Rákos Vidéke, 1904 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1904-09-18 / 38. szám

RÁKOS VIDÉKE 3 38. szám. előreláthatólag egyre növekedik, — a közbiztonság pedig egyre romlik. A négytagú csendőrőrs nem képes nagy feladatát kellőképen ellátni s félős, hogy az előző évben előfordult betörések és tolvajlások mind gyakrabban meg fognak ismétlődni. A lakos­ságnak fontos érdeke tehát a csendőrök létszámának szaporítása s e jogos kérelem elől a belügyminiszter sem zárkózhatik el. — A testület egyhangúlag hozzá­járult az indítványhoz s minden követ megmozgat, hogy törekvésének eredménye legyen. Az inditvány és határozat egyaránt a közérdek lelkiismeretes szolgálatát bizonyítja. Apró ügy^k­Apróbb ügyek elintézése fejezte be a hosszúra nyúlt s eredményekben gazdag tárgyalást. A jegyzői és segédjegyzői fizetések minimumának megállapí­tása tárgyában kelt belügyminiszteri utasítást tudo­másul vették. Szentmihályt nem érdekli, mert itt a javadalmazás meghaladja a megszabott minimumot. A postai küldeményeknek a község nevében való átvételére a bírót és a jegyzőt hatalmazták fel, a mivel a dús napirend végre kimerült. Érdeklődéssel várjuk a függőben maradt kér­dések megoldását, melyeknek előkészítése alapos munkát fog adni a megbízott testületi tagoknak és elöljáróságnak egyaránt. HÍREK. Paullieim József ünneplése. Paulheim Jó­zsef, az aranyszívű mátyásföldi Mecénás kimeríthe­tetlen jótékonyságának és áldozatra készségének ismét olyan tanujelét adta, a minőre példát egyálta­lán nem találunk. Az épülő mátyásföldi templom javára újabb, immár második 10.000 koronát adomá­nyozott, egyéb más rengeteg jótéteményének hosszú sorozatán kívül. Paulheim József érdemeit és jelle­mét méltányoltuk ismételten, nem tudunk újat mon­dani róla; fejedelmi jótékonysága csak azt mutatja, hogy Paulheim József hü önmagához. Tőle már nem lep meg semmisem. A mátyásföldi társaság tagjait annyira magával ragadta a Paulheim József nemes cselekedete, hogy tiszteletére szombaton, szeptember 24-én ünnepi lako­mát rendeznek a mátyásföldi nagy vendéglő külön helyiségében. Figyelemre méltó jelenség, hogy ez ünnepi lakoma rendezését olyan úri emberek kez­deményezték, kik nem tartoznak a Paulheim József szükebb, baráti társaságába, a mi a megtiszteltetés értékéi különösen növeli. Az ünnepi vacsorára je­lentkezőket szívesen fogad a rendezőség. Uj tisztviselő telep a Rákos vidékén. Nagy­szabású terv jutott el a megvalósítás stádiumába, mely a Rákos vidékén uj telep megalakítására törek­szik. Arról van szó, hogy a czínkotai erdő 380 hol­das területéből uj tisztviselő telepet alakítsanak. A parczellázás terve már elkészült s a mozgalom ve­zetőinek 4 millió korona bécsi bankpénz áll rendel­kezésükre a terv megvalósításához, a mely czélból egy másik hasonló törekvésű csoporttal szándékoz­nak egyesülni s a telepet megalakítani. Igazi modern tervet dolgoztak ki, melynek értelmében minden telektulajdonos 8000 korona terhet vállalna el igen könnyű törlesztési feltételekkel s ezért a telkén úgy építhetne, hogy csak a házhelyre szükséges részen végeztetné az irtást, kertjében, udvarában pedig egész kis erdőcskét kapna készen. Egységes villamos vilá­gítást és villamos erővel hajtott vízvezetéket rendez­nének be, s ugyané gépekkel hajtanák a tervezett uj villamos vasutat, melynek előmunkálati engedélye Csillag Szilárd dr. ügyvéd birtokában van. E vasút a telepen ^keresztül haladna