Rákos Vidéke, 1904 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1904-10-16 / 42. szám
42. szám. KÁKOS VIDÉKE 5 szüreti mulatságot ma, vasárnap, október 16-án megismétlik. A mulatságon mindenféle szokásos alkalmi szórakoztatást talál fel a közönség. Pestvármegye közgyűlése. Pest-Pilis-Solt- Kiskun vármegye törvényhatósági bizottsága ma délelőtt tartotta az évnegyedes közgyűlését Beniczky Ferencz főispán elnöklése alatt. Az alispán évnegyedes jelentését Fazekas főjegyző terjesztette elő. Megemlékszik a jelentés a katona-sorozás eredményéről. E szerint fölhívtak 15.860 ujonczot, a kik között besoroztak 3933 legényt, vagyis mintegy 27 százalékot. Ez eredmény némi csökkenést mutat. A mezőgazdasági állapotokról jelenti az alispán, hogy az ősziek a vármegye egyes területein közepes termést adtak ugyan, de az aszályos időjárás következtében sok helyt az ősziek termése sem volt kielégítő. A takarmányfélék, a tavasziak és kapásnövé- I nyék igen gyenge termést adtak. Az állatokat tartó gazdákra a nyárutó igen válságos volt, mert legelő és zöldtakarmány híján a téli takarmányt kellett föletetni s emiatt az állatok ára nagyot hanyatlott. Az augusztusban megindult esőzés annyiban javított a helyzeten, hogy a téli takarmány megmaradhat későbbre. Hogy a szép fejlődésnek indult tenyésztőanyagot megmenthessék, a szeptember hónapban tartott rendkívüli közgyűlés 65.000 korona kamatnélküli kölcsönt bocsátott a gazdák rendelkezésére községi jótállás mellett. A gyümölcstermés általában jónak mondható, de a nemesebb fajú téli gyümölcsnek sokat ártott a nyári aszály. A szőlőtermésről, mert a szüret most van folyamatban, kimerítő értesítés eddigelé nem érkezett; előrelátható, hogy jó középtermés lesz. Igen érezhető az aszályos időjárás káros hatása a zöldségtermésnél, valamint a burgonyánál és tengerinél, mert ezek rossz termést adtak s ez a körülmény bizonyára sajnos befolyással lesz az élelmiszerek megdrágulására. — A jelentés tudomásul vétele után Kemény Kálmán tiszteletbeli főjegyző terjesztette elő a vármegye közutairól szóló adatokat. — Végül helyi jelentőségű ügyek s az egyes községek költségvetései és számadásai kerültek még előadásra, mire a közgyűlés véget ért. A búcsú utóhangja. A szentmihályi búcsú alkalmával előfordult kollizió ügyében múlt számunkban közölt levél következtében Mausvatter Sebestyén rákosszentmihályi vendéglős felkért bennünket annak kinyilatkoztatására, hogy az ellene felhozott vádak a valóságnak meg nem felelnek, a mi mellett mint régi, ösmert üzletembernek, jóhirneve is tanúságot tehet. A vendéglőjében megjelent-urak és mulatozó legények között merültek fel ellentétek s ő éppen azért lépett közbe, hogy a további komplikáczióknak elejét vegye. Ő tehát az urak ellen nem foglalt el ellenséges magatartást s ha ennek látszata is előfordult volna, azért a vendégeitől azonnal bocsánatot kért. Valóban örvendünk, hogy a helyzet ilyetén tisztázásával a kellemetlen affér minden irányban kielégítő és korrekt megvilágítást és elintézést nyert. Villamos világítás. Mátyásföldön egy magán- társaság villamos világítást akar berendezni. A nagy- érdekű dologban most folynak a tárgyalások a „Mátyásföldi nyaralótulajdonosok egyesületével.“ A világítást egy külön telep felállításával valósítanák meg. Visszavonuló megyebizottsági tagok. Pest vármegye Csömör kerületi bizottsági tagjai egy részének mandátuma ez év végével lejár. Bitskey Gyula csömöri és Thurányi István gödöllői községi jegyző most körlevélben értesítik a választópolgárokat, hogy a bizottsági tagságra többé igényt nem tartanak. A körlevél teljes szövege a következő: Igen tisztelt uraim! A vármegyei bizottsági tagságra nyert megbízatásunk ez év végével megszűnik. A midőn több választási czikluson át élvezett nagybecsű támogatása és megtisztelő bizalmáért ezúttal köszönetét mondunk; kötelességünknek tartjuk azon megmásíthatatlan elhatározásunkat szives tudomására hozni, hogy mi a díszes állásra többé pályázni nem fogunk — attól visszavonulunk. Melyek után magunkat jó emlékébe ajánlottan vagyunk Csömörön, Kerepesen, 1904. október 11-én. Hazafiui tisztelettel Bitskey Gyula, Thurányi István, községi jegyző. községi jegyző. Csömör-kerületi megyebizottsági tagok. Mint jó forrásból értesülünk az egyik megüresedő megyebizottsági tagságra Krenedits Sándor rákosszentmihályi jegyző a komoly jelölt, a kit a vállalkozásra megnyerni sikerült s a ki köré Rákosszentmihály, Csömör és Mogyoród község egyhangú lelkesedéssel csoportosul. Mondanunk sem kell, hogy e jelölést minden tekintetben minő kiválóan szerencsésnek tartjuk s ama reményünknek adunk kifejezési, hogy a kitűnő és népszerű jegyző választása egyhangú bizalomnyilvánitás lesz. A választás nagy- fontosságú ügyével egyébként legközelebb alkalmas módon és méltó helyen foglalkoznunk kell. — A másik jelölt Örökös János, derék mogyoródi birtokos. A választás november 12-én lesz. Rákosfalva csatornázása. Rákosfalvát és az égisz X. kerületet közvetetlenül érdeklő kérdést vetett fel a budapesti rendőrség, mely terjedelmes feliratban kérte a kormányt, hogy a közegészségügy és köztisztaság érdekében szükséges nagyobbszabásu rendező munkálatok foganatosítására hívja fel a fővárost. így közegészségi sze apontból rendkivül hátrányosnak mondja a rendőrség, hogy Óbudán kívül Rákosfalva és a gyömrői-ut csatornázatlan. A nyílt árkok és gödrök szennyes vize megfertőzted e területeket, a melyeket a mostani állapotukban tovább megtűrni nem lehet. A rendőrség tehát csatornázást kér, még pedig a főváros megkerülésével egyenesen a belügyminisztertől, a ki az előterjesztést természetesen a fővárossal közölte. A tanács érthető módon zokonvette, hogy a rendőrség ilyen bántó módon mellőzi s terjedelmes jelentésben felelt a miniszternek. E jelentés kifejti, hogy a kívánt csatornázás megvalósítása nem olyan csekélység, hogy egy-kettőre végre lehessen hajtani. Az óbudai csatornázás százezrekbe kerülő