Rákos Vidéke, 1902 (2. évfolyam, 1-51. szám)
1902-10-05 / 39. szám
II. évfolyam. Budapest, 1902. vasárnap, október 5. 39. szám. RÁKOS VIDÉKE TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDASÁGI HETILAP A BUDAPEST X. KERÜLETI RÁKOSI KÖZMŰVELŐDÉSI ÉS JÓTÉKONYSÁGI EGYESÜLET ÉS A RÁKOSSZENT MIHÁLYI SPORTTELEP HIVATALOS LAPJA Szerkesztőség' és kiadóhivatal: Budapest, Vili., József-utca 72. — Telefon: 57—64. A lap szellemi részére vonatkozó közlemények a szerkesztőségbe, az előfizetések pedig a kiadó- hivatal cimére küldendők. MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP FELELŐS SZERKESZTŐ ÉS LAPTULAJDONOS: FARKAS ELEK Előfizetési ár: Egész évre ............... 8— korona F él évre ............... 4'— » N egyed évre ............ 2 » Egye s szám ára 16 fillér. Hirdetéseket fölvesz a kiadóhivatal Egy egyhasábos petitsor ára 10 fillér. TEIV1 PLOMSZENTELÉS, Mindnyájan láttuk már a nap lenyugvását, a mikor utolsó sugarai megtörnek a tornyosuló felhőkön és izzó fénynyel árasztják el a mi földünket. A látvány gyönyörű, szemet kápráztató. De az érzés, a melyet bennünk kelt, mégis nyugtalanító. Eleinte élvezzük a szép látványt, azután felsóhajtunk: „Vihar lesz holnap“. Ilyen volt az alig letűnt század elmúlása is. Még utolsó idejében is sugárzott az óriási fejlődésnek indult tudományosság napja, de a fény, a melyet szerteszórt, forradalmi vörös színű volt. Sehol sem volt megnyugvás a földön és bármennyire örvendtünk is a világosságnak, a szivünk elszorult a látványosságtól és felsóhajtottunk. Alighanem vihar lesz holnap. Honnan eredt az egész emberiségnek ez az általános nyugtalansága, honnan a bizonytalanságnak az az érzése, a mely mindnyájunkon erőt vett? Betegség lett volna ez? Futó baj csupán, a mely elmúlik idővel nyomtalanul, nem hagyva maga után mást, mint kellemetlen visszaemlékezést? Nem, ez a baj mélyebb eredetű és veszedelmes, mert ragadósabb bármely eddig ösmert betegségnél. De van ennek is indító oka, a melyből keletkezett és kell, hogy legyen orvossága, a mely kigyógyít minket belőle. Nézzük az okokat és keressük meg a betegség orvosságát. * * Az "elmúlt tizenkilencedik századot jellegzetességei szerint különféle jelzőkkel díszítették. Elnevezték a gőz, a villany, a tudományosság századának. Milyen szép címek. Büszkeséggel kell, hogy gondoljunk azokra az eredményekre, a miket ezen a téren elérnünk sikerült és végtelen megnyugvás kellene, hogy keblünkbe szálljon, ha ezeket látva, az emberiségnek már-már biztosítottnak látszó jövője jut eszünkbe. Hiszen ilyen mértékben haladva, egy- pár évtized alatt a mindentudó Isten tudását kell megközelítenünk. De ugyanakkor nem kevésbbé komoly emberek az elmúlt száz esztendőt az idegességről nevezték el. Beszéltek a tudományosság, az emberi akaraterő csődjéről és kétségbeestek az Isten remekének jövőjén, hirdetve annak testi és lelki romlását, elcsenevésze- dését, közeli bukását, ha^ életrendjén, működésének irányán nem változtatna. És ugyanakkor ismét mások a szociálizmus századának nevezték el ezt a sokoldalúságában bámulatos kort. És hirdették az emberiség többsége nevében a harcot, a forradalmat és nyilatkozatukat az őket követők táborának folyton erősbödő morajló, zúgó helyeslése követte. íme, a lenyugvó század fénye, vérvörös forradalmi fénye, a mely után az aggódók a végtelen hosszú, feneketlenül sötét éjszaka bekövetkezésétől rettegnek. De hogyan egyeztethető össze a felfogásoknak eme homlokegyenest ellenkezőnek látszó rendje? Csak úgy, hogy itt kell lennie az összeütközésnek, itt a hibának, a betegség gyökerének, a minthogy itt is van. Igazsága van mind a két tábornak, az egyiknek a jelent, a másiknak a jövőt illetőleg. Mert hiszen azt senki sem tagadhatja, hogy a tudományok terén óriásit haladtunk. Sőt akkorát, hogy megromlott tőle a lelkünk egyensúlya. A fény elvette a tiszta látásunkat, a nagy futás közben megbotlottunk. Szellemvilágunk hatalmas emelkedése elbizakodottá, önhitté tett bennünket. Azt hittük, hogy ez, csak ez, a mi bennünket boldogíthat, előre vihet. Csak a tudományokban tökéletesedjünk és semmi egyébre szükségünk nincsen. Hiszen a mióta erre az útra léptünk, hegyeket robbantunk szét ujjunk egyetlen mozdításával. Világrészeket választunk el egymástól vagy kötünk össze egymással, a mint az célunknak inkább megfelel. Engedelmes szolgánkká tettük a tüzet, a vizet, rabságba hajtottuk a gőzt és az Isten haragját, a villámosságot. Közelébe jutottunk már azoknak a területeknek, melyeket a természet örökös jéggel védett meg tőlünk, miután elfoglaltak a mérhetetlen hőséggel védetteket. Érintkezni iparkodtunk ismeretlen világoknak, idegen bolygóknak talán élő lakóival, tengerré változtatjuk a szárazföldet és kiszorítjuk a tengert a helyéből
