Rákos Vidéke, 1906 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1906-02-11 / 6. szám
VI. évfolyam. Rákosszentmihály, 1906. vasárnap február 11. 6. szám. RÁKOS VIDÉKE TÁRSADALMI és KÖZGAZDASÁGI HETILAP RÁKOSSZENTMIHÁLY NAGYKÖZSÉG HIVATALOS LAPJA. A MÁTYÁSFÖLDI NYARALÓTULAJDONOSOK EGYESÜLETE, A BUDAPEST X. KERÜLETI RÁKOSI KÖZMŰVELŐDÉSI ÉS JÓTÉKONYSÁGI EGYESÜLET, RÁKOSSZENTMIHÁLY ÉS VIDÉKE ELSŐ TAKARÉK- ÉS HITELSZÖVETKEZETE, A RÁKOSSZENTMIHÁLYI SPORTTELEP, A RÁKOSSZENTMIHÁLYI IPARTÁRSULAT, AZ ANNA-TELEP EGYESÜLET, A POLGÁRI DALKÖR ÉS A RÁKOSSZENTMIHÁLYI KERÉKPÁROS KÖR HIVATALOS LAPJA. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Rákosszentmihá ly, Remény-utcza 4. MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. b«UMfo amrkMBtC t BALÁZSOVICH ZOLTÁN. WBnlM árt Egén éif . • toron a Fel 6tw • • . . 4 . Negyed évre..................I . Mgyea arám Ara 90 fiBár. Hirdetéseket felvess a kiadóhivatal. Egy egyfenábo* petttor ára 1* fülét. fí peches iskola. (Levél a szerkesztőhöz.) A múlt tavasz egyik napján eleniista fiam hazajön az iskolából s dicsekszik, hogy itt volt a tanítók tanítóinak a tanítója, egy őszbeborult öreg ur, akinek belépésekor a tanitó bácsi elkomorodott, mi, gyerekek pedig megijedtünk; sőt S. Pista ki is kérez- kedett, hogy bátortalanságán könnyítsen, J. Jancsi pedig a pad alá bujt volna, de nagyon szorosan ültek, hát nem fért le. Nem is csoda, hogy megszeppentünk, mert az az ur olyan furcsán nézett a tanitó bácsira, mintha ő volna legkegyetlenebb hitelezője. Minket sebtiben hazazavartak s útközben találkoztunk már a többi tanitó bácsival és nénivel is, kik szótlanul igyekeztek tantermünk felé; akkor igy félfüllel hallottam, amint az egyik tanító bácsi ezt mondotta: «pech! pech!» — Ennyi a gyerek szájából. Érdekelt szörnyen a dolog, mert nem voltam tisztában, ki lehetett az a félelmetes öreg ur, akiT fiam állítólag egv hatodosztályos mondása' alapján tanitók- tanitóinak tanítója gyanánt mondott. Még aznap este a kaszinóban hallottam, hogy a rettegett ur a megyei tanfelügyelő volt, ki ez alkalommal egy tanítót állásától fel is függesztett.. így aztán én is rájöttem, mit jelent a tanitó bácsi által mondott «pech». Másnap fiam mondotta: «Milyen peches is a mi osztályunk! Ma mondta az igazgató ur, hogy a tanitó ur szabadságra ment s mi hozzánk nem is jön vissza többé». Hát nem is jött, de mást se küldött a tanítók tanítója, hanem a többi tanulók váltakozva jártak az elhagyott osztályba kísérletezni. Igaza volt a fiamnak, hogy osztálya «peches». Az eltávozott tanitó helyére ugyanis nem küldtek helyettest. Ez azután az iskola pechje, de, gondolom, a helyettesítést teljesítő tanítóké is! Azok — mint hallom a helyettesítésért Bugyin kapják a kárpótlást. Igy zárták le az iskolaévet. Jött nyomába a másik s a szabadságolt tanitó helyére mégsem jött másik ; pedig a beiratás ugyancsak ijesztő növekedését jelezte a gyerekseregnek. A tanitó bácsik sóhajtoztak s irigyelték a «rövidesen» szabadságolt kollégát. Az osztályok megteltek rogyásig — honpolgár-csemetékkel, de az «elszabadságolt» tanitó helyére jó lett volna bár akkora, mint a fél öklöm, de az se jött... Ez aztán «pech!» — mondották a szülök és tanítók egyaránt. Közben aztán az történt, hogy a tanítók és szülök heves ellenzésének ellenére, az iskola igazgatója a tanévet pénteki napon kezdette meg. Hogy miért? ő tudja; de hogy ezért érte az iskolát ez évben annyi pech, az bizonyos! Most már bánja, átkozza a gondolatát is, de már késő, mert a pech itt van özönével! Tudom Istenem, hogy ezután még uj czipőt sem húz fel pénteken! IJgy kell neki, miért nem hallgatott a jó tanácsra! Történt ugyanis ezenközben, hogy megbetegedett egy tanitó néni és olyan szomoruságos állapotba jutott szegény, hogy hat hónapi szabadságra engedték. Az iskolánkban tehát most már két üres hely tátongott a tanítók sorában. Elvégre az iskola vergődését megsajnálta községünk házi kurucz-hada: egy hét tagból álló küldöttséget menesztett ugyancsak pénteki napon az iskolák minisztériumába, hol szónokuk oly dörgedelmes szavakban ecsetelte iskolánk elhanyagoltságát, hogy a méltóságos Mai számunk 12 oldal.
