Rákos Vidéke, 1907 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1907-06-09 / 23. szám
4. RÁKOS VIDÉKE 23. szám. liirek. Űrnapja Mátyásföldön. Mátyásföldön Űrnapját nagy fénynyel ünnepelte meg a közönség. Az egyházi szertartás után a körmeneten részt vett csaknem az egész lakosság. A menet négy oltárnál állott meg. amelyeket nagy diszszel állított fel: Bresl- m a y e r Románné, P e r n d 1 Flórisné, Rauch- bauer Antalné és dr. Neiszer Antalné. A díszítéshez a főváros adott díjtalanul díszcserjéket, amelyeket Pozsgay Tivadar eszközölt ki. A felemelő ünnep külsőségekben is gyönyörűséges képet nyújtott, a szép uj templomot pedig betölté a hivők áj- tatos imája. Hivatalvizsgálat. A gödöllői járás szolgabirói hivatala részéröl R o m e i s e r Vilmos dr, szolgabiró a héten tartotta a rendes negyedévi hivatalvizsgálatot a rákosszentmihályi községházán. A szolgabiró mindent a legnagyobb rendben talált s teljes elismerését fejezte ki Krenedits Sándor főjegyzőnek a hivatal példás vezetéséért. A mátyásföldi nyaralótulajdonosok egyesülete köréből. A mátyásföldi nyaralótulajdonosok egyesületének elnöki tisztét Meixner Emil dr. elnök lemondása következtében egyelőre M i h á 1 y f fy József főmérnök, az egyesület első alelnöke tölti be s mint ügyvezető elnök látja el az ügyeket. Vihar. Az elkésett Orb á n napja jó tiz nappal utóbb tört reánk a maga rettentő mivoltjának egész teljességében. Fákat pusztít és hajókat tördelt — szabadon a költő után, de merev valóság megdöbbentő ridegségével. A kerepesi országúton szánalom járja végig az utasok lelkét. Alig maradt meg az úttest egyik szélén minden harmadik fa. A többi arcz- czal borult az utcza közepére, karója kicsavarva, kitördelve. Napok óta vérző szívvel szemléljük ezt a szomorú látványt és a főváros «illetékes közegei» máig ae szánták meg a szegény fiatal fákat. Nem küldtek segítséget, hogy amelyeket még lehet —■ megmentsék a végső pusztulástól, holott nagy részüket még meg lehetett volna menteni, ha kötelesség- tudó, szánakozó kebel védelmébe fogadta volna és talpra állitgatta volna őket. A díszünk, örömünk, büszkeségünk — s a fővárosnak drága pénzen szerzett vagyona hever az út porában , . . s nincs, aki felemelje! Vagy talán azon kellene csodálkozni, ha lenne, aki pártfogásába venné? Meglehet, Jegyző választás. E héten töltötték be Rákosszentmihály községben az újonnan szervezett három aljegyzői állást, A képviselőtestület választó közgyűlésén R o meiser Vilmos szolgabiró elnökölt. Közfelkiáltással, egyhangúlag az eddigi két aljegyzőt választották meg, eddigi működésűk elismerése jeléül. Első aljegyző lett Rónai Tivadar, második aljegyző pedig Havas Gyula. A harmadik aljegyzői állás tekintetében azt az újabb intézkedést tették, hogy egyelőre véglegesen nem töltik be, hanem további rendelkezésig ideiglenes munkaerővel töltik be. A két uj aljegyző nyomban letette a hivatali esküt s egyidejűleg tagjává lett a jegyzők nyugdijegyesületének. Betörés. Magyar Miklós rákosszentmihályi birtokos nyaralójában betörők garázdálkodtak. A jelekből ítélve napokkal azelőtt történhetett a betörés, de csak most derült ki. A jómadarak ruhanemüeket és háztartási czikkeket vittek el és megdézsmálták a pinczét is. Itt, úgy látszik, be is kajátottak a derék itókától, legalább is arra vall, hogy egyikőjök ott felejtette a lajbiját, amelyben a csendőrök tolonczházi igazolványt találtak. Most keresik a dicső Írás nagyérdemű gazdáját. Búcsú. Wenninger János, Rákosszentmihály régi polgára, itteni házát eladta és végleg Duna-' vecse községbe költözött. Távozó polgártársunk lapunk utján mond búcsút Rákosszentmihály közönségének, s megköszönve élvezett barátságát, magát és családját jó emlékbe ajánlja. Helyreigazitás. Az építőmesterek országos szövetsége rákosszentmihályi csoportjának majálisáról szóló múlt heti tudósításunk végén elcserélés következtében téves adományjegyzéket közöltünk. Az ott fel— Először is jöjjön be ! — Most? Tizenegykor éjszaka? — Mindegy. A mama még nem alszik. — Én bemegyek. Ha a mama kidob, ki leszek dobva. Bementek, A mama nagyot nézett, mikor a leányát egy ismeretlen fiatal emberrel látta bejönni. Hanem Ilonka hamarosan megértette vele a helyzetet. — Sándor úr egy tolakodótól mentett meg! Mamám, ha láttad volna, hogy lökte a hóba! — Szót sem érdemel! — vágott közbe Sándor — minden tisztességes ember azt cselekedte volna az én helyemben. A mama elragadtatással köszönte meg a fiatalembernek azt, amit a leányért tett. — És most velünk teázik. Ilonka gyújtsd meg a gyorsfőzőt. A fiatal ember még csak nem is szabadkozott. Sőt a regényes kis palotában, az öreg néni és a fiatal leány között, előtte a párolgó csészével, oly jól találta magát, hogy még tizenkét óra felé is alig aka- ródzott neki elmenni a szerkesztőségbe: — Ha nem kellene menni, bizony maradnék még! — Jöjjön el holnap, vagy holnapután, amikor ráér! — Jó, eljövök! Ilonka kikisérte a kapuig: — De eljöjjön ám ! — Eljövök! Olyan jól éreztem itt magam ! Maga mintha a húgom lett volna s a mamája az én édes jó anyám ! Még hasonlít is hozzá ! Minden hasonlít! Még a szegénységünk is egyforma. Ó is olyan szobában lakott, mig élt. Együtt laktunk. Az jó világ volt. Akkor még volt valakim, most már senkim sincs! Jó éjt! Gyorsan távozott. Kezdte észrevenni, hogy elérzékenyül és érzékenységét úgy restelte ez a nagy fiú, mintha ez valami vagy bűne lenne. De miért is érzékenykedett el ? Mig beért a szerkesztőségbe, mindig azon gondolkodott. Sőt még ott bent is. És arra az eredményre jutott, hogy az a kis lány volt reá nagyobb hatással, mint kellett volna. Igen, az volt. Még most is egyre rágondol! És a kőnyomatos újság hírei közül rámosolyog az ő szép kék szeme és mig a híreket Írja és nyírja, úgy érzi, mintha e háta.mögött állna a leányka és siettetné : — Siess, siess és eredj haza és álmodj rólam ! S csakugyan álmodott is róla! Talán éppen abban az órában, amikor Ilonkára rászólt az anyja, hogy ne hánykolódjék már az ágyában, hanem aludjék. Ha mert volna! De amint behunyta a szemét, rögtön maga előtt látta a szép, szőke fiút, aki föléje hajolt és meg akarta csókolni. S ő úgy félt tőle. Arczocskája lángolt és a haja csupa viz volt az izzadtságtól. Végre is az álom győzött. S mintha ajakára csókot lopott volna a fiatal legény, úgy érezte és kimerülve, elalélva, elaludott. II. S másnap mind a ketten úgy örültek, hogy nem találkoztak. A férfi azt mondta magában :
