Rákos Vidéke, 1905 (5. évfolyam, 1-53. szám)
1905-01-08 / 2. szám
RÁKOS VIDÉKE 2. szám. Emlékeztető* — Kedvesemhez. — Rég volt nagyon, mikor Téged Utoljára láttalak, Hisz’ emlékszel, mikor ott a Nagy hárs alatt vártalak. Még régebben, hogy utólszor Csókoltam meg a szádat, •Hej, azóta tanyát ütött A szivemben a bánat! De eljövök nemsokára Búcsút venni Tetőled, Búcsú nélkül úgy sem tudnám Itt hagyni én e földet ; Eljövök még, — várj rám bizton Az utolsó csókodér’, A mely engem majd meggyógyít S síromba is elkísér ! Édes Giza. HírekKinevezés. Klinikó Lászlót, a magyar földhitel- intézet tisztviselőjét, a rákosszentmihályi ifjabb ge- neráczió közkedvelt tagját, m. kir. tartalékos honvéd- hadnagygyá nevezték ki. Buzgó és ritka ambicziózus katonai szolgálata nyerte el méltó jutalmát, melynek örvendetes alkalmából számos üdvözlésben részesült. A hitelszövetkezet uj évtársulata. A rákosszentmihályi takarék- és hitelszövetkezet irodájában szorgos munka folyik. Most állítják össze a szövetkezet első üzleti évének zárószámadásait, melyek már most láthatólag ritka szép eredményt mutatnak fel. A munkálatokat Zelky Endre, a buzgó elnökigazgató személyesen ellenőrzi s kettőzött erővel sietteti, annyival is inkább, mert immár a második évtársulat is megalakulóban van. Az aláírások napról-napra tömegesen szaporodnak s elmondhatjuk, hogy e derék vállalkozásban immár részt kíván venni Rákosszentmihály egész közönsége. Mindenki meggyőződést szerezhetett arról, hogy a szövetkezet igazán megbízható és szolid alapon vezetett s a legszebb virágzásnak induló intézet s igy hívei egyre szaporodnak s népszerűvé válik a közönség tartózkodóbb elemei előtt is. A tagoknak megtakarított pénzeit gyümölcsöztetik s a könnyű és nem drága hitel egyéb jelentős előnyöket biztosit. Aláírásokat a szövetkezet vezetősége még mindig elfogad a második évtársulatra, mely február elsején veszi kezdetét. Csütörtöki társaság. A csütörtöki társaság e heti mátyásföldi összejövetelén, mely élénkség dolgában legkevésbbé sem maradt elődei előtt, — határozatba ment, hogy jövő csütörtökön hosszabb szünet után Rákosfalván gyülekezik a társaság, a hol teljes számban kérik a tagok megjelenését. A következő csütörtök előre megállapított programmja pedig Csömör lesz, a hova dr. Kasselik Gyula hívta meg a társaságot. — Az e heti rákosfalvi összejövetelt a polgári kaszinó helyiségében tartják s a rákosfalvi Gézák — dr. Biró Géza és Stelly Géza — ünneplésével kötik össze. Óvás. Marton Gábor rákosszentmihályi építő- és ácsmester figyelmezteti és felkéri valamennyi üzletfelét és ismerősét, hogy semminemű kifizetést vagy lIlitYWI CXL. UU1CLUL UlCgCl LCLIC. r\>£t Ug J vonszolta el a templomból az elalélt testet. Mir Allai újra kényelmesen belefészkelődött székébe s folytatta Írását. Annyira elmélyedt munkájában, hogy észre sem vette a kivégzés iránt érdeklődő vezérkara távozását. A különítmény sortüze riasztotta fel egyszerre. Azt gondolta, hogy az inzur- gensek támadást intéztek. De egypár másodpercznyi gondolkodás után eszébe jutott az imént elejtett Ítélete és álmodozva tekintett maga elé, mély gondolatokba merülten, melyekből az úzbasi ébresztő fel. — Mit parancsol, kegyelmes uram, a robbanó anyagot tartalmazó ládával ? — kérdezte. — Éppen azon gondolkoztam, — válaszolt a fellebbvaló — s már ki is találtam valami tervet. Az úzbasi figyelmesen várt. — Mindenekelőtt felelj, a felkelők közül ejtettünk-e foglyokat ? — Csakis egyet. Egy házban sebesülve találtuk. — Súlyos a sérülése ? — kérdé az öreg ur félénken. Az úzbasi meglepődött tekintettel fogadta ezt az aggodalmas kérdést. — Nem, mondá ő. Csak könnyebb sérülése van a lábán, úgy, hogy nem tudott elmenekülni. — Akkor alkalmas lesz. — Alkalmas lesz? — kérdezte tiszteletteljesen az úzbasi. — Úgy értem, hogy ez a bolgár fogoly lesz az az ember, a ki meg fogja nyitni a ládát. — 0! most már értem, mondá a másik, felleb- valójára^ bámuló tekintetet vetve, miközben még a rendesnél is mélyebb hajlongással vonult vissza és tisztelettel köszönt. — Mehemet! — kiabált az úzbasi, mikor kijött Mehemet — hol van a sebesült bolgár? — Itt, effendi, feleié a katona tisztelegve és odamutatva elcsüggedt foglyára, ki a komitátsi barna uniformisába volt öltözve és a földön ülve bekötözött lábát ápolá. — Mi a neved? — kérdé a tiszt. — Ivancsó, felelt mogorván a felkelő. — No jó, Ivancsó; Mir Alai bég kegyelmes irányodban. Az ember gyanakvóan tekintett rá. — Addig beszélhet, mig belefárad; de én nem fogok semmit sem vallani, mondá elszántan. — Hát kértem én felvilágosításokat ? — szólott a másik. Ez a fellépés mégis egy kis homályos reményt nyújtott. — A Mir Alay bey — folytatá az úzbasi — szabadságodat egy könnyű feltételhez köti. Látod amott a szabad téren azt a ládát? Ha elmész ahhoz a ládához és felnyitod, a tartalmát elhozod, a prófétára esküszöm, szabadon eresztlek. A katonák maguk közt nevetgélni kezdtek, mire a fogoly visszaesett gyanakvó hangulatába. — És ha nem teszem? — kérdé ő. Az úzbasi válát vonogatta. — Mir Alai bég nem igen tűr engedetlenséget, jegyező meg. Iváncsó felemelkedett és a láda felé sántikált, midőn a tiszt egyszerre megállitá. — Vedd, mondá, átadva neki egy szerszámot, melyet a Keleten patkoláshoz használnak, — itt van egy eszköz, a mivel a láda tetejét könyebben felfeszitheted.
