Rákos Vidéke, 1903 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1903-03-29 / 13. szám
13. szám. RÁKOS VIDÉKE 3 seiet közbejöttével rendeztetnek. Ragaszkodjanak önök is a törvényes alaphoz. A kérvényezési jog alkotmányos joguk, a melyet szabadon gyakorolhatnak. Különben alkotmányos gondolkozásuknak zálogát látom abban, hogy a képviselőház elnökét megtisztelték. Délután 1 órakor a küldöttség tagjai közül mintegy kétszázan a Ganfbrinus-\endéglő éttermében gyűltek össze bankettre. Az ebéden Várady Károly, Sduha István és Papp Elek orsz. képviselők is resztvettek. Az általános óhajtásnak engedve mind a hárman tartottak pohárköszöntőket, a melyet a deputáció tagjai nagy éljenzéssel és zajos helyesléssel kisértek. A küldöttség tagjai közül Nyiry Lajos lapszerkesztő, Csepreghy Pál, Kanovics Géza, Rózsa István és Peschler Kálmán válaszoltak és éltették a jelenlévő képviselőket s a két függetlenségi pártot. Csütörtökön Rákospalota, Fóth, Dunakesz és Mogyoród községek polgárai jöttek fel a fővárosba papjaik és a pártelnökök vezetésével, hogy a választókerület e községeinek együttes tiltakozó kérvényét átnyújtsák a képviselőház elnökének. Az egyetemi ifjúság 200 tagból álló küldöttsége a Váci-út végén várta a tiltakozó deputációt. Lengyel Zoltán az ifjúság élén üdvözölte az impozáns küldöttséget, azután megindult a hatalmas népáradat a Váci- úton a nyugati pályaudvar felé. Elől ment a harminc lovasból álló diszes bandérium kettesével, utána az egyetemi ifjúság lelkes csapata. A négy község polgárainak hosszú zárt hatos sora következett ezután. Mindegyik sorba jutott egy-egy nemzetiszinű zászló. Az impozáns menetet hosszú, zászlókkal diszített kocsisor zárta be ; azokon ült a négy község fiatalja, vénje, asszonyok, leányok, hófehér ruhájuk csinosan, ízlésesen volt díszítve nemzetiszinű szalaggal. A festői menet messziről valóságos zászílóerdőnek látszott. A menetben résztvett férfiak kalapja mellett piros toll és ár- valányhaj diszlett és valamennyinek szivét ünnepi hangulat töltötte be. Mikor a menet élén felhangzott a Kossuthnóta édes dallama, kigyultak az arcok a nagy örömtől és az óriási néptömeg kalaplevéve énekelte: Ha még egyszer azt üzeni, Mindnyájunknak el kell menni . . . Mintha a márciusi szél is szolgálatába szegődött v.olna a lelkes hazafiaknak, az ének akkordjait szárnyaira kapta és vitte messze nyugat felé . . . A négy községből körülbelül ezerötszáz választó polgár lehetett a hatalmas menetben, melyhez a kiváncsi fővárosi nép ezrei és ezrei sorakoztak. Mikor a menet a nyugati pályaudvar elé ért, itt csatlakoztak hozzájuk azok a polgárok, a kik vonaton jöttek fel a fővárosba. Kovácsi Kálmán palotai ev. ref. lelkész és Fischer Dezső függetlenségi pártelnök vezetésével újból megindult a hatalmas menet ugyanolyan sorrendben. Itt csatlakozott még hozzájuk a palotaiak fúvós bandája is. A zene hangjai mellett felhangzott e Kossuth-nóta, melynek lelkesítő hangjai mellett vonultak a képviselőházhoz. Az ezrekre felszaporodott menet a Váci- és Károly- körúton, a Kerepesi-úton és a nagykörúton haladt végig lelkes hangulatban. A fővárosi közönség minduntalan megéljenezte