Rákos Vidéke, 1905 (5. évfolyam, 1-53. szám)

1905-11-26 / 48. szám

4 RÁKOS VIDÉKE 48. szám. tanítói lakással kibővíti,- mindezzel szemben pedig az állam átengedi az 5%-os iskolai pótadót és a három tanítónak 3—300 koronát kitevő lakáspénzét a községnek, hogy ebből az építés költségeit letör- leszthesse. — Iskolát állítanak fel a legújabb meg­állapodások értelmében az Anna és Árpád telepek lakossága részére is, ahonnan a gyermekek most ren­geteg távolságból kénytelenek az iskolába bejárni. A szükséges telket az Anna telep-egyesület engedi át az iskola czéljára. Elhatározta továbbá a képviselő testület, hogy az állami kisdedóvó számára is bérel alkalmas helyi­séget, azt fütteti és világíttatja, a minek kártéríté­séül az állam a 3%-os pótadót engedi át a köz­ségnek. Az 1904. évi leltárt Krenedíts Sándor jegyző előterjesztése értelmében egyhangúlag elfogadták s a behajthatatlan útadók törlését javasolják. A szegény gyermekekért. A szegény gyermekek karácsonyi ajándékra szépen gyűlnek a kegyes ado­mányok Fehér János rákosszentmihályi r. k. lelkész­nél, ki a legutóbbi napokban érkezett következő adományokat nyugtatványozza hálás köszönettel lapunk utján: N. N. Budapest, 10 kor. Z. 2 kor. — Az orgona alap javára: N. N. Pálfi János utján 20 kor. dr. Mezey Lajosné 10 kor. és Csattogányi Ada 10 korona. Hírek a vármegyéből. Gallovich Győző dr. az uj túrái plébános e napokban foglalta el hivatalát. — Garancsy Péter, a volt túrái adminisztrátor Erzsébet- falván lett hitoktató káplán. — Radványi Béla zsám- boki plébánost vasárnap installálták. — Medveczky György Rákospalota jegyzője nyugdíjaztatásáért fo­lyamodott. — Rákoskeresztúron szocialista népgyü- lést akartak tartani, mely azonban a csekély érdek­lődés miatt elmaradt. — A gödöllői koronauradalom s a ménesbirtokok tisztikarában három gyakornoki állásra hirdet pályázatot a földmivelésügyi miniszter. Javadalmazás 1000 kor. segélydij. Határidő deczem- ber 15-ike. — Sárkány Lajos verseghi csendőrőrs­vezető szolgálati fegyverével szivén lőtte msgát s azonnal meghalt. — Jancsár Mátyásné rákoskeresztúri lakos magára hagyott harmadféléves gyermeke gyufá­val játszott, ruhája tüzet fogott s a gyermek borzal­masan összeégve, meghalt. — Gregus Pál aszódi lakos a homokbányában földet hányt. A homok rá­szakadt s agyonnyomta. — Pető Mihály isaszegi gazda ittas állapotban hevert az utczán. Egy szin alá fek­tették, hol reggelre meghalt. Árverés. Tóth János és neje. Ház, kert, udvar. Kikiáltási ár 860 kor. Decz. 15. d. e. 10 óra, község­háza. Gödöllő. Csütörtöki társaság. A régi, kedvelt csütörtöki társaság vonzóerejét mi sem bizonyíthatja jobban, mint hogy a szüntelenül szakadó eső vizözönében is körülbelül harmincz teritékü vacsorára gyűlt össze a mátyásföldi Kraicsovits-vendéglő külön termébe. — Megint meleg, ünnepi estéje volt ez a társaságnak, mely őszinte szeretettel üdvözölte egyik legkedvel­tebb tagját, a több héten át nélkülözött Läufer Lajos drt, ki délvidéki tengeri körútjáról a napokban érke­zett haza. Ünneplés tárgya volt Wabrosch bécsi gyá­ros is, ki valahányszor Budapestet meglátogatja, el nem mulaszthatja, hogy a társaságot fel ne keresse. Szives fogadtatásra talált a vallás- és közoktatásügyi minisztérium több főtisztviselője is, kik mint Mikső Imre számtanácsos vendégei voltak a társaságnak is szívesen látott vendégei. Fehérváry József és Takács Gyula éltették az ünnepeiteket és üdvözölték a társa­ságnak mindenkor igaz örömmel fogadott tagját, Meixner Emil drt, a mátyásföldi nyaralótulajdonosok egyesületének