Rákos Vidéke, 1906 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1906-10-21 / 42. szám
42. szám. RÁKOS VIDÉKÉ 4 Pestvármegye közgyűlése. Pestvármegye törvény- hatósági bizottsága e hó 8-án tartotta őszi közgyűlését Gulner Gyula főispán elnöklésével. Agorasztó Tivadar terjesztette elő az alispáni jelentést, mely megemlékezik az arató munkások mozgalmáról is. A jelentés szerint az izgatásnak nem a munkások helyzetének javítása a czélja, hanem a termelés lehetetlenné tétele által a mai társadalmi rend megbontása és a vagyon megsemmisítése. A munkabér, a napszám ebben az évben is emelkedett s a munkásoknak a mezei gazdálkodás és szőlőművelés majdnem állandó foglalkozást biztosit, s igy a munkás-mozgalomra alig van igaz ok. Az alispáni jelentést tudomásul vették s ezután betöltötték a megüresedett tiszti állásokat, Második aljegyző (az elhunyt Marcshalkó Béla helyébe) egyangulag Szabó Géza tiszteleti főjegyző, eddig harmadik aljegyző lett. Harmadik aljegyző Erdélyi Lóránt dr., negyedik aljegyző Morlin Adorján dr., ötödig aljegyző Madarász Elemér, hatodik aljegyző Krakker Kálmán dr., hetedik aljegyző Almási-Balogh Zoltán dr. lett. Első osztályú szolgabirónak Meskő Rudolfot, másodosztályú szolgabirónak Kopa Károlyt választották meg. A középponti választmányban megüresedett négy tagsági helyre megválasztották : Benyovszky Sándor grófot. Erdélyi Lóránt dr.-t, Lévay Mihályt és Veiesmarthy Miklóst. Azután a törvénytelen korszak embereinek ügye került sorra. Zolnay Jenő dr, tiszteleti főügyész jelentette, hogy Laszberg Rudolf gróf és Rudnay Béla ellen a törvényhatóság megbízásából annak idején beadott fenyitő följelentést elejtette. A Rudnay Béla kir. biztos által kinevezett s utóbb elmozdított tisztviselők közül többen a törvény- hatósági bizottság közgyűléséhez folyamodtak állásukba való visszahelyezése iránt. így Tereczky György dr., volt árvaszéki ülnöki Vallavszky Gusztáv volt szol- gabiró, Pansán Virgil, Mályus Károly, Plachy Károly, Darvas Aladár és Félegyházi László. A közgyűlés valamennyi kérelmet elutasította. Kinevezés. Főispánunk Gyallay Imre gödöllői szolgabirósági Írnokot járási Írnokká nevezte ki s áthelyezte a monori szolgabirósághoz. Rákosszentmihály közbiztossága. Környékünk ez idén se kerülhette e a már-már megszokott őszi kalamitásokat, melyek közbiztonsságunk jó hírnevét teszik évről-évre kérségessé. A napokban azonban eddig szokatlan mértékű bajokról szereztünk szomorú értesülést. Szerdán este Rákosszentmihály kellő közepén, az utczán egy csavargó megtámadott egy urinőt, ki két leányával a fővárosból a féltizenegy órai vonattal jött haza. Az útonálló pénzt követelt a hölgyektől, akik riadtan zajt csaptak. Meghallotta ezt a lóvasut kocsisa és segítségükre sietett, mire a támadó kereket oldott. Valami nyomorult csirkefogó éjjel több ház kapuzárát is megrongálta, aminek czélzata még nem egészen világos a nyomozó csend- őrség előtt. Ezek az állapotok községünkben meg nem türhetők s megszüntetésük érdekében a hatóságnak mindent el kell követnie, Aczetilén robbanás. Veszedelmes portéka az acze- tilén. Számtalan kisebb-nagyobb baleset inti óvatosságra a vele foglalatoskodókat, mégis minduntalan újabb robbanás és más-más hasonló gyöngédtelenség révén tesz kárt a gonoszindulatu gáz a gazdáiban. Egyik rákosszent m i h á ly i vendéglőben okozott nagy riadalmat múlt vasárnap, az aczetilén, mely egy vigyázatlan férfi czigarettájától tüzet fogva felrobbant. A robbanás zaja messze vidékre elhangzott s valami kárt okozott az épületben is. A vigyázatlan férfinak haját, bajuszát, szakállát leperzselte. Komolyabb baj szerencsére nem történt. Tanulság kedvéért iktatjuk ide az aczetilén e legújabb