a diszes menetet, a mely szintén nem maradt adós az éljenekkel. Az Alkotmány-utcában már várta őket a szarvasi küldöttség fedetlen fővel és a Himnuszt énekelve. A kocsik és bandéristák hátra maradtak, a küldöttségből pedig mintegy 450-en Lengyel Zoltán és Kovácsy Kálmán ev. ref. lelkész vezetése mellett felvonultak a Házba, a hol a delegáció üléstermében már számos képviselő várta őket kormánypárti és ellenzéki egyaránt. Mikor a küldöttség a teremben elhelyezkedett, belépett Apponyi Albert gróf, a képviselőház elnöke, a kit lelkesen megéljeneztek. Ekkor Barta Ferenc a rákospalotaiak kérvényét a következő szavakkal nyújtotta át: Kegyelmes uram ! Rákospalota nagyközség közönsége március 15-én népgyűlést tartott, a melyen egyhangúlag tiltakozott a szőnyegen levő katonai Mikor a leány azt mondta, hogy: nem lehetünk egymáséi, az ifjú szenvedélyesen ragadta meg annak kezét s úgy nézett a szemeibe, mintha lelkének minden tiizét bele akarná lehelni csendesen égő szivébe. Hát képes összezúzni a lelkemet, semmivé tenni életemet ? Idus, édes Idus ? Legyen az enyém ! Elviszem messze, messze, hol nem fog ránk találni senki. Nyájas, puha kis fészekbe viszem, hol árnyas berek lesz, hol pacsirta sír, fülemile énekel s a tilinkó andalító hangjainál hajtja álomra fejét. Dalolok én is a boldog szerelemről s nem az epedő, boldogtalan szerelmesekről. És mind . . . mind ahhoz irom a kit szeretek lelkem egész hevével — és forrón szorította meg a leány finom kis kezét. De mondja mit tegyek? Én mindig nagyon szerettem magát és ha nem volnánk mindketten oly szegények, soha se lennék más felesége, mint a magáé. Maga azért nem fog nélkülözni! Azt mondják, azt írták a lapok is, hogy van tehetségem. Munkakedvem nagy; van lankadatlan munkaerőm. Dolgozni fogok éjjel-nappal, megfeszített erővel, vas-szorgalommal, hogy magának minden vágyát, óhajtását, teljesíthessem . . . Értsen meg, Ida: — szeretem ! Nem tudok lemondani. Szegények vagyunk, Gyula . . . szegények. A szerelemből pedig nem tudunk megélni! Tehát csak száraz érdek, nem a szive vonzalma, nem ✓ a lelke szerelme köti ahhoz az emberhez ... És hozzá tud menni ahhoz, a kit nem szeret, a kit tudom, hogy gyűlöl, utál. A magam jószántából lemondanék akár az életről is, de a szüleim . . . És nincs elég lelkiereje, hogy ellenálljon? Van. Illetve volna, de szüleim boldogságát, óhaját előbbre helyezem a magaménál. És ezzel tartozom nekik, Ok fölneveltek, szeretettel halmoztak el. S a kik most zsarnokoskodnak ön felett, a kik kiölik szivének legszentebb érzelmeit s oly lépésre kényszerítik, mely végzetessé válhatnék! — Vágott közbe az ifjú indulatosan kikelve. Ne bántsa Gyula szüléimét! Mit ők tesznek, csupán ők felelősek azért. Igen. Vájjon akkor is; ha önnek összetörték szivét ? Ha önt szerencsétlenné, boldogtalanná tették — anyagi érdekből ? Gyula, legyen egy kissé reális. Szálljon le az ábrándok honából és tekintsen körül a mindennapi élet tengerén. Ma már a pénz a boldogság. — Igaz! A kinek pénze van, megveheti a boldogságot. Tehát önt áruba bocsátják szülei s cselekszi azt, amit ők akarnak. — Szeretem őket. És én dúljam szét leghőbb vágyu-
