Rákos Vidéke, 1906 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1906-10-07 / 40. szám

40. szám. RÁKOS VIDÉKE Az aradi vérmező Golgothája a tizenháromnak, kálváriája a szabadságharcz félisteneinek, az igazság örökké dicső harczosainak, kik vértanuságukkal, bitó­fájukat a kereszt mellé emelték. E hősök tránt legszentebb kötelességünk az év­nek ezen egy napján legalább a kegyelet, a honfiúi hála, a megemlékezés és rajongó tisztelet érzetével viseltetnünk, annálinkább, mert oly kort élünk, a mely­ben véreink nem csekély hányada már mindent fe­ledni is hajlandó. Pedig szabad-e felednünk ? Nem ! . . A gyűlölet érzetét el lehet altatni, sőt keresztényi kötelesség is, ám felednünk nem szabad, sohasem ! Boruljunk le hát e gyásznapon a kegyelet oltárá­nak zsámolyához és emlékezzünk hőseink dicső halálára. Nem haltak meg ők egészen, mert él az ügy, az igaz ügy, a melyért szenvedniök kellett, visszahangzik hős tetteik hire milliók honfiszivében. Lángoljon fel — reátok gondolva, hősök, — magyar lelkünk honszerelme, hogy győztünk, miként ti is győztetek, bár halálotok árán és ha majd a hon szabaddá lesz, mert azzá kell lennie és megvertük az ellent a készülő vértelen háborúban, büszkén kiáltsuk oda a világnak: »Győztünk, mert az igazságnak győz­nie kellett! ! ! » Vajdafy Lehel. hírek. Csapody István dr. A tudós professzor Csapody István doktor kiváló megtiszteltetésben részesített bennniiket a héten, A helyes magyarság szent ügyé­ben küldött tanulságos, értékes czikkelyt, a nemrég megjelent két ilyen tárgyú közlésünk visszhangjaként, Csapody professzor lekötelező szívessége bizonyára igaz örömére szolgál t. olvasóközönségünknek, mely becses okulást szerez belőle. Mikor ilyen okos dolgo­kat olvas az ember, úgy érzi mintha hályog hullana le a szeméről. Annyi a dudva, hogy megszokja a szemünk s már rá se igen ismerünk. A »Rákos Vidéke« szerencsésnek érzi magát, hogy lapjának élét Csapody dr. czikkelyével díszítheti.­— Igaz-e Zsiga? (így hívták a tiszteletbeli nyúl apját.) — Igázs hát, csókolom kézsit lábát. — No hát! És felmentették. A Zsiga azóta, ha találkozott a nemzetes úrral, sohasem mulasztotta el megkérdezni: — Drága, jó nagy uram, mikor tetszik már megint megbotlani ? (Az otthon levő rajkókra gon­dolt az öreg.) A Zsuzsa szakácsné pedig váltig át­kozta a »drága uram« jószívűségét; egyik füstös ol­dalas a másik után vándorolt ki a faluvégre: »a halálos beteg rajkó istápolására« . . . Tehát az én Jeromos bátyám szakadatlanui kül- dözgeté az ő nyomtatott leveleit, amire én is pontor san válaszolék. Régi ujságlapokat küldözgettem neki, teleirva a széleket abc-vel s a végére meg oda bigygyesztettem : áldja szerető öcscse. Ezt az áldást érthette, ahogy akarta, De hát nem sokat törődött vele. Növekedett jó­létben meg bőségben, én meg rettenetesen fogytam, ugyannyira, hogy kezdtem bosszankodni magamra, hogy nem a néptanítói pályát választottam. S még én az uraságoktól levetett férfi ruhák »vezér­Iskolai ügyek. A rákosszentmihályi állami elemi iskola gondnoksága szerdán délután Pál fi János elnöklete alatt látogatott ülést tartott, amelyen meg­döbbenve vett hivatalos tudomást a testület az újra kezdődő tanitóhiány felől. Harmadik éve, 1904. óta nincs rend a szentmihályi iskolában. Azóta nem tel­jes a tanitó-testület s azóta nem sikerül kimódolni