Rákos Vidéke, 1903 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1903-06-07 / 23. szám
4 RÁKOS VIDÉKE 23. szám. Egy nem is református úriember, már 30 koronát küldött a nemes célra. Idézünk a leveléből egy pár nagyon megszívlelendő és igaz szót: „A mai automobilos világban nagy lelki örömmel tölt el mindenkor egy-egy olyan mozzanat, mely — ellentétben a lassan, de sajnos, biztosan haladó ú. n. felekezetnélküli- séggel, — a hitélet, a bensőségteljes vallásos érzület fejlődését hirdeti. A felekezetnélküliség biztos terjedésének okát az anyagiakban, az ú. n. egyházi adónak tűzzel-vassal való behajtásában vélem feltalálni, pedig — s azt hiszem ebben többen egyetértenek velem — az egyháznak sohse lehet célja a vagyongyűjtés s az adókivetéshez csak akkor folyamodhat, ha a hitsorsosok buzgósága olyannyira ellankadt, hogy a legszükségesebb kiadásokat sem fedezi az: önkéntes megajánlás. De a milyen helytelen egyes egyházközségek azon, mivel sem indokolható törekvése, hog}*- mennél nagyobb tőkét gyűjtve, jóelőre biztosítsák a jövő nemzedék lelki megélhetését, annál fokozottabb mértékben helyeslem és üdvözlöm egy szűk határok közé ékelt területen lakó hitsorsosok abbeli nemes törekvése, hogy saját szokásainak megfelelőleg berendezett templomban óhajtják kifejezésre juttatni a Mindenható véghetetlen kegyelme iránt érzett őszinte hálájukat. Habár más vallásé vagyok, mégis nagy lelki gyönyörűséggel vettem részt tavaly a szentmihályi katholikusok által emelt Istenházának megáldási ünnepén s abban az általános lelkesedésben, mely Szentmihály lakóit e napon felekezeti különbség nélkül egyesítette, biztos zálogát látom annak, hogy a reformátusok becsületes törekvése szintén megnyeri Szentmihály egész lakosságának — valláskülönbség nélkül — rokonszenvét és odaadó támogatását.“ Hír szerint Rákosfalva, Mátyásföld, Kőbánya és Rákos-Palotáról is sokan jönnek át. F. év június 7-én délután 4 órakor lesz a nagy rendező-bizottság megalakulása az Engelbrecht-féle vendéglő nagytermében, az Almássy Pál- telepen. A meghívók e hó közepén lesznek kibocsátva. Vendéglőink és a közönség. Az alábbi sorokat kaptuk s miután közügyről van szó, teljes szövegében közöljük : T. szerkesztő úr! Engedje meg, hogy becses idejéből nehány percet jelen soraimmal elrabolok s arra kérem, hogy levelemet b. lapjában közölni, vagy az abban foglaltakról, mint rákosszentmihályi közügyről megemlékezni szives volna. Ha az első nem, de az utóbbi mód valószínűleg észre fogja téríteni a mi vendéglőseinket, hogy úgy a saját, mint Rákosszentmihály érdeke nem abban concludál, hogy a vasár- és ünnepnapi kirándulók, vagy valamely estélyt tartó egyesületek vendégeit és tagjait alaposan megzsarolja, hanem hogy jó, ügyes, eleven és a tényleges drágasági viszonyoknak megfelelő árak mellett történjék a kiszolgálás. Becsatolom önnek a pünkösdi ünnepek alatt nálunk tartott egyik estélyről a vendéglős étlapját, a melyből meggyőződhetik szerkesztő úr, hogy panaszom nem alaptalan és hogy nem a normális viszonyok kifolyása, hanem ez a dolog a mi vendéglőseink oly mértékű kapzsisága, mely ha csak oda vezetne, hogy minden vendéglős megbukna, hát bele tudnánk nyugodni a sors igazságos ítéletébe, de ennek eredménye magára Rákosszentmihályra sokkal veszedelmesebb, sem mint azt megakadályozni bármilyen eszközzel is Rákosszentmihály érdekében ne kellene. Mert senkinek sincs kedve, akár kiránduló, akár valamely estélyre megjelenő vendég vagy helyi ember legyen az, étvágyát a budapesti vendéglők átlagos árainak 30—40%‘OS túlfizetésével kielégíteni, még akkor sem, ha a kiszolgálás vagy az ételek minősége 30—40%-kal azt felül is múlná. A kiszolgálás a lehető legrosszabb s az étellel meg úgy van az ember, mint a tót asszony a szappannal: megeszi, mert már megvette. Különben „gustibus non est disputandum“ és ha valakit a minőség kielégít is, de a követelt ár ellen lát kapsz. Ha néha borsos is, de meg van feketével fehérre. Mindenesetre nagy rendre mutat; és ez a rendszer ajánlatos a követésre. Különben tudjuk, hogy Franciaországban és részben Angliában ez a divat többé-kevésbbé szintén otthonos. Majdnem elfelejtettem egy nagyon is megemlítésre való megfigyelés közlését, még pedig a dohányt és kártyát! Nem tudom a rossz dohánynak tulajdonitsam-e, vagy másban rejlik az oka, de én nekem valóban rendkívül feltűnt a dohányzásnak az a kis mértéke, melyet különösen Dél- Olaszországban tapasztaltam. Jobbfajta restaurátióban egyáltalán nem is dohányoznak, erre a szomszédságban külön helyiséget tartanak fenn. A vasutakon a kupék két harmadrészben nem-dohányzóknak vannak fentartva. A járó-kelők közt is aránylag kevesebb a dohányos ember, mint p. o. nálunk. Mondhatom, elég gyakran fordultam meg különféle kávéházban, gyakran láttam sakkozni és dominózni, különösen az utóbbit elég gyakran és sok passzióval űzik. Persze itt is vannak gibiczek, kiknek faja, úgy látszik, az egész világon el van terjedve. Szinte csudálatos, hogy még eddig gibic-egyestiletek nincsenek s nem tartanak nemzetközi — kongresszust. De kártyázni s pláne úgy, mint nálunk, a hol a kávéháznak legalább jó harmadrészét foglalják el a kártyások, egyáltalában nem láttam. Úgy látszik, nekik kevesebb idejük telik ilyen passzióra. Visszafelé, haza. A ki Nápolyból — Rómán át - veszi útját Ancona felé, legyen az állomáson vagy másfél órával előbb. Olyan tolongást, a milyen ott van, a mennyire emlékszem, utazásaim alatt csak még Brüsselben láttam megközelítőleg, az Ostende-felé szolgáló állomáson. Egy órai ide-oda futkosással és a kellő baksisok leszúrása után, jutottam el végre egy kupéba, melyben egy fiatal olasz házaspár, meg egy öregebb orosz házaspár nagy kényelemmel rendezkedett be. A nyolcz ülőhelyre beosztott I. osztályú kocsiban annyi kézipodgyászt, kalapot, kabátot helyeztek el, hogy én, a ki már kétszer néztem be s kérdeztem, hogy el van-e a hely foglalva, a negatív értelemben kapott felelet után is mindig visszavonultam. Hát bizony nálunk is elő szokott ilyesmi fordulni, de itt jobban értik a mesterségét. A nagy podgyászom külön facchino vagy hordár veszi át; mivel a koffer 38 kilót nyomott ennek még egy vice facchinora volt szüksége. A mázsáié és felügyelő siettetésére is meg kellett még külön kennem a markukat. ' (Folytatjuk.)
