Rákos Vidéke, 1903 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1903-11-15 / 46. szám

6 RÁKOS VIDÉKÉ 46. szám. tanfolyamot tart, egyre szaporodó növendékeivel máris igen szép eredményt ért el, melyet karácsony táján külön hangverseny keretében fog a nagyközönségnek bemutatni. Gaál tanár egyébként már végleg Szent- mihályra költözött s Rákosi-út 114. sz. alatt levő laká­sát úgy rendezte be, hogy a jelentkező növendékeknek ott is tart zene- és énekórákat, sőt nagyobb számú jelentkezés esetén csoportos tanítást is szervez. — A múlt hét folyamán a jeles művészt az a megtiszteltetés érte, hogy a budapesti Takács-féle zenekonzervatorium meghívta a zongora-tanszak vezetésére. Gaál az aján­latot elfogadta. A róm. kath. egyháztanács kibővítése. A rákos- szentmihályi róm kath. egyházközség vezérlő nagybizott­sága az egyháztanácsot öt uj taggal egészítette ki. Az uj tagok: Korbai István, Egerzeiger József, Keller Gyula, Kovács János és Szlannár Antal. Pályázat. Szent-Endrén városi kapitányi állásra hirdetnek pályázatot. Az állást választás útján töltik be Száj- és körömfájás. Albertfalván, Rákosfalván és Rákoskeresztúron a szarvasmarhák között a száj- és körömfájást konstatálták. A főváros azonnal megtette az összes óvintézkedést, hogy a bajt a főváros területére be ne hurcolhassák. Úgy halljuk azonban, hogy komo­lyabb veszedelemtől nem kell félni. Török A. és Társa Budapesten. Ha körül­tekintünk a különböző főelárusítók között, önkénytele­nül a Török-cég tűnik fel előttünk. Nemcsak azért, mert hazánkban a legnagyobb osztálysorsjáték-üzlet birtokosa, hanem azért is, mert e cég vevői kiváló sze- szerencsével játszanak. Állításunk megerősítéséül csak a legutóbbi hat hónap eredményeire mutatunk rá. Ezen rövid idő alatt nemcsak a 600.000 koronás legnagyobb főnyereményt, hanem a 100.000, 90.000, 60.000,50.000, 30.000, több 10.000, 5000 és 2000 koronás nyereményt és még sok egyéb nyereményt nyertek e cégnél. Szám­talan hálairatot kap e cég szerencsés vevőitől. Ama határtalan bizalom, melyet e céggel szemben a vevők tanúsítanak, a legszélesebb körökben mindinkább na­gyobbodik, mert a nagy közönség ismeri e cég szeren­cséjét, korrect üzletelveit, pontosságát, titoktartását és a legmesszebbmenő előzékenységét. Ennélfogva Török A. és Társa bankházát Budapest, Teréz-körút 46/b (fiókok : Váci-körút 4., Muzeum-körút 11., Erzsébel-körút 54.) bárkinek is méltán ajánlhatjuk. A tervezet szerint az I. osztály húzása már a legközelebbi csütörtökön és pénteken, november 10. és 20-án lesz. Az eredeti sors­jegyek árai: egy egész 12.—, egy fél 6.—, egynegyed 3.—, egy nyolcad 1.50 korona. A ki tehát sorsjegyet akar vásárolni, forduljon bizalommal Török A. és Tsa bankházához Budapesten, mely céget bárkinek is ajánl­hatjuk. Orvosi körökben már rég ismert tény, hogy a Ferenc József keserűvíz valamennyi hasonló vizet, tartós hashajtó hatása és említésre méltó kellemes ízénél fogva már kis adagban is tetemesen felülmúlja. Kérjünk határozottan Ferenc József keserüvizet. színház. A mai számmal uj életre ébred lapunk rendes színház rovata s lassanként kibővül a művészet és iro­dalom aktuális eseményeivel. A magyar székesfőváros színházi élete eléggé nem dicsérhető lendületre kapott az utolsó tíz évben s Buda­pest ma már odáig fejlődött, hogy a nyári időszaki muzsahajlékokon kívül kilenc állandó színházban hirdetik a magyar nyelv dicsőségét és az örökszép kultuszát. Mint minden