Rákos Vidéke, 1905 (5. évfolyam, 1-53. szám)
1905-10-08 / 41. szám
41. szám. RÁKOS VIDÉKE CSARNOK. Freiter ur Füzessy. Irta: Szétsi Mihály. Szép leány volt. Aranyszőke haja oly igézőén simult hófehér nyakára és oly kedvesen födte azokat az üdvöt ígérő halmokat... Csak szépségéről ismerte őt az egész város. Az ott állomásozó ezred valamennyi tisztje «lófsritt»-ben járt utánna a vén generálistól lefelé a fiatal Muki hadnagyig. Száj- tátva maradtak emberek, asszonyok, ha a kis Olga végigsétált a fő-utcán. Darutollas szürke posztó kalapja mindig félre volt szöszke kis fejecskéjén. Az a fitos kis orr, daczos parányi száj, meg a legmeg- rögzöttebb agglegényt is párbajhőssé tették volna. Parányi kacsói, iczi-piczi lábai, melyeknek plasztikai szépségét szoknyácskája soha sem rejtette el; minden Caesárnak reményt nyújtottak. Szóval a kis Olga helyre egy teremtés volt. Volt valami démoni hatalom mosolyában; ha valakire rámosolygott, látni engedte azt a gyönyörű fogsort, (kimutatta a íoga- fehérjét) menten felcsapott lovagjának s Olgácska egy mosolyáért a — gönczöl szekerét is lehúzza a menyországból... Udvarlói napról-napra növekedtek, de ő csak pórázon vezetgette a jóhiszemű Don Jüanokat és a vérmes reményű nagykereskedőket. Füzessy Béla, a kis város szerény, de csinos tanitója volt a legnagyobb kegyence a városi arszlánok között. Haragudott is rá Nyúzó Herkules ügyvéd ur, mert ő szerette volna Olgát, jobban mondva a pénzét megkaparintani. Nyúzó Herkules ur nagyhírű ügyvéd volt. Ügyvédi irodája a piacz közelében volt egy alacsony, betörött ablaku házban, melynek ablakait még a tatárok (?) zúzták be, mit a rajta levő krix-kraxos papírok, pardon, okmányok (Nyúzó ur boldogult ősei raggatták rá) hathatósan igazolnak. Nyúzó ur a világért sem távolitaná el őket, még ebben is tisztelni akarja az ősi tradicziót. (Az üveges azonban azt mondja, hogy «hozómra» senkinek sem üvegezi be az ablakát.) A kétes világitásu szoba hátulsó részéből egy nyolczfogu szörnyeteg vicsorgatja a belépőre fogait. Ha közelebb megyünk hozzá, mert nem harap ám, látjuk, hogy az csak egy egylábú íróasztal. Amit a szörnyeteg fogainak néztünk, az nyolcz-nyolcz darab tégla, mely a hiányzó három lábat pótolja. Az asztalon egy rozsdás olló, egy penészes téntatartó és néhány elkinzott ludtoll szeretne a megérdemelt nyugalomba, — a szemétdombra kerülni. Az asztal előtt egy automatikus és zenélő szék áll, melyre ha a princzipális ur letelepszik, azonnal zenélni (irgalmatlan hangok) és jobbra, balra, előre, hátra tánczolni kezd. Valódi műremek ez a szék, melynek rozsdás rugói a füstös falon egy. fél tükörrámában lévő Napóleon képre merednek, ki éppen most tér haza oroszországi hadjáratából; azért nincs orra: — elfagyott. A szoba sarkában egy pár csibuk figyelmeztet a múlandóságra bennünket. Ez volt Nyúzó Herkules ur ügyvédi irodája és § működésének szintere, mely működés annyiból állt, hogy Nyúzó ur minden hetivásár alkalmával famu- lusa kíséretében kiment a piaczra és néhány pörös atyafit behúzott ebbe az ékes irodába, hol még ékesebb beszéd, bélyegilleték, perköltség stb. fejében egy malacz, egy bárány, néhány üveg bor lefoglaltatott. A pör elintézését pedig rábízták szent Péterre. A többi napon Nyúzó ur szabadon sóhajtozott angyali Olgája után, a füstös falon sétáló pókok örömére, mert a pókok nagyon szeretik a zenét, már pedig sóhaj a szív zenéje... s Egy nap borzasztó párbajhir verte föl a várost. Két hadnagy borzasztóan össszekaszabolta egymást azért a kis ördögért, pedig Olga nem is ismerte őket. Ez a hir még jobban siettette Nyúzó Herkules urat, hogy az angyali Olgának még angyalibb kezét (szép summa pénz volt benne) megkérje. Nem is volt válogatós a kis Olga. Olyan vőlegényt keresett, aki hadnagy, de még sem az. No igen kérem egy tartalékos hadnagyot. Biztos is volt Nyúzó ur a győzelemben, mert ő tartalékos hadnagy. Végre egy szomorú napon, mikor még a piaczon sem lehetett klienseket fogni, rászánta magát erre a nagy harczra is, mert tessék elhinni, kliensét sem könnyű ám mindig fogni. Reggel gyönyörűen megmosakodott — homokkal (nágy sparmeiszter ám Nyúzó ur) addig, ameddig kilátszik a posztóból. Elkezdett öltözködni. Czipőjét jól kifente — hájjal. A gallérját kifordította, mert úgy vette észre, hogy belül tisztább, mint kívül. A szalónos — inkább sza- lonnás — kabátra is rákerült a sor. Oh fátum!... Mi az a gyanús folt a könyökön? Biz az kikopott. Mire jó a ténta? Azután a tükör elé állt, egy nerói póz ... khm,khm ... Egyetlen angyali Olgám! ....... s Né hány hét múlva Füzessy Béla a legboldogabb halandók közé tartozott. Oltárhoz vezette Olgát, ki Nyúzó ügyvéd urnái többre becsülte a deli termetű, csinos képű, müveit és tüzes vérü tanítót. Ette is a méreg az ügyvéd urat, mert nem tudta elképzelni, hogy nyújthatta kezét Olga egy oly embernek, ki még csak nem is hadnagy. Turpisság lesz a dologban. Fente is a fogát Füzessyre. A nyári szünidőben fegyvergyakorlatra hívták be Füzessyt. Olgácska örült, hogy az ő drága férjét hadnagyi uniformisban láthatja. Mily boldogan fog- végigsétálni vele a városban, mily irigyek lesznek barátnői. Igaz ugyan, hogy sokan állították, miszerint Füzessy nem hadnagy, de ő nem akarta elhinni, hogy a komoly paedagog őt megcsalná. Végre elérkezett a bevonulás napja Olga örömére, Füzessy bánatára. <* “ Nyúzó Herkules már előre kéjelgett örömében. Mennyire le fogja sújtani Olgát, ha Füzessyt meglátja ...