Gödöllőre, illetve az Anna- és Árpád-telep érintésével Szentmihályra. Az alapítók hétfőn, szeptember 19-én délután értekezle­tet tartanak a helyszínén a további teendők megbe­szélése czéljából. Az uj tisztviselő telep Batthyány grófi birto­kon létesül s ezért Batthyány-telep nevet kap. A rendkívül érdekes terv további sorsáról legközelebb bővebben fogunk hirt adni. Adományok a főoltár javára. A rákosszent- mihályi templom készülő uj főoltára javára újabban ismét 110 kor. adomány gyűlt össze, melynek rész­letezését legközelebb adjuk közre. Megható egy jámbor helybeli cselédleány nemes cselekedete. Megtakarított filléreiből 20 koronát adott át Fehér János lelkész­nek az oltár javára. Weisz Gyula az Ígért díszes oltári gyertyatartókat már megrendelte. A nemes- keblü adakozó önmagára hezitált rá, mert a gyertya­tartók ára 380 korona. Szabó Ferencz múltkori gyűj­tését 11 koronáról 12 koronára kell helyesbbitenünk, a mennyiben közlésünkből az utolsó egy koronás tétel kimaradt. A „Rákosszentmihályi Sporttelep“ választ­mánya e hónap 14-én Fischer Győző elnöklete alatt igen látogatott ülést tartott az Engelbrecht-féle helyi­ségben. Az elnök több rendbeli bejelentése után a helyettes pénztáros és a helyettes művezető tették meg havi rendes jelentéseiket. Az utóbbi jelentés kapcsán a választmány örömmel értesült arról, hogy a Sporttelepnek kezdettől buzgó és lelkes tagja, Tóth Annuska már másodízben lepi meg egyesületünket egy saját maga készítette középhálóval; miért is meg­bízta a titkárt, hogy hálás köszönetét levélben tolmá­csolja az adományozóval. Elhatározták, hogy f. hó 19-étől kezdve csak ünnepnapokon tartják nyitva a tennisz pályát, igen természetesen azzal a hozzá­adással, hogy az egyesületi tagok jogosultak a rossz idő beálltáig az egyesületi szereket saját felelősségük mellett hétköznap is használni. Sajnálattal vették tudomásul, hogy az egyesület körhálóját ez évben is használhatatlanná tették ki nem puhatolható tettesek, miért is egyhangú megállapodás történt arra nézve, hogy a jelenlegi terület megtartása mellett egy, a tenisz czéljaira jobban megfelelő zárt terület bérlése elkerülhetetlenül szükséges s felkérték Schwarzl József vál. tagot, hogy a művezetővel és a pénztárossal egyetértőleg a tennisznek alkalmas területekről informácziókat szerezzen s ennek alapján a választ­mánynak legközelebbi ülésén ez ügyben előterjesz­tést tegyen. Megállapodtak végül abban, hogy a leg­közelebbi választmányi ülést okt. hó 5-én este 8 órakor Budapesten, a Schumitzky-féle vendéglőben tartják, amelynek napirendjére a helyiség kérdésén .kívül kitűzték az alelnöki állás betöltését is; valamint a pénztáros szabadságolásának ügyét is. Nyaralók búcsúja. Egyre fogy a Rákosmező nyaraló közönsége. Az ősz szele hazaüzi az üdülő­ket, pedig ha tudnák milyen szép mifelénk a tiszta derűs őszi idő s milyen pompás a levegő! Rákos- szentmihályon vig mulatozással vett búcsút múlt szombaton két igazán hamar megkedvelt s általá­nosan tisztelt nyaraló család: Fogarassy dr. főtörzs­orvos és Vigh Viktor dr. ügyvéd. A bucsulakomára a múltkori vendégszerepléséről kellemesen emléke­zetes úri banda is kijött s ki se fogyott a nótájából, a melyeknek az legyen a refrénje, hogy a „viszont­látásra!“ A rákosfalvi ifjúsági egyesület uj játszó­terét nagy ünnepséggel felavatták. Részletes tudósí­tást, a szép ünnepről, lapunk jövő heti számában hozunk.

Next

/
Oldalképek
Tartalom