kedveskedését. Csütörtöki társaság. A csütörtöki társaság rendületlenül Mátyásföldön vigadozik. A sajnálattal nélkülözött külföldön üdülő tagok is megtértek immár testvéri karjaiba s igy lassanként ismét teljes számban gyülekezik a csütörtöki estéken. Csak Rákosszentmi hály tanúsít újabban feltűnő hanyagságot a részvételben. Jövő csütörtökön megint Mátyásföld a találkozó hely. Tulipánkert Szövetség. F. hó 14-én megalakult a Tulipánkert szövetségnek egy fiókja Czinkotán is. Az alakuló gyűlés diszelnökévé közfelkiáltással Be- niszkyné Batthyány Ilona grófnőt választotta meg, majd a többi tisztséget töltötték be. Titkárrá Adámffy Károly czinkotai kántor-tanitót, a függetlenségi kör elnökét választották. A helyszínén nyomban gyűjtést rendeztek, amelynek eredménye 210 korona volt. Megállapították az évi tagsági-dij összegét is 1 kor, 30 füléiben, mely havi 10 filléres részletekben is fizethető. Az elért évi jövedelem felét a középpontnak juttatják, felét pedig a község magyarosítása előmozdítására fordítják. A magyarosi- tás eszközei: magyar ima- és énekeskönyvek beszerzése, továbbá iskolai jutalmak kiosztása a magyar nyelv elsajátításában legnagyobb előmenetelt tanúsító tót ajkú gyermekek részére. A finom papír árának emelése. Az osztrák és magyar papirgyárosok elhatározták, hogy tekintve a nyersanyag és a segédanyagok árának, valamint a gyártási költségeknek folytonos emelkedését a finom papír árát — minőség szerint — 5—10 százalékkal felemelik, mely határozat azonnal életbe lépett. Megállapodások létesültek továbbá, úgy a bel-, valamint a küipiaczokon eszközlendő eladások szabályozására nézve, melyek keresztül vitelével egy állandó bizottság bízatott meg. Utóhang. Az október 6-iki kaszinói ünnepély ügyében műit héten megjelent közlésünk helyesbítése okából az igazsághoz híven megjegyezzük, hogy Hauser Gyula, a rákosszentmihályi kör alelnöke nyert megbízás szerint akart beszélni Gaál Pállal, a polgári kaszinó titkárával, hogy vele a kör szóbeli válaszát, amelyet Pál fi János idősb Spann raft Ágostonnal, mint a rendező-bizottság elnökével közölt, neki is tudomására adja, de nem sikerült találkoznia. A pontatlan részletfizetés utólagos elismerése. A hitelező a részletfizetésre hitelbe vett áru vételárának biztosítására lejárat kitöttése nélkül adott fedezeti váltó lejáratát a Kúria 900 | 1905. évi Ítélete szerint, jogtalanul tölti ki és jogtalanul perli a váltót abban az esetben, ha az adós ismételve nem fizette meg az esedékes részletet, de a hitelező azt utóbb is fen- tartás nélkül elfogadta és azután az adós a következő részleteket a kikötött időben fizette. Deák Ferencz szálló. A jövő év első felében nagyszabású uj szálló nyílik meg a fővárosban. P a 11 a i Miksa rákosszentmihályi házbirtokos ugyanis május elsejével megválik eddigi üzletétől, a Népszínház szállótól s a most megvásárolt, Aggteleky utcza 7. szám alatti uj, szép, kételemetes házában modern és szolid uj szállót rendez be, a melyet Deák Ferencz szálló czim alatt nyit meg. Az uj fogadóban hetven elegánsan berendezett szoba lesz, természetesen villamos világítással és középponti légfűtéssel, úgy hogy a jövő évad egyik látványosságául fog szolgálni. P a 11 a i Miksa uj vállalkozása dicséretére válik az ügyes üzletembernek s remélhető, hogy a szerencse szépreinényü uj vállalkozásában sem fog elpártolni tőle. A Schmidlechner vendéglő kitűnő minőségű, uj borkészletét most szombattól kezdve felszolgálja t. vendégeinek s naponta Ízletes és házias vacsorát készít, úgy, hogy naponta meleg ételkülönlegességekkel kecsegteti a vendégeket. A Feri bácsi népszerű vendéglője uj felszerelésével minden tekintetben méltó a közönség pártfogására.