Rákos Vidéke, 1906 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1906-01-07 / 1. szám
4 RÁKOS VIDÉKE 1. szám íme ideiktatjuk röviden uj programmunkat, az uj irányelveket, amelyek szerint a jövőben működni kivánunk. Alapszabályainkat megfelelően változtatván, a következő szakosztályokat kívánjuk életbeléptetni: I. Disz- és kereskedelmi kertészeti szakosztály. II. Gyümölcsészeti szakosztály. III. Konyhakertészeti szakosztály. IV. Tájkertészeti szakosztály. V. Virágkereskedelmi és virágkötészeti szakosztály. VI. Magtermesztési és magkereskedelmi szakosztály. VII. Kertész-társadalmi szakosztály. VIII. Irodalmi szakosztály. Ezekben a szakosztályokban biztosítjuk mindenkinek a megfelelő munkásságot, mert minden tag bármely szakosztályban, vagy pedig több szakosztály- ban is közreműködhet, tehát egy vagy több szakosztálynak tagja lehet. A szakosztályoknak saját elnökük, alelnökük és előadójuk lesz, akiket maguk választanak a saját kebelükből. Minden szakosztály havonként — kivéve a nyári szüneteket — legalább egyszer ülést tart. Ezeken az üléseken a kertészeket és kertészkedőket érdeklő oly szakkérdések tárgyaltatnak és készíttetnek elő, amelyeket vagy a tagok terjesztenek elő az ülés folyamán, vagy a választmány utasított előkészítés és tárgyalás végett hozzájuk. A szakosztályok hozott határozataikat, megállapodásaikat és indítványaikat a választmány elé terjesztik hozzájárulás, elintézés és végrehajtás végett. A szakosztályokban kiki úgy a határozathozatalban, valamint a tárgyalásban személyesen működik közre. Itt jelezzük röviden a szakosztályok működési körét is, amelyet különben minden szakosztály a maga kebelében a megalakulás alkalmával az ügyrenddel kapcsolatban állapit meg. Fontos és minden tekintetben életbevágó a kertészek adózási ügye, ezért az adóügyek kedvezményes ellátása, p. o. a III. fokú kereseti adónak megszüntetése, az adóügyek reklamációja, ebbeli felvilágosítások, a vámügyek, a szállítási ügyek és kedvezmények, az értékesítési ügyek, mint az árucsarnokok és szabadpiac kérdése, piaci árak szabályozása, továbbá bevásárlási kedvezmények (mag, eszközök és kertészeti kellékeknél stb.), a kertész-segély- és nyugdíjügy, a kertészek költözködési idejének szabályozása és jogügyek útbaigazítása, a tanuló-, segédügy és segédi képesítés, a kertész-czim használata, beküldött termények elbírálása, kiállítása, esetleges díjazása, illetve oklevélen való minősítése, uj fajták, változatok elbírálása és minősítése; bemutatott gépek, eszközök ismertetése és minősítése; kísérleti magvak, növények, oltóvesszők, dugványok kiosztása és közvetítése; kiállítások, kirándulások, tanulmányi utak rendezése (esetleges vasúti dijkedvezménynyel); mindennemű szakkérdések díjtalan megválaszolása; versenyek rendezése, — ezek azok a kérdések, amelyek első sorban a szakosztályi élet főbb mozzanatait alkotják. De még ezzel sem elégszünk meg, hanem hogy az egyesületi életet mindenkire nézve megkönnyítsük, az egyesület vezetősége kötelező Ígéretet tesz, hogy ha a tagok létszáma az ezret eléri, azonnal rendkívüli közgyűlést hiv össze, a tagdíj kedvezményes leszállítása tárgyában, s a tagdíjnak mérséklését fogja a közgyűlésnél ajánlani. Itt, ez alkalommal jegyezzük meg, hogy a szakosztályokban semmiféle külön dijat fizetni nem kell. Bennünk megvan az akarat, megvan a