Rákos Vidéke, 1905 (5. évfolyam, 1-53. szám)

1905-10-08 / 41. szám

41. szám. RÁKOS VIDÉKE CSARNOK. Freiter ur Füzessy. Irta: Szétsi Mihály. Szép leány volt. Aranyszőke haja oly igézőén simult hófehér nyakára és oly kedvesen födte azo­kat az üdvöt ígérő halmokat... Csak szépségéről ismerte őt az egész város. Az ott állomásozó ezred valamennyi tisztje «lófsritt»-ben járt utánna a vén generálistól lefelé a fiatal Muki hadnagyig. Száj- tátva maradtak emberek, asszonyok, ha a kis Olga végigsétált a fő-utcán. Darutollas szürke posztó ka­lapja mindig félre volt szöszke kis fejecskéjén. Az a fitos kis orr, daczos parányi száj, meg a legmeg- rögzöttebb agglegényt is párbajhőssé tették volna. Parányi kacsói, iczi-piczi lábai, melyeknek plasztikai szépségét szoknyácskája soha sem rejtette el; min­den Caesárnak reményt nyújtottak. Szóval a kis Olga helyre egy teremtés volt. Volt valami démoni ha­talom mosolyában; ha valakire rámosolygott, látni engedte azt a gyönyörű fogsort, (kimutatta a íoga- fehérjét) menten felcsapott lovagjának s Olgácska egy mosolyáért a — gönczöl szekerét is lehúzza a menyországból... Udvarlói napról-napra növeked­tek, de ő csak pórázon vezetgette a jóhiszemű Don Jüanokat és a vérmes reményű nagykereskedőket. Füzessy Béla, a kis város szerény, de csinos tanitója volt a legnagyobb kegyence a városi arszlánok kö­zött. Haragudott is rá Nyúzó Herkules ügyvéd ur, mert ő szerette volna Olgát, jobban mondva a pénzét megkaparintani. Nyúzó Herkules ur nagyhírű ügyvéd volt. Ügy­védi irodája a piacz közelében volt egy alacsony, betörött ablaku házban, melynek ablakait még a tatárok (?) zúzták be, mit a rajta levő krix-kraxos papírok, pardon, okmányok (Nyúzó ur boldogult ősei raggatták rá) hathatósan igazolnak. Nyúzó ur a világért sem távolitaná el őket, még ebben is tisz­telni akarja az ősi tradicziót. (Az üveges azonban azt mondja, hogy «hozómra» senkinek sem üvegezi be az ablakát.) A kétes világitásu szoba hátulsó ré­széből egy nyolczfogu szörnyeteg vicsorgatja a be­lépőre fogait. Ha közelebb megyünk hozzá, mert nem harap ám, látjuk, hogy az csak egy egylábú íróasztal. Amit a szörnyeteg fogainak néztünk, az nyolcz-nyolcz darab tégla, mely a hiányzó három lábat pótolja. Az asztalon egy rozsdás olló, egy pe­nészes téntatartó és néhány elkinzott ludtoll sze­retne a megérdemelt nyugalomba, — a szemét­dombra kerülni. Az asztal előtt egy automatikus és zenélő szék áll, melyre ha a princzipális ur letelep­szik, azonnal zenélni (irgalmatlan hangok) és jobbra, balra, előre, hátra tánczolni kezd. Valódi műremek ez a szék, melynek rozsdás rugói a füstös falon egy. fél tükörrámában lévő Napóleon képre merednek, ki éppen most tér haza oroszországi hadjáratából; azért nincs orra: — elfagyott. A szoba sarkában egy pár csibuk figyelmeztet a múlandóságra bennünket. Ez volt Nyúzó Herkules ur ügyvédi irodája és § működésének szintere, mely működés annyiból állt, hogy Nyúzó ur minden hetivásár alkalmával famu- lusa kíséretében kiment a piaczra és néhány pörös atyafit behúzott ebbe az ékes irodába, hol még éke­sebb beszéd, bélyegilleték, perköltség stb. fejében egy malacz, egy bárány, néhány üveg bor lefoglaltatott. A pör elintézését pedig rábízták szent Péterre. A többi napon Nyúzó ur szabadon sóhajtozott angyali Olgája után, a füstös falon sétáló pókok örömére, mert a pókok nagyon szeretik a zenét, már pedig sóhaj a szív zenéje... s Egy nap borzasztó párbajhir verte föl a várost. Két hadnagy borzasztóan össszekaszabolta egymást azért a kis ördögért, pedig Olga nem is ismerte őket. Ez a hir még jobban siettette Nyúzó Herkules urat, hogy az angyali Olgának még angyalibb kezét (szép summa pénz volt benne) megkérje. Nem is volt válogatós a kis Olga. Olyan vőlegényt kere­sett, aki hadnagy, de még sem az. No igen kérem egy tartalékos hadnagyot. Biztos is volt Nyúzó ur a győzelemben, mert ő tartalékos hadnagy. Végre egy szomorú napon, mikor még a piaczon sem lehetett klienseket fogni, rászánta magát erre a nagy harczra is, mert tessék elhinni, kliensét sem könnyű ám mindig fogni. Reggel gyönyörűen meg­mosakodott — homokkal (nágy sparmeiszter ám Nyúzó ur) addig, ameddig kilátszik a posztóból. El­kezdett öltözködni. Czipőjét jól kifente — hájjal. A gallérját kifordította, mert úgy vette észre, hogy belül tisztább, mint kívül. A szalónos — inkább sza- lonnás — kabátra is rákerült a sor. Oh fátum!... Mi az a gyanús folt a könyökön? Biz az kikopott. Mire jó a ténta? Azután a tükör elé állt, egy nerói póz ... khm,khm ... Egyetlen angyali Olgám! ....... s Né hány hét múlva Füzessy Béla a legboldo­gabb halandók közé tartozott. Oltárhoz vezette Olgát, ki Nyúzó ügyvéd urnái többre becsülte a deli ter­metű, csinos képű, müveit és tüzes vérü tanítót. Ette is a méreg az ügyvéd urat, mert nem tudta elképzelni, hogy nyújthatta kezét Olga egy oly em­bernek, ki még csak nem is hadnagy. Turpisság lesz a dologban. Fente is a fogát Füzessyre. A nyári szünidőben fegyvergyakorlatra hívták be Füzessyt. Olgácska örült, hogy az ő drága férjét hadnagyi uniformisban láthatja. Mily boldogan fog- végigsétálni vele a városban, mily irigyek lesznek barátnői. Igaz ugyan, hogy sokan állították, miszerint Füzessy nem hadnagy, de ő nem akarta elhinni, hogy a komoly paedagog őt megcsalná. Végre el­érkezett a bevonulás napja Olga örömére, Füzessy bánatára. <* “ Nyúzó Herkules már előre kéjelgett örömében. Mennyire le fogja sújtani Olgát, ha Füzessyt meg­látja ...

Next

/
Oldalképek
Tartalom