Rákos Vidéke, 1906 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1906-10-07 / 40. szám
40. szám. RÁKOS VIDÉKE 5 hogy ina reggel a feleségem ballábbal kelt fel. Tetszik tudni, kedves nejem gyakorta megteszi e kellemesnek kevésbbé minősithetö tréfát, de hát én, mint gondos családapa, ilyenkor az okosabb enged elméletét követve, bölcs és mély hallgatásba merülök s elmenekülök a hivatalba. Most is igy akartam cselekedni, de hát, kérem, szegény embernek szegény a szerencséje. Tervem csakhamar meghiúsult s törekvésem az eredeti szándéktól merőben elütő irányba terelődött, A körülmények különszerü játéka, a véletlen ravasz keze volt abban, hogy a hivatalomnak valamennyi szobáját zárva találtam. Az elkeseredetten silbakoló kapus őszinte szánalommal mért végig, midőn azt látta, hogy szobám felé indulok. — Tekintetes ur nem megy a Washington szobor leleplezésére? Kérdi nem palástolható gunynyal. Kérdő tekintetemre pedig kezembe nyom egy arany- szélű kartonlapot, belépő-jegyet a fényes ünnepségre. Mi sem természetesebb, mint hogy neki vágtam a városligetnek, s csakhamar áhitatosan hallgattam- a gyönyörű beszédeket, amelyekből sajnos, alig értettem néhány szót, mert nem akartam a tömegbe egészen belefurakodni s inkább csak a tolongás szélén vaczilláltam. Egyszerre csak felébred a lelkiismeretem. A hivatalos órának vége lehet már, ideje, hogy hazafelé fordítsam szekerem rudját. Elvégre a leves már puha s talán a nő kedélye is ineglágyult immár. Már éppen indulóban vagyok, midőn észre- veszem, hogy a nadrágzsebemben az aprópénz tár- czám nincsen a helyén. Ragyogó csillagos ég! Mit látok, nadrágomon hatalmas ablak tátong. Kivágták az egész zsebemet s elemelték pénztárczámmal együtt. Mint mondám, nem akarok hosszadalmas lenni, hát nem beszélem el csudálkozásomat, midőn az ellopott tárczámat megtaláltam a felöltőm oldalzsebében. A kapzsi zsebmetsző visszadugta a zsebembe, mert csak hét krajczárt talált benne. Ugyanis a viczinálison bérletem lévén s mert a pazarlásnak barátja nem vagyok, kedves családomtól csak a legszükségesebb, mondhatnám csupán óvatossági filléreket szoktam elvonni s a magam személyére elkülöníteni. Csodálkozásom lánczolata azonban itt még nem éit véget. Csakhamar megdöbbenve tapasztaltam ugyanis, hogy a mellényzsebemnek hasonlóképen csak hült helye van. Kivágták azt is, s elemelték az órámmal együtt, de sőt még a lánczomat is leoldták. Aggodalmaskodva tapogattam magamat végig, de hál’ Istennek ruhadarabjaim közül nem hiányzott egy sem. — A rendőrkapitányság aktái bizonyítják e soroknak tökéletes hitelességét. A nyomozás azonban aligha vezet eredményre, mert a megbízott detektívek hivatalos eljárását meghiúsítja, hogy ha kezükbe kerül ez az ügydarab, a legkomolyabb pillanatban — elkaczagják magukat a szórakozott »publikum« gyászos esetén. Elgázolt gyermek. A kerepesi országutat különös szeretettel használják a gépkocsik és motoros kerékpárok, nem csekély aggodalmára az ut közönségének, mely rémülve menekül a »száguldó gillotin« elől. Valóságos istenkisértés az a vad rohanás, amelyben ezeknek a túlságosan modern járómüveknek a tulajdonosai kedvüket lelik. Csuda, hogy aránylag kevés baleset éri őket, ami azonban előfordul, az rendszerint katasztrófával végződik. A héten egy szegény kis rákosfalvi leánygyermek esett áldozatul a motoros kerékpárnak, mely elgázolta. A Fehér-út és Rákosfalva