törekvés, hogy a hazai kertészet ügyén lendítsünk, úgy, hogy az mindenkinek hasznára legyen; de ezt hathatósan csak akkor tehetjük, ha bennünket is támogatnak. Az egyes erők Összesítésében pedig a legnagyobb támasz rejlik. Ezért fölhívunk és fölkérünk minden érdeklődőt: lépjen be egyesületünkbe. Eddigi tagjainkhoz pedig, akik húsz éven át küzdelmünkben, munkánkban osztályrészesek voltak, azt a kérést intézzük: méltóztassanak a kertészet érdekében kifejtendő hazafias törekvésünket oly módon is előmozdítani, hogy célunkat ismerőseik körében ismertetve, azokat törekvéseink fontosságáról és szükségességéről meggyőzni és közülök legalább egyet tagnak megszerezni igyekezzenek. CSARNOK. Romok között. A mesevirág — a bogáncs, mondta el nekem ezt a történetet. — Tudod-e — kezdé — miért vagyok én tele tövissel ? Azért, hogy megtorlás nélkül ne bánthassanak. Szabad vagyok, mert félnek tőlem. Illat, szin, szépség, jóság azoké, kik rabszolgái az embereknek. Hazám a puszta és a rom. Ahol megjelenek, ott nemsokára a vörösfejü pipacs, az irigyzöld dudva, a vastag derekú lapu, csalán, gyermekláncz, kutyatej, no meg a kis fényes arczu borostyán vesz körül. E kiállhatatlan társaságban csak a kis borostyánt szívelem, mivel szimbolisztikus lénye jellememnek nem árthat. A pipacsot gyűlölöm köztük legerősebben, mert ideig-óráig élő piruló képivel akkora hencze- gést visz végbe, mintha restelné társaságunkat. Éppen első bimbóm harmatját szürcsölte a szomjas napsugár, mikor a kastélyt munkások vették gondozásuk alá. A falakat, a tetőt kijavították, az ablakokat, kapukat újakkal cserélték föl, a főbejárat homlokzatán pedig bearanyozták az ősi czimert. Egy hajnalban arra ébredtem, hogy környezetem helyére árnyas rózsalugasokat és vadszöllővel befuttatott árkádokat csináltak. Jómagámat e kripta tövében észre sem vettek. A hogy a kastélyt tele rakták szebbnél-szebb bútorokkal, száz aranysujtásos szolga sorfala között bevonult a kastély ura gyönyörű mátkájával, kisérve tömérdek népségtől. Maga a püspök jött el, hogy abban a behorpadt tetejű kápolnában össze adja őket. Egy hétig tartott az eszem-iszom, a mikor aztán újra csönd lett a környéken. A fiatal házasok boldog együttlétét semmi sem zavarta. A kis lugasban csókolództak és a vadszőlő árkádjai alatt sétálgattak, a hold fényében. Milyen szépek voltak akkor ! Az asszony karcsúbb volt egy pillangónál. Ibolyakék szemeivel olyan édes szelíden tudott nézni, hogy a virágok mind kaczagtak örömükben, ha füzért font belőlük dús fekete hajába. Nemcsak daliás férje, hanem mindenki szerette őt. A gőgös nyárfák, ha soruk között lovagolt, büszke fejükkel alázatosan bókoltak feléje. A rigó szebben fütyült, ha érezte közelségét, sőt mintha a veréb csipogását is dallamosabbá tette volna az a bájos asszony. Fülemile dalára ébredt, álmai kísérője pedig egy szerelmes csalogány éneke volt. Sajnos, ezt a verőfényes állapotot egy undok manó megirigyelte. A mi feherlelkü asszonyunk arcza sápádni kezdett. Szomorúan sétálgatott a kertben, nem vidította fel őt semmi. Pedig az ezüstlevelü nyárfától a nyápicz tücsökig minden arra törekedett, hogy csak egy pillanatra is földerüljön halvány arcza. Hiába tánczolt és bukfenczezett a sok csillogó nyárfalevél, bolondoztak a tarka pillangók, öltözött szemet gyönyörködtető pompás ruhába a sok rózsa, dalolt, zsongott-
