Rákos Vidéke, 1905 (5. évfolyam, 1-53. szám)
1905-06-11 / 24. szám
24. szám. RÁKOS VIDÉKE 3 Az egybegyült díszes közönség mely a késő délutáni órákig maradt együtt, a legkellemesebb hangulatban, teljes megelégedéssel és azzal a megnyugvással távozott a rákosi gazdasági és háztartási iskolából, hogy az iskolaszék legfőbb czélja és törekvése az, hogy a gondozására bízott növendékeket szép hazánknak hasznos, kötelességtudó, okosan és értelmesen gazdálkodó polgáraivá nevelje. Krónikás. Jmre halálára. Kedves Imre pajtás, édes jó barátunk Korán kell búcsúznunk, korán kell elválnunk, Életed tavaszán hagytál itt bénánkét: Elbusitva érted remegő szivünket, Fájdalomtól megtört, kesergő lelkünket. * * * Milyen fiatalon, — alig férfisorban — Szólítá. el az Úr Öt a legszebb korban Abban az időben, mikor többi társa Az életnek csak a szebbik felét látja, Neki már más jutott: gyászos Golgothája. Harangzúgás közt megy utolsó útjára Imádkozik a pap, mégegyszer megáldja, Bocsátják a sírba, már nyugszik is alant Hangos zokogás közt hullik reá a hant . . . Minden érező szív elszorult, megdobbant. — Ezalatt a menyben az angyalok kara Drága halottunkat tárt karral fogadja, Az uj társban ők is hü barátot nyertek, Óvják is s kívánják: Öt a ti könnyetek Ne bántsák, halandók, bus, kesergő lelkek. Hírek. t Lehel Imre. Nem jött váratlanul, nem jött hirtelen, de a fájdalmat nem enyhitheté a hideg ész vigasztalása. Hosszú, kínos vergődés, emésztő szenvedés őrölte meg ifjú életét s ha neki megváltás volt a halál s becsületes lelke kiszabadulva földi békjóiból szabadon, boldogan röppent az öröklét fényességébe: a gyász és bubánat mégis itt maradt közöttünk, mert megdöbbenve látjuk a tragikumát egy jobb sorsot érdemelt ifjúnak, ki alig feslett férfivá, alig tette még meg az első lépést a maga lábán, már is összeros- kadva dőlt romba. Nem adatott meg neki a férfiú legnagyobb földi boldogsága: a küzdés és harcz a tisztességes élet nehéz utain. Pedig férfi lett, legény a talpán, a mint útra kelt s első egy-két lépésével megmutatta, hogy becsületes, szorgalmas munkása lett volna a társadalomnak, hálás gyermeke önfeláldozó szüleinek s büszkesége szerető testvéreinek és számtalan jó barátjának. Érdekes egyéniség volt; úgyszólván szemünk előtt nőtt fel és különös szere- tetünkben élt, ifjúi lelke becsületes őszinteségét, határozott jelleme szilárdságát érdeme szerint megbecsülvén. A szegény Tégla, a heves, lobbanó fiú, igy nem tudott magának ellenséget szerezni, mert ha érdesnek látszott is, kikandikált a jó, a becsületes, az igazságos szive mindenkor. Lehel Imre hosszú szenvedését hirtelen rekesztette be a megváltó halál, gyászba borítva Rákosszentmihály egyik legbecsültebb családját. Az utolsó három nap rohamléptekben hozta meg a katasztrófát, mely elragadta a szentmihályi ifjabb generáczió egyik legszimpátikusabb, rendkívül tevékeny tagját. Serdült kora óta a „Rákosszentmihályi Sporttelep“ révén szerepelt a nyilvánosság előtt, kezdetben mint igen ügyes labdarugó játékos, később mint az egyesület választmányi tagja s művezetője, mely tisztében roppant szorgalommal és lelkiismeretességgel járt el. Mintegy másfél éve meghűlés következtében megbetegedett s azóta szörnyű élethalálharczot vívott a halálos kórral, amely ellen nem nyújt menedékét az emberi tudomány. Legutóbb, hónapok óta szerető édesanyja ápolta azzal a bámulatra méltó, szivet- facsaró önfeláldozással, amelyet csakis az anyai szeretet csudás ereje művelhet. Junius 4-én este 11 órakor zárult le a borzalmas harcz s Lehel Imre megszűnt lenni. Mindössze 21 évet élt. Végtisztességén ott volt a szószoros értelmében egész Rákosszentmihály és tömött sorokban kisérte ki a távoli temetőbe. A Rákosszentmihályi Sporttelep tagjai Pálfi János tiszteletbeli, Fischer Győző elnök és Schwarczl József alelnök vezetésével testületileg vonultak ki a fekete fátyollal borított egyesületi zászló köré csoportosulva. Az egyesület zöld-sárga szalagos koszorút küldött a ravatalra, a temetés napján a „Sporttelepet“ bezárták s a kitűzött ülést elnapolták. A koszorúk egyébként is teljesen elborították a ravatalt. Az Almássy Pál telepiek külön hatalmas rózsaszín szalagos koszorúval fejezték ki részvétüket. Eljött koszorújával a szfőv. Dohány-utczai iskola tanári testületé, melynek a bánatos apa, Lehel Pál, mint szfőv. tanító működő tagja, továbbá Samu István elnökkel az élén a rákosszentmihályi kaszinó képviselete és még számos más testület. Intelligenczia, iparososztály, kereskedők, teljes számban, ki-ki családostól. Fehér János lelkészünk szentelte be a halottat. Lehel Imre, Zsolnay Károly tőszomszédságában nyugossza álmát a rákosszentmihályi temetőben, melynek egyre szaporodnak hantjai. Uj lakosa, szegény Lehel Imre pajtás, nyugodjál békében ! A gyászoló család felkért bennünket annak kinyilvánítására, hogy a mindenoldalról valóban megható módon megnyilvánult részvételért hálás köszönetét ez utón is kifejezi, — e részvét a megpróbáltatás e napjaiban jóleső vigasztalás volt megtört sziveiknek.
