldogok között. Neked már nem fáj a földi rög. Boldog Otte Albert: Isten veled ! * Otte Albert temetésén megkapó módon nyil­vánult meg Rákosszentmihály részvéte. A községnek mondhatni minden épkézláb embere el­jött, hogy megadja a végső tiszteletet a fájdalommal gyászolt halottnak. Az intélligenczia a szó szoros ér­telmében teljes számban részt vett, de eljöttek rava­talához kollégái, budapesti tisztelői és elzarándokolt gyászba borult rokonsága. A koszorúk egész tömege borította ravatalát. A jóbarátok és hozzátartozói koszorúin kívül a Gresham tisztviselőinek és a rákosszentmihályi egyesületek és testületek koszorúi ékesítették fekete koporsóját. Valamennyien testületi­leg jelentek meg a temetésen. A gyászszertartást Kratochwill József csömöri plébános személye­sen végezte, lelkészünk Tóth Kálmán és volt lel­készünk Fehér János segédletével, akit kegyeletes szive visszavezérelt a szomorú alkalomra, szerető hívei körébe. A gyászházból a templomhoz vonult a szo­morú menet s itt, a templom előtt újból beszentelték a drága halottat s Kratochwill plébános megin­dult hangú beszédben búcsúztatta el, felsorolván az egyház körül szerzett hervadhatatlan érdemeit. Innen indult a gyászmenet a rákosszentmihályi temetőbe, hol már alig van hely, olyan rohamosan telik meg elvesztett társainkkal. A gyászoló családot minden oldalról elhalmoz­ták a részvét kifejezésével. A már fentebb említette­ken kívül három kicsi gyermek: Otte Margit, Karola és Géza lett apátián árvává a megdöbbentő gyász­eset következtében, mely mélyen lesújtotta az elhunyt egyetlen testvérét, a külföldön élő Otte Máriát és férjét, Tsisch Venczelt, Otte Albert gyászoló sógorát. Az engesztelő szentmiseáldozatot másnap d. e. mutatta be az Úrnak Tóth Kálmán lelkészünk, a

Next

/
Oldalképek
Tartalom