Rákos Vidéke, 1905 (5. évfolyam, 1-53. szám)

1905-03-05 / 10. szám

10. szám. RÁKOS VIDÉKE 3 tására magát kötelezi, az ily értelemben hozott hatá­rozatát pedig a megyebizottsági ülés elé terjeszti. A bizottság egyhangúlag elfogadja és megbízza az elnökséget, hogy a templom építési költségeiből még fennálló hátralékos tartozás kifizetése czéljából a főt. váczi káptalantól 10,000 koronás kölcsönt esz­közöljön ki, illetőleg vegyen fel olyképpen, hogy ezen kölcsönösszeg 20 (húsz) egymásután következő éven keresztül évi 500 (ötszáz) koronás részlettör­lesztésekkel lesz a hitközség által visszafizetendő. Az elnökség a bizottságnak a kölcsön felvétele iránt hozott határozatáról úgy a hitelező Paulheim Ferencz vállalkozót, mint az engedményes lipótvárosi takarékpénztárt oly kérelemmel fogja értesíteni, hogy a tartozás megfizetésére a kölcsön végleges lebonyo­lításáig haladék adassék. Kellner György templomatya ezen tisztéről be­jelenti lemondását; a bizottság ezt tudomásul veszi és eddigi működéséért az elnök a bizottság nevében köszönetét nyilvánítja. Helyébe a bizottság egyhangúlag Szlannár An­talt választja meg, a ki megválasztásáról jegyzőkönyvi kivonatban értesítendő lesz. Egyéb tárgy nem lévén, elnök a bizottság további működésére Isten áldását kérve, az ülést bezárta. Isko-iai ügyek. A rákosszentmihályi állami elemi iskolagondnok­ság márczius 2-án ülést tartott, melyen Pálfi János elnökölt s a jegyzőkönyv vezetésére Balázsovich Zol­tán gondnoksági tagot kérték fel. Kivülök jelen vol­tak: Hauser Gyula, Lehel Pál, Samu István és Schwärzt József gondnoksági tagok. Előadó: Way and Károly igazgató, a ki jelentést tett a III. sz. iskola kétheti szünetéről; bemutatta a kultuszminiszter rendeletét a VIII. tanterem ügyében, mely szerint a miniszter — mint ezt annak idején már jelentettük — az iskola fejlesztését ezidő szerint szükségesnek nem tartja, hanem szeptemberre kér újabb jelentést a tanfel­ügyelőtől. — Tekintve, hogy 554 beirt iskolaköteles gyermek szorong a meglevő hét osztályban, a gond­nokság nagy sajnálattal vette tudomásul a miniszter döntését, mely tett Ígéretével is ellenkezik és sem oktatási, sem egészségügyi szempontból nem helye­selhető. — Rákosligeten 150-nel kevesebb a tanulók száma s ugyanannyi osztály van, mint Szentmihályon. A félnapos oktatás berendezését az I. számú iskola két alsó osztályában jóváhagyta a kir. tanfel­ügyelő. A gondnokság most megbízta Wayand igaz­gatót, hogy a legközelebbi órarend összeállítása kap­csán tegyen javaslatot, vájjon nem lehetne-e a főváros mintájára általánosan a félnapos oktatást berendezni. Igen fontos rendelet érkezett az iskolaköteles gyermekek nyilvános mulatóhelyeken történő meg­jelenése tárgyában. A rendelet szóról-szóra a következő: Pestvármegye kir. tanfelügyelőjétől. 830/1905. tfsz. Az elmúlt évben több községben megtörtént az a sajnálatos eset, hogy iskolás gyermekek farsangi i mulatságokon vettek részt s több iskolában a farsang utolsó két napján s a bojt első napján három napon át is szünetelt a tanítás, s a gyermekek korcsmában vagy más házaknál mulattak. Szükségesnek látom fölhívni a Gondnokság figyelmét erre a körülményre azzal a nyomós kije­lentéssel, hogy az áll. iskolákban a farsang utolsó napjaiban semminemű szünidő nem engedélyezhető, hanem rendes tanítás tartandó. Amennyiben iskolakötelesek mégis részt venné­nek akármi néven nevezendő mulatságon, ellenök a megtorló intézkedés azonnal megteendő. Egyben felhívom, hogy e rendelkezésemről a község elöljáróságát is értesítse azzal a fölkéréssel, hogy a vármegyei 1894. évi 20.645. számú szabály- rendelet szemelőtt tartásával felelősségre vonatás terhe mellett tartsa távol az iskolás gyermekeket a mulató helyektől. Egyszersmind pedig fölhívom az összes gond­nokságot e rendelet mikénti végrehajtása ügyében f. évi márczius hó 9-ig jelentését hozzám okvetet- lenül küldje be. Budapesten, 1905. évi február hó 23-án. Tóth, kir. tanfelügyelő. Valamennyi állami elemi iskolai Gondnokságnak. A gondnokság még több belső ügyet intézett el. Iskolalátogatóknak kiküldték márczius hónapra Hauser Gyula és Lehel Pál, — április hónapra ifj. Klimkó István, Krenedits Sándor és Balázsovich Zoltán gondnoksági tagokat. Farsangi hangulat. Rózsaszínben látok mindent, Egyaránt bút, örömet S fejem a szép gondolatok Özönével telik meg. Héj, ebben a rózsás kedvben, Uramfia, mit tegyek?! Tán üdítő árnyékodban Álmodjam — hűs költészet?! Tollat fogok s a mint illik, Szakértőén rágcsálom . . . De csak aztán veszem észre, Hogy nem a toll — szivarom! Ha már igy van, gyújtsunk rá : Dal . . . füst két testvér elem! Gyújtót ide, hadd gyújtok rá! Nini, most meg — tollnyelem! A menykőbe, hát egy cseppig Elittam az eszemet! A világ ily Ítéletet Mondhat a fejem felett. Vagy rám fogja, hogy — szeretek! Még mi istencsodáját! . . . Nyelves világ! Hogy boroztam, Most elfog a —jámborság! . . . Luridus.

Next

/
Oldalképek
Tartalom