Rákos Vidéke, 1906 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1906-11-18 / 46. szám
RÁKOS VIDÉKE ___ _________________46. szám. bi zonyítják, hogy az Ehmann telepen 1905-ben liarminczegy uj épület emelkedett s valami hét- nyolcz átalakítást és toldaléképitést végeztek el. Ezek a számok az idén még meg is sokasodtak. Az idén épült fel az uj iskola is a telepen, mely idővel lassanként talán elterjeszkedik egész a helyiérdekű vasút határáig s a legszebb jövőre tarthat számot, amiben nem csekély része iesz a határutján építendő villamos vasúti vonalnak is. Mulatság Rákosfalván. A »Budapest X. kér. Rákosmező önmüvelődési köre« 1906. évi november hó 18-án (vasárnap) a »Zöldikéhez« czimzett nagyvendéglő összes termében (Rákosfalva. Zöldike megállóhely. Külső Kerepesi-ut 120. sz. a.) saját pénztára javára műkedvelői előadással egybekötött tánczmulat- ságot rendez. Kezdete este pontban fél 8 órakor. Belépti-dij: Személjegy 1 kor., családjegy 2 kor. 40 fillér. Műsor: Rendező Szétsi Mihály karnagy, 1. Dürner. Viharban. Énekli a kör dalárdája. 2. »Megjött a papa«. Vígjáték 1 felvonásban. Irta: Erdélyi Zoltán. Személyek: A papa — Konvicny János; Pali — Mottl Károly; Rózsika — Mottl Lujza; Böske — Pollák Irma. 3. Lányi Ernő, Régi nóta, négy eredeti magyar dal. Énekli a kör dalárdája. 4.r Végrehajtó. Eredeti vígjáték egy felvonásban, irta: Ábrányi Emil. Személyek: Özv. Majomé — Dályai Rózsika; Biliké, fogadott leánya — Mottl Lujza ; Fehérvári Nándor köz- és váltó-ügyvéd — Virágh István ; Szadai Lajos — Kaltenecker Ferencz ; Csaby Gáspár, bírósági végrehajtó — Konvicny János; Koppants Ferencz — Reis György; Náni, szakácsné özv. Majoménál — Pollák Irma. Becsületes megtaláló. Viczinális vasutunk egyik utasa, egy rákosvidéki úri nő a minap elvesztette a »ridikül« nevezetű kis táskáját, melyben körülbelül kilenczven forint készpénz volt. Keserves zokogással panaszolta éppen a sajnálatot esetet a budapesti állomási elöljárónak, midőn betoppan az irodába a végállomáson tanyázó pereczes s hozza a jól bélelt kis táskát, melyet a földön talált, A becsületes megtaláló természetesen jól megérdemelt jutalomban részesült s a derék pereczes zsebre tevén a kapott koronát, rendületlen lelki nyugalommal árulgatja tovább napról- napra a friss sóspereczet s lesi, hogy mikor nyílik alkalom, hogy valamelyik utasnak valami apró szolgálatot tegyen. Feljegyeztük az esetét, hadd tekintsenek rá egy kissé több szeretettel a viczinális utasai s érdeklődjenek sűrűbben a perecz készlet arányai iránt Bál Czinkotán. Nagysikerű estélyt tartottak múlt vasárnap Czinkotán, a We isz Ignácz fényes uj táncztermében. Merkl József íánczmester mutatta be a növendékeivel eddig elért eredményt s a tánczpróbát a szülék és családtagok részvéte-le mel- lstt nagyszabású mulatsággá avatta. A rengeteg közönség soká gyönyörködött az ifjúság ügyeskedésében, de azután maga is nekifogott s reggelig segített a — gyerekeknek. A nagyon ügyes leánynövendékek közül a pálma ezúttal Goldmann Irénkének, Goldmann Bernát leánykájának jutott. A bájos kisasszony nyerte el az elsőséget díjazó virágcsokrot. De ügyes és kedves volt valamennyi társa is. A mulatságban részt vett leányok közül hevenyében sikerült feljegyezni a következőket: Goldmann Irénke, Bitlik Margit, Bitlik Etel, Sinkulák Giza, Goldmann Karolin, Goldmann Aranka, Németh Mariska, Gold- mann Rezsi, Simon Mariska, Fleischakker Berta, Alter Pepi és Janka. A jelenvoltak névsorából kiemeljük Beniczkyné Batthyány Ilona grófnőt, a czinkotai mulatságok hűséges patronáját; körülötte sürgölődött a közönség zöme: Zehnt b a u e r Gyula