Rákos Vidéke, 1905 (5. évfolyam, 1-53. szám)

1905-09-17 / 38. szám

RÁKOS VIDÉKE. mindmegannyi tényező, mely a jó sportra, gazdag me­zőnyökre érdekfeszitő finishekre nyújt kilátást; bizton remélhetjük tehát, hogy a derült kedvű, szép verseny­napok kezdetét élvezzük a csütörtöki megnyitó napon, melynek programmját több érdekes futam tarkítja. Ez évadban kerül eldöntésre a nagy értékű St. Leger-dij, melyet a szegény, kitűnő Patience távolmaradása csak növel érdekességében. Hűséges közönségünk remélhetőleg ujult erővel lát a futtatások gonddal terhes gyönyörűségének élve­zetéhez s a legalaposabb elméleteknek fittyet hányva jól szórakozik, a könnyelmű emberek sok erkölcsi pó­zolással üldözött gárdájáról nem szólva, mert ezek ugyan lóverseny nélkül is találnak módot a tönkre ju­tásra s körülbelül mindegy, hogy a meggazdagodást ígérő titkos tippeken veszitik-e el garasaikat, vagy a városligeti köztisztasági ferslág tetején sipisták őrize­tére bizzák-e vagyonkájukat. A tisztességes verseny­látogató közönség és a nagy nemzetgazdasági jelentő­ségű lótenyésztés ügye szempontjából olyan mindegy ez és számításon kívül eső, mint az egészséges testen az alkalmatlan szemölcs. Az őszi versenyek egynegyed három órakor kez­dődnek s igy tanácsos a tolongás elkerülése érdeké­ben a belépő jegyeket a városbeli elárusító helyeken megvásárolni. CSARNOK. Az áruló szív. Irta: Poe Edgár. — Angolból fordította: Ambrosits Gyula. Azt mondják, hogy én őrült vagyok, pedig az nem igaz. Annyi tény, hogy borzasztóan ideges voltam min­dig, de az idegesség még nem őrültség. Értelmem éle­sebb, érzékeim finomabbak, mint akármely egészséges emberé; kiváltképpen jók a füleim, úgy, hogy meg- jiallok mindent, ami a földön, vagy az égben, vagy a pokolban történik. Hogy lennék én őrült? Hallgas­sanak csak ide, milyen értelmesen és nyugodtan tudok elbeszélni mindent. Mikor ötlött eszembe az a szörnyű terv, valóban nem tudom megmondani, sem azt, hogy mi ösztönzött annak véghezvitelére. Hiszen nem gyűlöltem azt az öreg embert, nem bántott ő engem egy szóval sem soha. A pénzére sem vágytam. Hát akkor miért öltem meg? Nem tudom bizonyosan, de úgy hiszem a szeme miatt történt minden. Igen a szeme miatt. Oh mily iszonyú szeme volt. Olyan mint a keselyűé. Szine hal­ványkék. Még pislogóhártya is volt rajta. Éppen mint a keselyűnek. Valahányszor azzal a szemmel rám te­kintett, csaknem megfagyott ereimben a vér, mindig jobban és jobban megérlelődött bennem a terv, hogy megölöm azt az öreg embert, csak azért, hogy meg­szabaduljak a szemétől. Ez az, a {miért engem őrültnek tartanak. Azonban az őrültek minden meggondolás nélkül szoktak csele­kedni. Nos hát csak engem kellet volna megnézni! Milyen tervszerüleg jártam el, milyen óvatossággal, mi­lyen óvatossággal, milyen megfontoltsággal. Önök közül bizonyára senki sem lett volna képes e tettet olyan ügye­sen végrehajtani. Az öreg emberhez soha sem vol­tam olyan barátságos, mint a gyilkosság előtti héten. Éjszakákon pedig, úgy éjféltájban, mindig az ajtaja elé lopóztam s azt lassan, nagyon lassan kinyitottam; de nem egészen, csakhogy éppen fejemet a nyíláson be­dughassam. Oh, ha azt látta volna valaki, meg nem állhatta volna, hogy ne kaczagjon azon a túlságos óva­tosságon és ravaszságon, a mit olyankor tanúsítottam. 38. szám. Téljes egy jó óráig tartott mindig, a mig oly tágra nyitottam az ajtót, hogy a fejem beférhetett. Hah! van-e őrült, a kinek annyi megfontoltsága és óvatos­sága lenne? Kezemben egy teljesen elzárt tolvajlámpát tartottam és mikor a fejemet már bedugtam az ajtó- nyiláson, akkor annak a lámpának az ellenzőjét csen­desen — ó mily csendesen — félrehúztam, de csak annyira, hogy egy piczike fénysugár az öreg ember keselyű-szemére essék. így cselekedtem én hét éjsza­kán keresztül, de szemeit sohasem nyitotta ki, e miatt halasztottam sötét tervem véghezvitelét mindig a kö­vetkező éjre, mert hiszen nem az öreg emberre ha­ragudtam én, hanem csak azokra a gonosz szemekre. Minden reggel meglátogattam s elfogulatlan, vi­dám hangon beszélgettem vele és megkérdeztem ren­desen azt is, hogy aludt az éjjel. Bizonyára még csak nem is sejtette, hogy éjszakáról-éjszakára, mikor ő al­szik, milyen rémületes gondolatokkal foglalkozom én. Eljött a nyolczadik éj s én még nagyobb óvatos­sággal, mint eddig osontam az ajtajához s minden zaj nélkül, csendben kinyitottam azt. Alig bírtam maga­mat visszatartani, hogy hangosan fel ne kaczagjak arra a gondolatra, mekkorát bámulna az öreg, ha most hir­telen felébredne és észrevenné engem. És valóban — irgalmas Isten! — éppen mikor bedugtam a szobába a fejem, mintha hirtelen megmozdult volna. Akárki más erre rögtön elfutott volna az ajtótól, én ott ma­radtam. Tudtam jól, hogy az öreg engem nem láthat meg, inert a szobában szuroksötétség volt. Sokáig vár­tam mozdulatlanul, végre mikor gondoltam, hogy már elaludt, a tolvajlámpa ellenzőjét kissé félre akartam huzni. (Folyt, köv.) HIVATALOS RÉSZ. 4196 1905~ Meghívó. Felkérem a t. képviselőtestületi tag urat, hogy az alábbi ügyek tárgyalása czéljából f. évi szeptem­ber hó 21-én d. e. 9 órakor tartandó rendes kép­viselőtestületi közgyűlésen megjelenni szíveskedjék. Kelt Rákosszentmihályon, 1905. szeptember 14-én. Hauser Gyula, s. k. bíró. Tárgysorozat: 1. Az 1906. évi községi és közmunka költség- vetés megállapítása. 2. Az ovoda elhelyezése, építkezése vagy bér­lete tárgyában teendő előterjesztés. Ktenedits Nándor, s. k. jegyző. Szerkesztői üzenetek. St. T. K., Rákosszentmihály. Vártuk és várjuk. Miért nem jött? — B. S. Szgyrgy. Levél ment. — Óvári. Levél ment. — B. E. Köszönjük, szépen; de most már csak levetjük az álarczot. — Kerékpáros. A múltkor izentük, hogy a jelenvoltak névsora elkallódott. Miért nem küldték meg újra. Egyebek rendben. — Xavér. Nem közölhető. — G. I. Jön a legközelebbi apró ötletek gyűjte­ményében.

Next

/
Oldalképek
Tartalom