elnökét is. A kultuszminiszteri tiszt­viselők nevében Korniczky Frigyes számtanácsos kö­szönte meg lendületes és hazafias szellemű szavak­ban az üdvözlést. A lelki javakon felül a testi jól­létről is kiváló sikerrel gondoskodott ez estén a Kraicsovits-vendéglő, mely a csütörtöki társaság vándorestéinek versenyében egy lépéssel sem akar hátra maradni s igazán pompás étlappal szerzett általános megelégedést. — Jövő csütörtökön Rákos- szentmihályon, az Engelbrecht-vendéglőben tartják az összejövetelt. Uj nagyterem. A rákosszentmihályi Engelbrecht- vendéglő épületét az eddigi bérlő, Engelbrecht József vendéglős örökáron megvásárolta eddigi tulajdonosá­tól, Schwarczl Józseftől s a szomszédos telekkel ki­bővítve, nagyszabású átalakításokat végeztet rajta. A mostani nagytermet tetemesen megtoldják és mellékhelyiségekkel látják el, hogy a fejlődő helyi igényeknek kellőképen megfelelhessen. Tengeri ióvasut. Jó társaságban nem illik az időről csevegni, nehéz a nyomán az ásitást elfojtani. Na, mi ugyan nem unatkozunk, ha az időjárás jut az eszünkbe, hanem jajgatunk és kétségbeesünk. Az a sok-sok eső, tudományos nyelven „csapadék“ y a mely egész nyáron át — nem volt, most mind ránk sza­kad, talán még az ükunokájával együtt. Mi már nem járás utján közlekedünk, hanem uszunk, szárazon és vizen egyaránt. A sárczipő-ladikok felmondták a szol­gálatot, a késő utókor bányászai fogják felfedezni foszladozó maradványaikat a megaszalt sárrétegek méhéből. A kis lóvasutunk mocskos, sáros tengeren libeg „kétség s remény között tova, veszejtve min­den csillagot“. Szinte a csudával határos, hogy mégis csak van, jön, megy, kifele, befele, becsülettel nap­hosszat. Nagy küzdelemmel, roppant fáradsággal, igen sok áldozattal. A derék paripák egyre-másra dőlnek ki, úgy hogy a héten szaporítani kellett a lóállományt, a mi ilyenkor különös nehézségekkel jár, mert a gyakorlatlan állatot szinte lehetetlen a kemény munkába beletörni. Az istállót is kibővítet­ték toldalék építésével s a társaság megfeszített erő­vel küzd, hogy a tengeri utazás lebonyolítására ké­pessé tegye a lóvasutat. A vizár a gyalogutakat is sok helyen csaknem teljesen ellepi, feneketlen sár­tengert borítva iszapos fátyollal. Az Ehmann-telepen házak állanak hullámzó tavak közepén, félig épült nyaralók vakolatlan falait nyaldossa a piszkos ár. Ha nem könyörül meg rajtunk az irgalmas Ur kegye, beláthatatlan a vég, a melyre a világot szimbolizáló csúfos időjárás vezet . . . Viszik a tartalékosokat. Országos csapásként sulyosodik a magyar ifjakra az a rendelet, mely a tartalékosokat az ösmert módozatok között tényle­ges szolgálatra hívja be. Mint érdekes tényt jegyez­zük fel, hogy a behívó hirdetményt a községi jegy­zőknek mint anyakönyvvezetőknek küldötték meg, tehát a községi anyakönyvvezetőnek czimzetten. A behívás zavart okoz a rákosszentmihályi községházán is, mert az adóügyi segédjegyzőt, Piblinger Rezsőt is tényleges szolgálatra szólítja. Piblinger deczem- ber 28-án köteles bevonulni. Uj tanitó Csömörön. Csömörön a megüresedett római katholikus tanítói állásra egyhangúlag Lecht- meister Józsát, a zebegényi postamester és nyug. kántor leányát választották meg. A mátyásföldi szálló kibővítése. A mátyásföldi intéző köröket nagyszabású terv foglalkoztatja. Az egyesületi nagyvendéglő épületét akarják újból átala­kítani s húsz vendégszobával és számos alkalmas mellékhelyiséggel kibővíteni. Az életre való terv napról-napra több pártfogót hódit s legközelebb már a választmány döntése elé kerül.

Next

/
Oldalképek
Tartalom