Rákos Vidéke, 1906 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1906-08-19 / 33. szám
2, RÁKOS VIDÉKE 33. szám. művész ambicziója képében gondol a nyelv magyarosságával. Tovább nincs. A képviselő- házi beszédek és hivatalos kuriális stilus magyarossága még csupán a többi disze azel gyötört magyar nyelvnek, fővárosunk e dicső különlegességének, amelynek vizsgálatával még részletesebben elszórakozunk egy kissé legközelebb. Tenniszverseny. A Rákosszentmihály! Sporttelep mostani évadja példátlan a sikerekben. A telepnek évek óta legszebb ünnepe a tenniszverseny, ez idén azonban ez is messze felülemelkedett valamennyi jóhirű elődjén ; a közönség szeretete olyan mértékben fordul a Sporttelep felé, hogy az alapítók elérhetetlennek látszó legszebb álmai valósulnak meg. A tenniszversenynyel kapcsolatos ünnepélyre minden külön meghívó nélkül, pusztán a »Rákos Vidéke« értesítése alapján, rengeteg, fényes közönség gyűlt az egyesület kellemes kerthelyiségébe, mint valami angol kolóniának az egészséges szórakozásért rajongó választékos közönsége, mely gyönyörködve szemléli a nemes sport érdekes látványosságát és egymásban örömét lelve,intimus hangulatban, vidám csevegéssel szórakozik. Óriási sportcsalád ez, melyet rokonérzés kapcsol egybe s eljött, hogy egy vidám délután és bolondos éj látványos örömeinek részese legyen, A Sporttelep hatalmasan kitett magáért. Kitűnő karban levő pályáin élvezetes volt a mérkőzés, az ügyes előnyelosztás érdekessé tette a küzdelmet, a pompás biiffé, a hölgy tagok remekműve minden földi jóval kecsegtetett, végül pedig a lampionos kertben a csudálatos tűzijáték káprázatos tündérestté varázsolta az ünnepet. A nagy anyagi áldozatokat emésztett múlt évnek minden árnyéka eltűnt immár. Az egyesület pénztárát tartozás nem terheli, mindent fedezett T Á R C Z A. Jelenetek. Irta : Égly Mihály. — Ah, valóban szép öntől, hogy egészen még sem féledkezett meg rólam. . . , Váry Béla főszolgabíró ur, ki épen akkor toppant be az ő kedves lluskája látogatására, mosolyogni kezdett s igyekezett olyannak feltűnni, mint aki ezt a dolgot sehogy sem érti. Pedig dehogy nem értette ! Ugyan melyik ember ne értené azt, ha a jegyese ilyeténképen fogadja, amikor két álló napig feléje se nézett, s a tetejébe még ráadásul ő is ott volt abban a lumpkompániában — az egész falu tudja — mely két nappal előbb, úgy hajnalhasadta táján, a patikárusék Mariskájának éjjeli zenét adatott. Az igaz, hogy az átkozott Muki fundálta ki az egészet, neki semmi része sem volt benne de utóvégre ő is csak ott volt. — Örülök, hogy láthatom. , . . — Isten hozta; ha szerény társaságom önnek kielégítő, (az „önnek“ szót erősen hangsúlyozta) úgy kérem, foglaljon helyet. — De Uuska. . , . — Uram, nézetem szerint nem helyes, ha egy férfi egy úri hölgyet keresztnevén szólitgat. (Az „egy férfi“ s „egy hölgyet“ szavakat ismét erősebben hangoztatta.) — De kérem, édes Iluska. . . . — Még az esetben sem helyes, ha holmi czifra, merőben semmit mondó jelzővel iparkodunk az illem ellen elkövetett sértéseinket palástolni. már a minapi hangverseny estély. A tenniszverseny nem szokták jövedelem szerzésre alapítani, ez idén még ez is gyarapította a pénztárt. Pont fél 5 órakor kezdődött a verseny s vasárnap délután