Rákos Vidéke, 1903 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1903-10-11 / 41. szám
6 RÁKOS VIDÉKE 41. szám. Elemér tudta, miért engednek meg neki többet, mint másoknak. Mig ugyanis mások minden velük szemben tanúsítót előzékenységet, udvariasságot hízelgésnek és „rendkívüli“ tehetségeik elösmeréseként vettek és mindjárt nagyon fölbátorodtak, addig Elemér, ha a leányok tréfából hízelegtek neki, lángoló arccal, mély benső örömmel fogadta bókjaikat és soha olyat nem tett, vagy mondott, a mi elbizakodásra mutatott volna. A leányoknak meg jól esett, hogy volt a társaságukban egy fiatal ember, a kivel bizalmasan beszélgethettek, annélkül, hogy ezzel a bizalommal visszaélt volna. Az idő haladt. Tudjuk, hogy a láng — ha gátat nem vetünk eléje — terjed, mindig tovább. Elemér is azon vette magát észre, hogy a leányok között arcát elborító láng — a szivéig hatolt. Beleszeretett Ilonába. Eleinte tagadta maga előtt. Biztatta magát, hogy nem szerelem az, a mit érez, csak barátság. De lassan-lassan be kellett vallania, hogy bizony nagyon mélyen talált belenézni a szép Bánhidy Ilona égszínkék szemeibe. Eddig jól esett neki a leány pajkossága, a ki — hivatkozva a kártyára, a mely megjósolta — férjem- uramnak szólította; sőt jó kedvében maga is el-eltréfált az ő „szép kis feleségével“, de most sohasem említett erről semmit s ha Ilona tréfásan férjének szólította, nem felelt neki a rendes „kis feleségem“-mel. Érezte, hogy nem jó a tűzzel játszani. Föltette magában, hogy ritkábban jár majd el Bánhidyékhoz és annál sűrűbben volt ott. Távol lenni Ilonától nem tudott, a közelében szenvedett. S ha néha társaságában elmerengett s a pajkos leány rajt’ ütött, hogy talán szerelmes? piruló arccal erősítette, hogy nem. Ilonának eszébe se jutott, hogy az a szerény, jó fiú talán ő rá vetette a szemét. Nem olyannak ismerte ő Elemért. Ő azt hitte, hogy Elemér ambíciója ki van elégitve azzal, ha legyezője őrizetét rábízza a mulatságokon, ha megmondja neki, hogy újabban kiknek adott kosarat (a mi más, élelmesebb fiatal embert bizonyára arra bírt volna, hogy szerencsét próbálva ő is vallomást tegyen) ha megengedi, hogy haza kisérje. De szegény Elemérnek ez nem volt elég. Sokszor kívánta szíve mélyében, hogy bánjon Ilona vele is úgy mint udvarlóival: akkor talán meg merné neki vallani szerelmét. De így, ha korábban el akart menni Bán- hidyéktól, Ilona biztatta: „Ne menjen még Elemér, hiszen maga jó fiú, ha kérem, marad.“ Elemér maradt és elkomorult. Eszébe jutott, hogy mást már ilyenkor gyöngéden figyelmeztetnének az elmenésre és ő jobban szerette volna ezt, mint a marasztalást. Többször, mikor már nem tudott uralkodni érzelmein, a biztatások által föltüzelve elhatározta, hogy oda borul Ilona lábai elé és szerelmet vall neki. De alig mondott egy pár dicsérő szót Ilona szépségéről, alakjáról, a leány már közbeszólt: „Hagyja a bókokat, Elemér, hallok egész nap eleget. Maga jó fiú. Legyünk mi csak őszinték.“ És hiába volt minden tiltakozása, még a bókjait sem vette komolyan, hogy hinné el a szerelmi vallomását ? GAZDASÁG ÉS KERTÉSZET. Rovatvezető : Quercus. A festett vörösborok megismerése. A borból rá kell önteni néhány cseppet egy darab közönséges krétára. Ha a krétán kék, csaknem lilaszínben játszó folt támad, akkor az gyümölcs, többnyire áfonyából készült bor; ha zöld a folt, akkor a bor mályvával festett, ha piros a folt, anilin vagy fukszinfestéket tartalmaz. — Az igazi hamisítatlan vörös bor csak szürkés, barnás vagy kékes foltot hagy hátra. Legkésőbbi őszibarackfajta. Egy kertész egy francia lapban ismertet egy igen kései őszibarackfajtát, melyet „Tardive du Mont d’or“-nak (Mont d’ori késeinek) nevezett el. Az ismertetés szerint ezen őszibarack október hó végéig, sőt még tovább is a fán marad ; a fagy beállta előtt szedendő le a fáról s a gyümölcskamrában december végéig is eltartható, a mikorra teljesen meg is érik. Ezen fajta által tehát az őszibarack a téli gyümölcs közé áll be. Késői őszibarackjaink eddig is voltak, így pl. a Salway, Belle de St. Geslin, Quetier, Tardive d’ Oktobre eltartottak egyre- másra november elejéig; de a most ismertetett fajta a késői érésben, ezeket — messze fölülmúlná. Nagy körték minősége. Általánosan elterjedt vélemény az, hogy az igen nagy körték nem lehetnek olyan ízletesek és olyan finomhúsúak, mint a kisebbek. Ez tévedés, mert pl. a Vilmos, Angoulemei hercegnő, Congressus emléke, Directeur Alphand, Erdei vajonc, Dumont vajonca, Jodoigne diadala, Arenberg kolmárja, Clairgeau mind nagy körték s mégis finomsági a nézve alig hagynak kívánni valót, sőt ha e fajtából a gyümölcs kicsiny marad, sohasem olyan finom az, mint a nagyra kifejlődött. Kanadai reinette. Ez almafajtának két változ- ványa van. Az egyik a szürke kanadai reinette, november-december körül érik: szabálytalan alakú annyira, hogy kidudorodásairól azonnal felismerhető. A héja vastag és szürkés-zöld, néha azonban érett állapotában sötét aranysárga. Húsa finom reinette-íz mellett meglehetős savanyú. A másik a fehér kanadai reinette. Ez ép oly nagy mint a szürke, de szabályos alakú, szép, egyenletes bordázással. A gyümölcs magassága és szélessége teljes összhangban állnak egymással. A héj vékonyabb és világosabb, érett állapotában világos-sárga. Húsa a legfinomabb reinette-ízű, csaknem minden savanyúság nélkül. Termelésre, kivált némileg kedvezőtlen éghajlat alatt, csak az utóbbi ajánlható. A szürke kanadai reinettenek csekélyebb értékén kívül még az a hibája is van, hogy nyáron át gyakran fekete foltokat kap, melyek a gyümölcsöt teljesen elértéktelenítik. Januárig eltartva kétségtelenül megráncosodik. A legcsekélyebb sérülésre azonnal rothad. Elég tekintélyes sorozata a hátrányoknak. Ezekhez járul pedig még, hogy nagymértékben férgesek, annyira, hogy csak kivételesen lehet féregmentes példányokat szedni a fáról. A fehér kanadai reinette sírna héja jobban ellenáll a rothasztó gombáknak és ezért könnyebben eltartható. A fájának termékenységét mindenfelől dicsérik. Du Breuil „Az almák királynéjáénak nevezi. (Vége következik.)
