Rákos Vidéke, 1903 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1903-07-19 / 29. szám
6 RÁKOS VIDÉKE 29, szám. ezen a cinkotai vicinálison, az már mégis csak sok, valósággal iszonyatos, rémitő, vérlázitó! Hanem — meglátod — majd megmutatom én a Haraszti úrnak, meg az Albertirsai úrnak, hogy lesz itt rend nemsokára! ? — Szent Isten! De hát mi történt veled, hogy te ilyen nagyon és ilyen egyszerre megharagudtál a Haraszti meg az Albertirsai uraságokra, holott én nagyon jól tudom, hogy ők minden lépten-nyomon iparkodnak nekünk, Mátyásföldieknek, a kedvünkben járni? — Még te kérded, hogy miért haragszom rájuk, mikor a múlt szombaton te magad is majd megobstruáltad az Egeket, a miért csak éppen hogy 2, mondd két perccel előbb indították el a 7 óri vonatot, mint kellett volna és te szépecskén lemaradtál róla. Hát te ezt már elfelejtetted ? — Dehogy is felejtettem el! De ha jól meggondolom a dolgot, hát akkor nem is a vicinális volt az oka annak, hogy lekéstem, hanem a pesti közúti villamos, mert mindössze csak négy kocsi közlekedik az állomáshoz, a hova 6 óra és 58 perckor érkeztünk ugyan meg, de mivel az állomási elöljáró a vonatot éppen ebben a percben már elinditotta, ráfogta az én órámra, hogy két perccel késik. Az igaz, hogy az ő órája is késett éppen két perccel, de annak szabad késni. Aztán gondold csak meg édes Gyuszi- kám, hogy igazán nem érdemes ám minden apróbb kellemetlenségért mindjárt annyira felbuzdulni, mert ez megárt a te kedves egészségednek. — Hadd ártson, de azt megmutatom nekik, hogy ezt a dolgot én nem hagyom annyiban ! Te meg sokkal jobban tennéd, ha nem pártolnád őket annyira, mert még azt találom hinni, hogy te is részvényese vagy a vicinálisnak és így rosszul esik neked, ha őket szidják ?! — Eh, mit bánom én, akár szidják őket, akár nem, én csak azt mondom, a mit tudok, részvényes pedig nem vagyok és így ez engem nem érint. Azonban megbocsáss nekem, aranyos Gyuszikáin, de még mindig nem értem, miféle kifogásaid vannak a mi jó cinkotai vicinálisunk elleh^ különösen a tekintetben, hogy — a mint az előbb mondottad — egymással való érintkezésünket, úgyszólván egész társadalmi életünket, a helyet hogy előmozdítaná, hát inkább megrontja, pedig a mint látom és tudom, ez a vasút minden tekintetben arra törekszik, hogy a mi vitális érdekeinket szolgálja, azokat elősegítse és kielégítse. Vehetted már észre te is, — különösen az utóbbi időben — hogy a kocsikat szépen kicsinosították, újrafestették és mintha az ablakok és ülések is nem volnának olyan porosak és piszkosak, mit azelőtt, látszik rajtuk a gondos kéz munkája. Aztán, a mi különösen üdvös intézkedés, a büdös szén helyett, a melynek kiállhatatlan füstje eddig a szemünket és a tüdőnket emésztette, elsőrendű, valóságos, hamisítatlan magyar kokszszal fütik a masinát. A vonatok pontosan közlekednek. Az az egy-két perc, a mivel előbb indítják, csak nekünk jó, mert annyival előbb érünk haza, ha le nem késünk. Van két állomásunk, állomási elöljárónk, jegykiadó pénztárunk, van olcsó bérletünk és szabadjegyünk, van jó világításunk, egyszóval van mindenünk, a mit csak kívánhatunk és te mégis olyan haragos és elégedetlen vagy. Még tudod, érteném, ha a szentmihályiak panaszkodnának, azoknak legalább volna rá okuk, mert a vicinális igen sokszor nem várja be a lóvasutat, hanem jóformán meg sem áll, csak egyet fiittyent s aztán tovább iramodik, mintha ott sem lett volna, a lemaradt közönség pedig mérgében majd megpukkad, mi meg jót nevettünk rajtuk. Aztán, mondhatom, az sem utolsó málatság, különösen 15—20 fokos hidegben fűtetlen váróteremben félóráig fagyoskodni! — Szegény szentmihályiakat igazán lelkemből sajnálom ! — Bizony, bizony, pedig mondom neked, kedves jó barátocskám, hogy mindezeknek dacára mégis úgy áll a dolog, hogy ez a vasút az oka annak, hogy a mi víg, társaséletünk pang. — Hogy-hogy? — Hát csak úgy, hogy éppen ennek a vasútnak köszönhetjük azt, hogy a mi áldott, vig-kedélyű kedves polgármesterünk, a mi jó Halmos bácsink nem nyaral az idén Mátyásföldön és mivel ő nincsen közöttünk, hát a mi hétfői összejöveteleink olyan kedvetlenek, üresek, hogy szinte szánalmasak, holott jól tudod, hogy a múlt nyáron, a mikor Halmos bácsi is nálunk volt, minő sok kellemes estét töltöttünk együtt. Az ő kedvéért kijöttek a tanácsnokok, meg igen sok magasabb rangú fővárosi és állami tisztviselő és most vehettük észre, hogy mert ő nincs itt, hát ők is elmaradtak és mit gondolsz, mi ennek az oka? — Hát maga Halmos bácsi, mert nem jön ki. — Oh, nem ő, hanem ez a rozoga vicinális. — És ugyan miért, ha szabad tudnom ? — Hát egyszerűen csak azért, mert a nagyságos Haraszti és Albertirsai uraságok nem járatják a 26-ost. — Miféle 26 ost? — Hát azt a szép, zöldre festett s valósággal gavallér módra berendezett első osztályú szalonkocsit, a melyben 6—8 személy kényelmesen elfér a széles, puha, piros- barna bársonypamlagokon s a melyben, ha úgy tetszik, alsózni vagy tarokkozni is lehet a széthúzható asztalkán. No hát ez az oka egyedül, hogy Halmos bácsi nem nyaral az idén Mátyásföldön. Hanem úgy éljek én, mint a hogy Becsületes Gyuszi a nevem, hogy elmegyek a Láng miniszter úrhoz, meg a bán-miniszterelnök úrhoz, hogy egyelőre rendeljék el a 26-os szalonkocsinak járatását s ha ezek nem bírnának parancsolni a Haraszti igazgató úrnak, hát akkor megyek egyenesen a királyhoz és megkérem szépen, hogy ha azt nem akarja, hogy Mátyásföld tönkre menjen, hát „véglegesen“ döntsön a 26-os dolgában, mert az már csak még sem engedhető meg, hogy natabilitások egy közönséges másodosztályú kocsiban járjanak ki Mátyásföldre. Mátyásföld ! Kiszállani 1 kiáltja a kalauz éles hangon. — Ejnye, Janikám, de hamar ideértünk, észre sem vettük, hogy már itthon vagyunk . . . — Szervusz ! kedves Janikám! — Szervusz ! édes Gusztikám ! — Holnap a viszontlátásra! — Igen, holnap ! Jó éjt! Dr, Vércse Peti. SZERKESZTŐI ÜZENETEK. Vy L1 Mátyásföld. Gratulálunk az igazán általános sikernek és igazán örvendenénk, ha — ígérete értelmében — hasonló közleményekkel sűrűbben kqresné fel lapunkat.