és neje, Takács Gyula és neje, H e u f f e 1 gyáros nejével, Muszka Gyula, C z i n k o t a főjegyzője, T a k á c s gyógyszerész és neje, F r e y József és neje, G o 1 d m a n n Éülöp és Bernát nejeikkel. Takarékosság. Olvasóink köréből panaszos felszólalást kaptunk a viczinális vasút legújabb takarékossága ellen. A vasút gőzösein ugyanis újabban a megszokott jelzőlámpák helyett elől csak egy fehér, hátul csak egy vörös lámpát alkalmaznak. Az újítás következtében sokkal nehezebben vehető észre a közeledő vonat, mint eddig volt, a hármas jelzőlámpa használata alatt s igy félő, hogy ezentúl még könnyebben történhetik valami baleset, holott ilyesmi, sajnos, eddigelé is gyakran előfordult. Jól tudjuk, hogy a jelzések megváloztatása csak felsőbb jóváhagyással történhetett, de ez a körülmény éppen nem ment fel az alól, hogy az újítást ne kárhoztassuk. Különösen a gőzös elején levő egyszerű lámpa elégtelen és szokatlan s gyakran beled vad a vonal mentén fénylő egyéb lámpákba. Se mint egyszerűsítés, se mint takarékosság nem megokolt az újítás, mely a közönség érdekével ellentétes. nyos, hogy ez a megszállás első szakában kitűnő és hatékony kúra is; csupán csak egy a baja. Az, hogy nem szegény embernek vaió, A gazdag tüdőbeteg elmehet az olasz- vagy francziaországi Riviérára üdülni, balzsamos tiszta levegő és kitűnő táplálkozás mellett pihenni bármikor, minden fennakadás nélkül. De a szegénynek vagy általában annak, aki napi munkájával keresi kenyerét, nincs módjában, hogy drága pénzen váltsa meg maga számára az életet ; tehat bele kell törődnie a pusztulás, a halál gondolatába. Ezt azonban még csak kimondani is megrázó! Éppen a szegény tüdőbetegeknek ez a megrázó, kegyetlenül lesújtó helyzete verte föl nyugalmából a társadalmat; ez hívta munkára az emberek jó szivét, hogy a még megmenthető emberi életet kiragadják a halál karjaiból; ez érlelte meg a Szanatórium- Egyesület megalapitási tervét, hogy az életmentés magasztos, szent munkájához ennek keretében tömö- ritsék a melegen érző emberi sziveket. Ez az egyesület, ha majdan teljesen megizmo- sultan járulhat a jótékonyság oltárához; ha a keretébe tömörülő jó szivek lángjaiból hatalmas lángoszloppal gyarapíthatja az emberiség szeretetének önzétlen tiizét: minden esztendőben százakat, ezreket menthet meg az élet számára, szeretettjeik bol- dogitására. Nagyon sok ember-testvérünket mentheti meg különösen itt, Zala vármegyében, amely a tuberkulózis következtében elhaltak statisztikájánál — fájdalom ! — majdnem a legmagasabb számmal vezet. Az életmentésnek ehhez a szent munkájához, amelynél igazán olyan megnyugtató, szép harmóniával izzik együtt az emberi ész és szív akarata, tettereje, kéri a Szanatórium-Egyesület a nagy társadalom támogatását, csatlakozását; hogy ne legyen édes magyar hazánk területének egyetlen nagyobb községe, a szegénysorsu tüdőbetegek részére berendezett szanatóriumok, vagy legalább kisebb méretű üdülőhelyek menedékhelyek nélkül. Mert a Szanatórium-Egyesület a haza minden részére ki akarja terjeszteni szent munkájának áldását. S vájjon akadhat-e csak egyetlen melegen érző emberi szív is. aki — ha teheti — minden esztendőben pár korona tagsági díjjal ne járulna ehhez a magasztos, szent munkához? Hisz ennek az egyesületnek humanitárius munkájából — amelynél az emberi ész és szív akarata tettre izzott melegséggel ölelkeznek — sugárzik ki az a biztató világosság, az a hatalmas ösvényjelző fény is, hogy a mikor majd minden vonalon az emberboldogitás önzetlen egy akaratával érvényesül az emberi ész és szív munkája: akkor varázsolódik igazán paradicsommá a Föld !
