Rákos Vidéke, 1905 (5. évfolyam, 1-53. szám)
1905-03-19 / 12. szám
legteljesebb értelmében» A dicsőség ezért azokat illeti meg, kik á tépelődő és kétkedő okoskodás helyett a szivük melegével éreztek s habozás nélkül törölték ki az álniot szemükből. Akik a nagy, a feledhetetlen márczius 15-ike példáján indultak, lelkesedtek és cselekedtek. A liker és dicsőség eddig az övék. Ámde márczius 15-ike már mindnyájunké, örömében is, a kötelességeiben is. Mert a hazaszeretet mindnyájunké s csak időrendi különbségeket szabad tennünk. Márczius tizenötödike előtt, amig egymás között vitáztunk, eltérhettek a véleményeink. A haza szolgálatának sok módja van, felfogás, meggyőződés, jóakarat; vérmérséklet és más egyebek szerint. Márczius 15-én azonban, aki magyar ember, csak egy aklot és égy pásztort ösmerhet. Valamint márczius tizenötödike után is. Itt már nincs habozás, nincs tépelődés. • A bölcselkedő, óvatos, meggondolt Klauzál Gábor márczius tizennegyedikén még ott csitította véreit az Ellenzéki közgyűlésen és komoly Szávával kivívta, hogy a többség a rendes, békés és törvényes utat akarta követni. Márczius tizenötödikén délután pedig ugyanaz a Klauzál Gábor, a szabadságharcz egyik nagy fia, ott tolongott az ifjúsági vezérek első sorában s együtt rivalgott a tömeggel: Esküszünk, hogy rabok tovább nem leszünk! Hazánk teljes bizonytalanságban van e pillanat- ban is. A nemzeti akarat ereje iszonyatos megpróbáltatások elé nézhet megint. Elleneink fogukat vicsorítják reánk s hazánk sorsát sötéten takarja előlünk a kétes jövendő. Akár ma is elmondhatnék Kossuth Lajos roppant erejű szavait, melyekkel lázba hozta a pozsonyi országgyűlést: „Mi rajtunk egy fojtó gőznek nehéz átka ül, a bécsi rendszer csontkamarájából sorvasztó szél fú reánk, mely idegeinket megmerevíti s lelkünk röptére zsibbasztólag hat.“ —Majd —később—: „Biró, •bajonet, nyomom kapocs.“ Lelkünk a sorvasztó szél merevítő hatása alól Istennek hála felszabadult, a munka teljessége és a küzdelem feladata azonban előttünk van. Ettől a munkától nem szabad visszariadni egyetlen embernek sem, ki a magyar névre és becsületre számot tart. Magunk között vitázhattunk kényünkre, márczius tizenötödikével azonban a múltban, a függetlenségi eszmék diadalával a jelenben, megszűnt a belső vita, csak egyek lehetünk, csak osztályos társak a lelkesedésben, a munkában, a hűségben, egyek a hazaszeretetben, amelynek ma már csak egyetlen egy módja van. Hogy mondta a hires tizenkét pont ? Mit akar a magyar nemzet ? Legyen béke, szabadság, egyetértés! Ez akarjuk mi is. Nekünk is van tizenkét pontunk, a melynek élén a gazdasági önállóság és nemzeti hadsereg tündököl. Mi sem akarunk rombolást, mi is békés és becsületes utón járunk, mint márczius tizenötödike; mi is azt kiáltjuk mint a hires közcsendi bizottmány márczius 15-iki proklamácziója: Polgártársak! jelszavunk : éljen a király, alkotmányos reform, szabadság, egyenlőség, béke és rend ! Adja az ég, hogy megértsék szózatunk s adja az ég, hogy ha bárminő jövendő vár is a magyarra, egyek legyünk és egyek maradjunk, mert kérdezzétek meg a történelem nagy tanulságaitól, ha egyet ért e nemzet, erejét nem bírhatják le a poklok kapui! A hazafiui egyetértés egyik megragadó példáját tárja elénk ez a gyönyörűséges gyülekezet, egy virágzó község szine-java, csaknem minden polgára és testületé, mindenféle volt párt és egyéb külömb- ség nélkül egvgyé olvadva a hazafiui lelkesedésben, összeforrva, mint édes testvérek a hazaszeretet áldozati oltára körül. Dicsőséges látomány, lelket, szivet elbűvölő. A hála érzete önként fakad fel keblünkből s imává magasztosodik a szó, vajha mindig igy lehetne! A meleg, szeretettel teljes üdvözlésen kivül, melyet e székből szivem egész melegével s lelkesedésem egész hevével küldök Rákosszentmihály társadalma felé, tisztemnél fogva e fenséges pillanatban meg kell még emlékeznem e polgárságnak ama csoportjáról, amely tulajdonképen itt a házigazda szerepét tölti be s derék hazafiságával e szép ünnepély sikerét évről-évre biztosítja. Nemcsak ama kapcsolatnál fogva,.mely csekélységemet a rákosszent- mihályi ipartársulathoz fűzi, hanem mint a közügyek egyik szerény munkása is mérhetetlen örömmel látom, hogy a helybeli iparososztály hazafiassága mennyire kipróbált, lelkes és törhetetlen. Szépséges márcziusi ünnepüpk érzékeny fokmérője ennek, a helybeli értelmiség és az érdemes testületek résztvétele pedig ritka becsű elismerése. Nemzeti szempontból eléggé meg nem becsülhető, ha a magyar középosztály, értelmiség, kereskedők, iparosok teljes egyetértésben, tiszta, szeplőtlen közszellemben működnek együtt a társadalom és az egész magyar haza igaz javára. Legyőzhetetlen őserő rejlik ebben, ápolása és növelése tehát mindnyájunknak szent kötelessége. Az iparosokról szólva jut eszembe a márcziusi nagy napok egy megható epizódja, melynek hőse szintén egy egyszerű, becsületes iparos ember. Szót ejtettünk már róla az imént is, hogy a márcziusi ifjúság a tizenkét pontot és a nemzeti dalt a Länderer és Heckenast hatvaniutezai nyomdájában, czenzori engedély nélkül kinyomatta. Ez volt a - szabad magyar sajtó első terméke. Midőn az ifjúság hatalmas tömeg élén, márczius tizenötödikén a nyomda elé vonult, hol Petőfi átnyújtotta az ajtóba jött Länderer Lajosnak a kéziratokat, követelve azok kinyomatását: — Nem tehetem, felelte hidegen a nyomdász, mert nincs rajta a czenzura engedélye. Az ifjú vezérek tanácstalanul tekintettek egymásra s már-már elállottak kívánságuktól, midőn Länderer biztatva odasugja Irinyinek: — Miért nem foglalnak el egy gépet? Irinyi rögtön megérti a helyzetet, beront a nyomdába, ráteszi kezét a legnagyobb gépre s harsány hangon kijelenti, hogy a gépet a nép nevében lefoglalják s utasítják a nyomdát, hogy kívánságuknak tegyen azonnal eleget — Az erőszaknak már engednem kell, jelenti ki mosolyogva a jó Länderer s tiz legügyesebb embere tüstént munkába vette a kéziratokat s egy fél óra múlva, fél tizenkettőkor, kézről kézre járt a szabad magyar sajtó első terméke, csudás erővel fokozva azt a