rohamos fejlődésnél történik, úgy e téren sem maradt el azonban a dicséretes fellendülés mellől bizonyos kinövések, ferdülések jelentkezése. A színházak a magánvállalkozás felmentő titulusa alatt s legtöbbször a napisajtó segítségével visszaélnek nagy- 1 részt helyzetükkel, egyébként pedig átengedik magukat egy-egy színház, művész vagy színdarab szolgálatára, nem védelmezik meg a kipróbált irodalmi Ízlést és erkölcsi korlátokat, nem fordítanak kellő gondot az j összes elért eredmény rendszerbe foglalására. Lapunkban a szíves olvasó összefoglaló rövid és szabatos előadásban találja meg a hét művészi esemé­nyeit a iegfüggetlenebb igazságszeretettel megvitatva, i Ez a beszámolás áttekintő összefoglalásokban történik I s csakis a főbb eseményekre terjed ki, mindenkor szem előtt tartva a mi saját közönségünk igényeit s a művelt magyar családok kellő tájékoztatásának célját. Színházaink az utóbbi időben szinte lázas siet­séggel kergetik a szerencsét, hogy úgynevezett „sláger“-re tegyenek szert: olyan kasszadarabra, mely előadásainak sorozatára becsődítse az egész közönséget s a pénztár aggasztó helyzetén lendítsen. A Népszínház, Magyar Színház és Vígszínház egyelőre hiába fáradoztak. Az első egyáltalán nem tud ' újdonságaival a cigány­verseny bevált ötlete óta zöld ágra vergődni: a Vándorlegény elég igénytelen dallamos bécsi operette, éppen, hogy elegendő egy estének közepes agyonüté- sére. A Magyar Színház darabja, a Tavasz, kellemes zenéjű, ugyancsak bécsi portéka s feltétlenül van olyan jó, mint érdemtelenül hallatlan sikert ért elődje, a Drótostót. Ám a Tavaszt mind e mellett is csak mester­séges leiékzéssel lehetett az első jubileumig életben tartani. A Vígszínház még szerencsétlenebb. A legnagyobb reklám sem tudja az igazi diadalra segíteni. Most haj­tott darabja a Csodagyermek irodalmi értékű formában feldolgozott pruderia, melyet csak orfeumi szándékkal nézhet meg az emberfia. A Király-színház nemcsak újdonságával vonz, hanem csakugyan beütött az Aranyvirág is. Darab, zene, előadás Fedák Sári, az uj színház látványossága elegendő arra, hogy az igazgatóságot a gondok alól egy darabra fel­szabadítsa. Szándékosan haladtunk visszafelé A Nemzeti szín­ház serény munkában van. Egy hazai és egy külföldi félsikerü újdonságánál jelentősebb hatást ért el kitűnő repriseivel. Legutóbb Machbeth-ei láttuk igen jó előadásban, élénk, ügyes rendezésben. Szacsvay Imre mély, aprólékos gonddal kidolgozott és önzetlen tökéletességgel meg­játszott alakítást produkál, finom, igaz lélektani rajzzal s meggyőző előadásban. Méltó párja Jászay Mari. — Bakó modoros és merev még; látszik, hogy keresi az igaz utat, de fizikuma még nem hajlik akaratának. — Áz általában jó előadásban csak a boszorkányok szere­peltetését nem értjük. Miért ide a fiatal színésznők, kik erőltetve próbálgatják az obskúrus alakok szavának zsánerét megközeliteni ? Miféle félszeg hagyomány hatása alól nem tudott a direkció e pontban szabadulni ? Az Operaházban a rendes munka egyformaságát egy szokatlanul élénk bukás tette változatossá. Luccini olasz baritonista olyan balszerencsével lépett fel, hogy nagyban hirdetett hangversenyét is el kellett halasztani bizonytalan időre. Rákosfalván a zöldike vasút­állomás közelében, ...— ■ ----------------- egy hét lakásból álló jó karban levő ház, nagy kert-telekkel szabad­kézből igen kedvező áron ELADÓ. Czim a kiadó- hivatalban.

Next

/
Oldalképek
Tartalom