megállóhely között töftént a szerencsétlenség, melynek következtében a leányka azonnal meghalt. A kerékpáros el akart menekülni, de az ut népe üldözőbe vette, futva, kocsin és lóháton kergették jó darabig, mígnem meggondolta magát s megállóit. Itt az ideje, hogy a hatóság a legszigorúbb intézkedéssel véget vessen a motorok garázdálkodásának. A nálunk megkivántató véres áldozatok légiója már talán elegendő arra. hogy végre valamit cselekedjenek. Cserepess gyilkosa. ígéretet teszünk, hogy az alaposan megbeszélt Cserepess Gyula ügygyei nem foglalkozunk többé. Csak most még, záradékul megszerezzük azt a kis elégtételt, hogy ideiktatjuk: ^a a gyilkos szolga ellen a büntető bíróság megszüntette az eljárást, mert az orvosszakértők visgálata megállapította, hogy a gyilkos közveszélyes őrült. Beszállították az elmegyógyitó intézetbe. Ki a gyilkos ? Első leánykiházasitó egylet. Folyó év szeptember havában 1.503,400 korona értékű biztosítási ajánlat nyujtatott be és 1.283,000 korona értékű biztosítási kötvény állíttatott ki. Biztosítási összegek fejében 90.700 kor. 79 fill, fizettetett ki. 1906 január 1-től szeptember 30-ig bezárólag 13,549,200. kor. értékű biztosítási ajánlat nyujtatott be és 11.774,600 kor. értékű uj biztosítási kötvény állíttatott ki. Biztosított összegek fejében a folyó évben 773,847 kor. 23 fill, és az intézet fennálása óta 10,939,751 kor. 53 fill, fizettetett ki. Ezen intézet a gyermek és életbiztosítás minden nemével foglalkozik a legolcsóbb díjtételek és legelőnyösebb feltétek mellett. vonaton Szecskafalva felé ; a magam megnyugtatására úgy határoztam el, hogy a lovagias affairt a nyilrtér terén fogom rendezni s az ügyet a nagy közönség ítéletére bízom. Mikcr némileg megnyugodtam, álmadozásaim- nak adtam át magam, s észre sem vettem, hogy megérkeztem uj hazámba, Szecskafalvára. A vonat megállt s e perczben harsány vezényszó üté meg fülemet. — Zászlóalj, jobbra tekints, tisztelegj! UgyanaKkor megszólalt a kis és a nagy dob s a zászlóalj bandája rázendité az »O, du lieber Augustin« melódiáját. A nem várt katonai fogadtatás egy kissé megzavart s elfogultságomban nem is jobbfelől szállottam ki a kupéból, mely irányba a fejvetés komman- dirozva volt, hanem éppen ellenkező irányban, a vonat túlsó oldalán. De amint egy pár perez múlva meggyőződtem, ezzel nem rontottam a dolgon semmit. A derék fiuk mintha gyanították volna malheu- römet, ki jobbra, ki balra nézett, hogy bármely irányból jövök is, ne maradjak tisztelgés nélkül. Az ezredes, egy mosolygós képű, gömbölyű úri ember, a legénység hosszabb figyelmeztetése után felém tipegett, kivont kardjával egy nagy félkört csinálva, megtette jelentését. — Kérem szívesen, tizennégyen vagyunk, meg a banda. A zene hangjai mellett ellépkedtem a zászlóalj előtt s a szemle után teljes megelégedésemet nyilvánítottam úgy a legénység kinézése, mint magatartása felett, s ezután átvettem a parancsnokságot. Kivontam a kardomat, s kiadtam a parancsot, hogy a banda a »Rákóczy«-ra gyújtson reá. Ekkor az ezredesem felvilágosított, hogy a zászlóalj e zenekara csak ideiglenes; ez üunepélyes alkalomra más hijján a közeli sváb falu bandáját fogadták meg s öltöztették fel, hírét sem hallották ezek, kérem szívesen, a »Rákóczy«-nak, Kénytelenek voltunk tehát a »Grosswardein« hangjai mellett masírozni. A fogadtatás lelkes és leirhatatlan volt. (Folytatása következik.)