a páros mérkőzéseket tartották meg. A vezetőség Regele Dusi és Madaras Jenő, továbbá Egerzeiger Gizi és Schvarczl Ferencz párokat előny nélkül játszatta, mig a többi, eddigi eredményeihez képest méltányos előnyöket kapott. Ezek: Otte Miczi — Hauser János, Reber Irma — Joszits Miklós, Mihályfy Ilus — Kesztler Andor és Mihályfy Olga — Regele Zoltán. A verseny első délutánja meglepetéssel végződött. A két favorit pár, kik úgy rutin, mint játéktudás dolgában társaik felett állanak és máskor nagy előny- nyel győzték le ellenfeleiket, talán indispozicziójuk vagy talán ellenfeleik meglepő haladása miatt az első helyről leszorultak. Nagy meglepetés volt Regele Zoltánnak és társának, a kezdő, de igen ügyes és mozgékony Mihályfy Olgának szereplése, kik az első helyen holtversenyben győztek a Joszits Miklós és Reber Irma párral együtt, a döntőben pedig második helyre jutottak. A versenyeket a hét további napjain nagy érdeklődés közepette folytatták. A hölgyek érdeméből kitűnő Ízléssel összeállított vacsora után, amelynek intézése kötül a fő érdem a négy kitűnő vezért: Madaras Jőzsefnét, Mihályfy Edénét, Pukyné Ottó Mariskát és Strassenreitter Ignácznét illeti meg. Bámulatot keltő meglepetés volt az ezermester J a n i t s á r y Iván rendezte tűzijáték. A tűzbiztonság kedvéért csupa alacsonyan működő figurákat mutatott be s bár kijelentette, hogy ez csak kis méretű kóstoló ezúttal, mert a nagyszabású mutatványait a Sporttelep augusztus végén rendezendő nagy tűzestéjének tartja fenn, mégis elsőrangú különlegesség volt, amit produkált. Az elismerés teljessége illeti meg az áldozatra kész kiváló műkedvelőt, k'i egyheti előkészülettel, amely alatt három napig betegeskedett és teljesen járatlan segítőkkel — Hát illetlenség-e az, ha jegyesünket keresztnevén bátorkodunk szólítani ? — Uram, ne csináljunk érzelgős jeleneteket, hogy a mi fáj, még jobban fájjon, hanem vessünk számot a puszta tényekkel úgy, amint azok, a maguk ridegségükben jelentkeznek. . . . Úgy nagy titokban elárulom, hogy a kis Juliska ez utóbbi szavakat egy szerelmében csalódott regényhős ajkairól csente ; ez általános bevezetés után pedig hideg, közönyös hangon czélzott az ő szerelmi tragédiájának egyes részleteire is egykedvűen sejtetve, hogy már úgyis mindennek vége van örökre ! . . . Itt elhalgatott, bánatosan tekintett ki a verőfényes tájra, hol virágok nyíltak, madarak csicseregtek, majd elhalóan, mint röpke sóhajként megjegyzé, hogy a szívnek parancsolni nem lehet. Váry Béla szótlanul, mosolyogva nézte az ő csalódott araját; s amit elnézte azt a mély tekintetű bánatos égszínkék szemeket, azt az összedudorodó cseresznyepiros szájacskát, a vékony rózsaszínű szalaggal összekötött szöszke hajfonatot, melynek aránysárga szálai oly bűvösen csillogtak a nap verőfényében: úgy találá, — bár eddig semmiféle bűnt nem látott abban a heczczben, — hogy ő mégis egy igenigen haszontalan fráter és hogy ő nagyon, de nagyon szereti azt a lemondó szerelmes leánykát. Odasompolygott Iluska mellé, s féltérdre ereszkedett. Ilus, ki még mindig a messze távolban kalandozott tekintetével, de azért titkon figyelemmel kiséré Béla minden mozdulatát, úgy tett, mintha Béla közeledtét nem vette volna észre. — Kedves Iluska, bocsásson meg. . . .