a felsőbb hatóságoknál, hogy tűrhetetlen állapotán segítsenek. A legújabb baj az, hogy a kilenczedik tanító helyét még rniedig nem töltik be, holott 669 iskolaköteles gyermek van Rákosszentmihá­ly o n. Egy osztályra a szabályszerű hatvan helyett 100 tanuló is jut. Hatvan ülőhely és száz gyermek! A tanítók nem tudják elhelyezni növendékeiket, akiknek egy részük ácsorogni kénytelen az előadás idején. Ez az állapot immár tűrhetetlen a legteljesebb mértékben. Nemcsak az oktatás, hanem a közegész­ségi szempontok érdekében is. A kilenczedik tanító helyét nem töltötték be, de a nyólezadiké szintén üres. Kerek egy esztendeje nem teljesít szolgálatot Molnár Kálmánné, Beteg volt, szabadságot kapott, majd nyugdíjazásért folyamodott s a vizsgáló-bizott­ság egészségesnek és szolgálatra képesnek találta. Most megint beteget jelentett s köztudomású, hogy nyugdíjba akar menni, de a minisztérium mindmáig a helyettesítéséről nem gondoskodott, A szabályok úgy rendelkeznek, hogy minden beteg tanítót, aki egy hónapnál tovább nem teljesít szolgálatot, uj erő­vel kell pótolni. Másutt, jól tudjuk, meg is teszik ezt, — minálunk azonban egy esztendő sem elég arra, hogy a magasságbelieket megindítsa. A gondnokság tökéletesen elveszti a kedvét s a keserűség a végle­tekig hajtja. Most egyhangúlag elhatározta, hogy a bajokat újabb feliratban panaszolja el s küldöttségi- leg tiszteleg a minisztériumban, valamint Petri Mór uj tanfelügyelőnél, akit egy alkalommal a vármegye közoktatásügyének élén üdvözölni fog. A küldöttség tagjai Pál fi János elnök vezetése alatt Schwarczl József, Kecskeméthy Vincze, Wayand Károly és Balá- zsovich Zoltán. Mosdóssy Imre volt kir. tanfel­ügyelőnk rövid időn belül is sokszor tapasztalt jó­akaratát és szerzett érdemeit jegyzőkönyvében örö­kítette meg a gondnokság. Tudomásul vette a gond­nokság, hogy Humay Károly volt letenőczi állami tanító Rákosszentmihályon helyét elfoglalta. A 669 összeirt iskolaköteles gyermek közül eddig 555 irat­kozott be Sokan igazolták, hogy felsőbb tanulmá­nyokat végeznek. A gondnokság erélyes hangú intő­ket bocsát ki, amelyek nyomán még körülbelül igazgatójától« iparkodtam egy-egy ruhadarabot rész­letre kikönyörögni, addig a bátyám több ezer írtra rugó alapítványt tett a szegény gyermekek felruhá­zására, Igazán mondhatom, hogy csak a »Lesz még szőlő, lágy kenyér« vagyis a remény tartotta bennem a lelket. Hanem aztán lett is! Egy alkalommal nagy meglepetésemre irtózatos ákom-bákomos ketükkel irt levelet küldött az én Jeromos bátyám. Azt irta benne, hogy most már rám teszi a kezét. (Kérem, ezt is csak úgy hiperbolá- san mondta.) Hírét vette ugyanis, hogy már kiszol­gált katona vagyok, hát ő tud nekem egy jő állást a saját kis városkájában ; ha kegyeskednék elfogadni, hát tudósítsam. Kegyeskedtem és azonnal tudósítottam. Bár képzeletem mindegyre magasabban szár­nyalt : ispán, alispán, főispán, ... de a bátyám által felajánlott állás szédítő magasságát meg sem köze­lité. Nem csekélyebb állásra hivott meg, minthogy menjek én hozzájuk Szecskafalvára táborszernagynak. Lesz évi fizetésem 400 pengő forint, szabad lakas, négy köböl búza, egy tuczat kaszinó pipa, meg egy pár fejelés csizma. No meg aztán a »mellékest«, ami itt nincs, bő­ven kárpótolják a disznótorok, esküvők, bálok, -tiszt-

Next

/
Oldalképek
Tartalom