Rákos Vidéke, 1903 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1903-11-08 / 45. szám
2 RÁKOS VIDÉKE 45. szám. kívánjuk fokozni s ígérjük, hogy rendes munkatársainkon kívül a magyar irodalom nem egy elismert jelesét fogjuk megnyerni, hogy a lap szépirodalmi részét alkotásaikkal díszítsék. Színház, művészet, irodalom rovatunk különleges helyzetünket szem előtt tartva kíván megbízható tájékoztatója lenni olvasóközönségünknek. E téren fokozódó szorgos munkásságot Ígérünk, valamint gondos tanácsadója marad a fejlődő gazdasági és kertészeti rovat is a gazdáknak és a háziasszonyoknak egyaránt. Mindezek érdekében a lap fokozatosan uj rovatokkal bővül ki s eszközei gyarapodtával feladatának sikeresebb megoldását lépésenként közelíti meg. Jól tudjuk, hogy tökéleteset nem nyújthatunk, de feltétlen jóakaratot, igyekezetei és lelkesedést Ígérünk; melytől semmi megpróbáltatás nem tántorít el. Ismerjük a nehézségeket. E sorok igénytelen Írója régi szerény munkása a sajtónak; naiv optimizmus, üres szalmaláng nem hevíti; a lelkesedés heve tapasztalatokon edződött meg. Élesen domborodik tehát ki minden kegyetlen nehézség a jövő látókörében, mely e vállalkozás ele erről is, arról is vészesen meredez. Az eszközök szerénysége, a szűk hely alkotta korlátok, az emberi gyengeségek ezernyi zátonya-szirtje a kisvárosok társadalmának megszokott hibái, mindenféle nyűge. Megannyi kész veszedelem. Hisz’ mindenkinek mindenben igaza nem lehet, minden igény, minden érdek ki nem elégíthető, minden ambiczió koszorúja kiirtaná a babérfa őserdejét, — Mi nem tehetünk többet, minthogy ma, a frigykötés napján fogadalmat teszünk, hogy az egyenes, igaz meggyőződés mesgyéjéről le nem téríthet semmi erőhatalom, személykultuszt, vág}'- személyes élű vitát meg nem tűrünk, hanem a komoly bíráló magaslatáról tekintjük az élet forgatagából felvetődő eseményeket és egyéneket egyaránt. Ennyit magunkról. Bocsássa meg a szíves olvasó, hogy egyszer, e kivételes akalommal önmagunkról is szót ejtettünk. Szükséges azonban ez az ,,adjon Isten“, hogy az új révész szándékát, szivét, lelkét, a gondjára bizódó utas megismerhesse. S ha felajánlva tiszta szívet, lelkesedést és szorgos kezet, támogatásáért, ,,fogadj Istenért“ esd, ne maradjon szava hulló levél száraz zörgése, hanem a közjóért elvetett termékeny mag, mely zöldbe zsendült levéllel varja a reményt hintő kikeletet, áldást érlelő nyarat. Te ezerszemű, kényes, jó közönség, fogadd jó szívvel ez igénytelen beköszöntést, nyújtsd felemelő, erős karod, hogy törtessünk, Isién szent nevében előre! Balázsovich Zoltán. Változás. A lap homlokán változás történt. Ez fejezhetné ki talán a leginkább azt az eseményt, a mi kis lapunk életében előfordult. A lap homloka változott, de bensőjében, tartalTÁRCA.-------------£ Kis leányok. Jelenet. Margit, 15 éves. Piroska, 16 éves. (Margit az asztalnál ül és kézimunkázik. Piroska belép, óvatosan körültekint. Halkan): Margit! Egyedül vagy? (Margit meglepetve hátra tekint, Piroskát meglátva örömrivalgásba készül kitörni, de ez hallgatást int neki. Mire ő egyetértőleg bólintva, kíváncsian közeledik Piroska felé.) Piroska (izgatottan súgva): Roppant érdekes mondani valóm van! Margit (sürgetve): Mi az, mondd gyorsan. Piroska: Jaj! Nem is tudom, hol kezdjem. Hát tudod, a testvérem, az Edit! Óh ! Szörnyűség ! Margit (csodálkozva, gúnyosan): Edit! A kisasszony ! Piroska: Igen, igen! Tegnap történt az uzsona után, hogy Laczi, a „hosszú Frici“ bátyja .... (Itt szünetet tartva, jelentőségteljesen néz Margitra, ki zavartan kötényét ráncigálva, szemeit a földre süti.) Margit (halkan): Igen s a „kövér Pistá“-nak is. Piroska (elfordulva, bosszúsan int): Igen, tudom. Margit (kérőleg néz Piroskára): Folytasd. Piroska: Várj csak! Tehát a Laci, mint tudoa, minden másodnap eljön hozzánk. Margit (gonoszul): S a „kövér Pista“ is. Piroska (sértődve elfordul): Margit, te ma kiáll- hatatlan vagy. Margit (kérőleg): No, ne haragudjál. Inkább folytasd. Mama mindjárt itthon lesz s én még semmit sem tanúltam. S ezzel sem vagyok még kész. (A munkára mutat.) Piroska (konokúl hallgat). Margit (hízelkedve): No! . . . Pirikém . . kérlek! Piroska (engesztelődve megfordúl): De nem sze- kirozol többet? Margit: Nem, nem! Te édes, te szép Piri. Piroska (tetszelegve illesztgeti magát).-Teháttegnap, mikor az uzsonától felkeltünk s a Rózsi három csészét összetört . . . Margit (türelmetlenül közbevág): Ezt úgy is tudom
