Rákos Vidéke, 1903 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1903-01-25 / 4. szám
2 RÁKOS VIDÉKE 4. szám. Mikor mindezeket felsoroljuk, szinte kételkedve kell hogy felkiáltsunk: lehetséges-e, hogy mindezt egy ember cselekedte? és lehetséges-e, hogy ennek az embernek ideje volt rá, hogy ezek mellett magamagáról és a családjáról is gondoskodjék? Pedig ezt is megtette és ez az, a mit ő tőle sokan rossz néven vesznek. Nagy dicséret illeti őt ezért, nem gánesoskodás. Hiszen kötelessége neki, a ki annyit áldozott, munkálkodott a közjó, a hazahas célok, a mindenki érdekében, hogy az övéiről meg ne feledkezzék. Tiszta közéleti működés szép családi élettel párosodva : ugyan lehet-e ennél szebbet kivánni gyarló embertől ? Ezek a mozzanatok indítottak bennünket arra, hogy lapunk első lapját az ő nevének, az ő működésének szenteljük. Hogy rászolgált a vele foglalkozásra bőven, kétségbe senki sem vonhatja. Hogy a jövőben Rákosi Jenő eddig szerzett érdemeit csak szaporítani fogja, az ez után a múlt után másként nem is képzelhető. Kívánunk is neki azért hosszú — és ez a mi önzésünk — munkás jövőt, mert az ő erejére a magyar nemzetnek még nagy szüksége van, az ő. lelkesedésére még nagyon rászorultunk. Mi pedig, kicsiny tagjai annak az újságot író családnak, a melynek ő az atyja, ő a fejedelme, most az ő ünneplése alkalmával megújítjuk Ígéretünket, a melyet beköszöntőnkben írtunk meg. Az ő szellemében kivánunk működni a jövőben is, ismételve akkor jelzett törekvésünket, hogy „legyen e lapok szelleme, minden mondata magyar a szó igaz értelmében, hogy a szívekben jó talajra találhasson, gyökeret verhessen ez a szellem“. Ez a szellem, és ebben a Rákosi Jenő soviniszta iránya, ez legyen nekünk is sikerünk vagy bukásunk, de egyetlen, igaz utunk, a melyen haladva ha nehézségekre bukkanunk, ha akadályokat találunk, az ő kiváló példája, az ő következetes működése erősít majd bennünket, hogy küzdjünk min-- den tehetségünkkel. Farkas Elek. éji eJí eJÄ ciäft eJí Budapest környéke. Múlt számunkban részletesen ismertettük a „Magyar Nemzet“ cikkelyét, a mely Budapest környékének fejlődését és ennek módját tárgyalta és akkor Ígértük, hogy a cikkelyt bírálni is fogjuk. Föltétien jóakarat és a körülményeknek ritka ismerete az, a mely először is szembetűnő a cikkely olvasásakor. A másik a kormányra, az államhatalomra és Láng Lajos miniszterre való sűrű hivatkozás. Nagy örömünkre szolgál, hogy azok az irányok, a mik a cikkelyben kifejezésre találnak, jórészt ugyanazok, a miket mi is követünk és helyesnek ismerünk el. Hányszor hangoztattuk a szükségét annak, hogy jó közigazgatás és jó közlekedés teremtésén kell első sorban fáradoznunk, ha vidékünket a fejlődés útjára kívánjuk terelni. Ez a kettő az alapja minden természetes fejlődésnek, minden igaz haladásnak. A másik elv, a mire szintén többször mutattunk rá, a magyarosodás szükségessége, mert ezen a téren is van még kivánni valónk. És most a „Magyar Nemzet“ cikkelye is szemrehányóan említi ezt a hibát, sőt a fővárosiaktól való idegenkedésben valami nemzetiségi ízt is gyanít, a miben azonban — legalább nálunk, a Rákos vidékén — téved. A mi kiinduló pontunk, meg a „Magyar Nemzeté“ TÁRCA. JÁVOR BENCE. Színmű dalokkal három szakaszban. A magyar legényegyesületeknek írta: ACZÉL LAJOS. (Folytatás.) Kopj a István. (Dölyfösen feszeleg.) Azért mondom ! (Csillapodva, nagylelkűséget fitogtatva.) No hát megmondhatod az édesapádnak, hogy a jövő fertályra egy krajcárral megtoldom az itcepénzt. De aztán csitt ám ! LinJca. (Bókol.) Köszönjük alásan, tekintetes uram ! Kopj a István. (Középre megy. Magában.) Már megint elfutott a méreg, megint szégyenbe kevertem ezt a szegény fiút! No most szentül odalesz még egy hétig I... Csak a Kobozékhoz ne vinné az ördög, mert ott pityókos fejjel minden családi titkot kibeszél s az a kaján szépség elül- hátul kinevet bennünket. Fogadni mernék, hogy már azt is tudja az a hispiony família, hogy a fiam belehabosodott ebbe a vakarcsforma csaposlányba. No akkor kész is a nagy nevetség! De majd elrontom a nevető kedvüket! .... El ám, de hogyan? Ha megtartom ezeket a Dinkáékat, az is baj : az Imre itt veti magát a leány után; ha meg el találnám csapni őket, az is baj lenne : az az eszeveszett gyerek szentül a leány után futna!... (Tűnődéssel.) Még talán az lenne a legjobb, ha a szeretőjévé lenne. (Borzongással.) Húj, mi jut az eszembe! Ilyenre még csak gondolni is ! Hová lenne a családi becsület! Hogy a Kopja István az itcés lányában szeretőt tart a fiának s a mindennapi kenyérrel készteti romlásba a leány ártatlan erkölcsét, az itcével kiméreti a nyomorult teremtés leánybecsületét is! (Megrázkódik.) Hu hu-hu, micsoda rémséges gondolat ez! (A papház felé mutat.) No még csak ez kéne a pap sógoromnak, hiszen úgyis elég bajom van vele a szentegyházba- járás miatt is! (Nagyot sóhajt.) Ember legyen a talpán, a ki ezen a soron el tud igazodni! (Türelmetlenül izeg-mozog.) Még belebolondulok a hiábavaló fejtörésbe! (Lemondással.) Dehogy bolondulok bele árgyélusát! Üsse a kő az eszelős kölyköt, hiszen nem vagyok én a családom orákuluma, hogy nekem mindent ki kelljen találnom ! Nézze meg az ember ! (Nagy sebbel-lobbal el balra.) 4. szín. LinJca. (Összekulcsolja két kezét.) Úristen, mi lesz belőI iink, ha még soká itt maradunk! Én aligha élem túl a övő fertályt, holtra gyötör az a gonosz kisértő lélek. Apám ízt se bánná, ha annak a részeges kancsónak a szeretője lennék, csak hogy biztosítsam a kenyerünket. De én? Isten mentsen, az egész világért sem ! Egy drágaságom van csak
