Rákos Vidéke, 1902 (2. évfolyam, 1-51. szám)
1902-11-23 / 46. szám
4 RÁKOS VIDÉKE 46. szám. én lehetségesnek, hogy azok a kiállhatatlan és zsarnokoskodó férjek egy kissé megszelídüljenek! . . . Van egy eszmém, a mely ha teljesedésbe mehet, akkor önök is nagyon boldogok lesznek, tisztelt hölgyeim, níeg én is! Álljunk bosszút! Hiszen tudják, milyen édes a bosszú! Igen, ez legyen a jelszavuk: bosszú! Bosszú azért a nagymérvű elhanyagolásért, a melyben önöket férjecs- kéik részesítik s óh, borzasztó, talán mások kedvéért! Ha ők mulatnak és szórakoznak, miért ne tehetnék ezt önök is ? hiszen joguk van hozzá. Ne feledjék: szemet szemért, fogat fogért! Alakítsuk meg belügyminiszteri engedélyivel a „Rá- kosszentmihályi nők kaszinóját!“ még pedig valósággal amerikai módra. (Azt most nem árulom el, hogy mit értek ez alatt, hanem majd elmondom az alakuló közgyűlésen.) Szép álmaim legszebbike lesz az, ha én — az önök dédelgetett Feri bácsija — leszek önök között az egyedüli férfi, a titkár, az önök titkára, a női kaszinó titkára ! Ilyent még a vén Európa sem pipált! Azután fogunk választani! Elnököt, alelnököt, pénztárost, ellenőrt, könyvtárost és mindent, a mire szükségünk lesz. Oh, nem is hiszik, milyen izgató az ilyen választás, és minő örömet fog az szerezni önöknek, ha jelöltjük győzni fog, majd meglátják. Rendezünk minden szombaton délután felolvasásokkal egybekötött csokoládé-zsúrokat (én nagyon szeretem a csokoládét habbal meg piskótával) és én megfogadom, hogy soha többé nem írok a Rákos Vidékének egyetlenegy tárcát sem, hanem csak az önök mulattatására olvasom fel tárcáimat a csokoládé-zsúrok alkalmával, mert önök bizonyára hálásabbak lesznek irányomban, mint a Rákos Vidéke. Minden vasárnap zeneestélyt tartunk, a mikor az én szerzeményeim — a melyekből mindnyájuknak fogok egyet- egyet ajánlani — lesznek a műsoron. Megtanítom önöket fotografálni, mert hát tudniok keli, hogy én nagy amatőr vagyok és ezt rendkívül értem. Berendezzük majd a kaszinó egyik szobáját műteremnek, a hol önöket egyenkint kiilön-kiilön fogom lefényképezni a „Rákosszentmihályi nők aranyalbuma“ számára, a mely kétszáz esztendő múlva egyik kiváló ékességét fogja képezni a Magyar Nemzeti Múzeum régiségtárának. Hát még a farsangi bálok, meg a táncestélyek, minő pazar élvezetet fognak szerezni! No, de ezekről és a többi szórakoztató és lelket vidámító mulatságokról most nem szólok, mert nem akarok mindent egyszerre elárulni, hanem majd részletesen megbeszéljük a kaszinóban. Mindenek előtt szükséges tudnom azonban, akarják-e a Rákosszentmihályi Nők Kaszinóját megalakítani és engem titkáruknak elfogadni? Ha igen, akkor legyenek szívesek mindannyian és minél előbb soraikkal az alábbi címen (nehogy a feleségem is megtudja 1) engem fölkeresni: Feri bácsinak Rákos-Szent- Mihály (Rosterestante.) Én pedig — ha sikerült unalmukat elűznöm és önöket szórakoztatnom — szentül megígérem, hogy az önök érdekét mindenkor előbbre vinni iparkodom. Tehát munkára fel! Éljen a bosszú! . . . A viszontlátásig' Bugyi Ferenc József. *i*Z ^ <£**<£** HÍREK. Szentmihály községesítése. A szentmihályiak kérvénye, a melylyel a pusztának községgé alakítását kérték, egy lépést tett újból előre. A törzskönyvi bizottság ugyanis 115,148 szám alatt a múlt hónap végén a belíigyijedt, de magával is tehetetlen lévén, másodszor is, harmadszor is csak ezt hajtogatta: — Füzér Jolán! A szívnek sokszoros villámütése végre rendes forgásba segítette Bereky vérét s lassan eszmélni kezdett. Bocsásd be, hiszen én telegrafáltam érette. A nüg itt lesz, senkit ide be ne bocsáss; de te az előszobában várd parancsomat. A szolga ajtót nyitott s bebocsátotta az ijesztő kisasz- szonyt. Nem volt azon szegényen semmi visszataszító, semmi borzalomkeltő ; maga volt az a női báj és szelídség. Keble erősen pihegett, a mikor Berekyt meglátta s édes megilletődéssel nézte a felindulástól hol égő, hol el- hiilő férfiarcot. Gyorsan megragadta s megrázta Bereky kezét, a mit az gyöngéden viszonzott; meglátszott mindkettőn, hogy régi nagy érzelmek, nem szenvedélyek varázsa alatt állanak. Pár másodpercig szótalanul néztek egymásra, de a beszédesebb száj, a leányszáj nem állhatta soká szó nélkül.- Miért hivattál? Ugye most már nincs akadály közöttünk. Atyád, anyád meghalt, testvéreid messzire elszakadtak tőled, most már nincs senkinek semmi szava a mezálliánszhoz. Ugye most már elvehetsz. És én boldog leszek. És én boldoggá teszlek téged. — S a rajongó leány hévvel csókolgatta a kis kezében tartott erős férfikezet. Bereky karosszékbe ültette az áradozó szivű gyermeket. Azután elfordult, a kebléből aranyfoglalatos arcképecs- két vett elő s azt a leány elé az asztalra tette. Azután maga is karosszékbe ereszkedve, a lány felé hajolt s lágy, szelíd, behízelgő hangon azt kérdezte tőle:- Jolán, szeretted az édesanyádat? Megtettél volna mindent érte? Igazán beszélj, úgy, mintha Istennek felelnél. A leány bámult, csak bámult; aztán mint a kit kínos sejtelem lep meg, a fejéhez, majd a szivéhez kapott, karjait Bereky nyaka köré fűzte s annak halvány arcába szegezve kétségbeesett tekintetét, kíntól vonagló ajkain ez a kínos kérdés ömlött alá: — Anyád képére fogadtatta meg veled az a szerencsétlen gőgös apád, hogy mezálliánszt nem kötsz! Bereky csüggedten, fásultan rebegte, hogy: — Arra!
