Rákos Vidéke, 1902 (2. évfolyam, 1-51. szám)

1902-09-07 / 35. szám

35. szám. RÁKOS VIDÉKE állották meg helyüket, a mennyiben az első gólt ők rúg­ták, s az első fél idő eredménye 1:1 volt, a második félidőben azonban a fővárosiak csapatában fejetlenség kezd lábra kapni s ebben a félidőben az eredmény 4:1a Fe­rencváros javára. A végső eredmény szerint tehát a Ferenc­városi Tornaklub győzött a Fővárosi Tornaklub ellen. 5:2 arányban. A győztes csapat összeállítása: csatázok Braun, Horn, Bori)ás, Követés, Veisz, födözetek Kolhanek, Bródy, Lissauer, hátvédők Bercin, Svarc, kapuvédő Procskó; a fővárosiak csatázói Weisz, Hoffmann, Roóz, Gerö, Kár­páti, födözetei Stosser, Schönfeld, Zavagyil, hátvédői Sze- methy, Görlich, kapusa Goldschmied. TÁRSASÁGBÓL. A harangszó. Mégis van még a lelkekben ideálizmus, mégis hat még az üzletek után szaladgáló emberekre a földöntúli, eszményi dolog. Örömmel irom le ezt a tapasztalatomat, mert olyankor jutottam hozzá, a mikor a jelenvoltak részéről minden anyagi érdek ki volt zárva, a mikor semmi más nem hatott rájuk, mint az eszményi, tiszta hang — egy kis harang hangja. Jó szokásuk ezen a nyáron a szentmihályiaknak, hogy szabad idejükben fölkeresik az ő nemes büszkeségük tár­gyát : épülő templomukat. Öröm látni az embereknek azt a sokaságát, a mely az állványok közül immár kibonta­kozott templomot körülveszi, vizsgálgatja, szépnek találja, néha enyhén megkritizálja. Öröm látni, mert mindenikén látszik a megelégedett­ség-, a boldogságnak egy bizonyos foka, a mikor ezt a nagy áldozattal megalkotott szép művet szemléli. És ez a sokaság mindent látni kíván. Érdeklődik a templomépület minden porcikája iránt. Betódul az állványok közé, vizsgálja a készülő festményeket, föliparkodik az alig kész lépcsőn — fejét minduntalan kiálló gerendákba vágva — a kórusra, a harangokhoz. És teszi mindezt örömmel, büsz­keséggel a szivében, a miért ezt a müvet olyan nem várt gyorsan megalkotni segíthette. Ott voltak a rendes látogatók a templomban és a templom körül e hét első napján, hétfőjén is és konsta­tálták a munka újabb haladását, a templomnak csaknem kész voltát. És eközben alkonyodott. Még utolsó pár megjegyzését tette mindenki, a mikor váratlanul harangzúgás hallatszik; tiszta, szép, csengő hang, a Kohl Medárd püspök fölszentelte, szűz Máriának ajánlott új harang hangja. Látni kellett volna az emberek meglepődését, örömét, meghatottságát. Eleinte alig akartak hinni a fülüknek. Keresték a hang eredetét és szemük megakadt a templomnak magasba nyúló harangtornyán. Semmi kétség többé, az új harang szól. Szól és hirdeti a megelégedést, a boldogságot, a mely a jól végzett, nemes munka után kel életre a jó emberek lelkében. A templom körül levők levették kalapjukat és hálát adtak az Istennek érte, hogy ezt megérniök engedte. És nem egy szem volt nedves a meghatottságtól . . . 5 A közel- és távolból szaladva jöttek az érdeklődők és mindenki boldog volt és megelégedett és mindenki örült a más örömének, a mely az övé is volt ezen a szép, forró nyári estén. És békesség szállt a szivekbe, meg ünnepi hangulat. És mindezt az Isten megértett szava és a jól végzett munka tudata okozta . . . A rákosi közművelődési egyesület eladó képeinek jegyzéke. Egerváry P. A.: Rákospalotai részlet. 30 K. Pállya Carolus: Alkony. 20 K. U. az: Dömösi részlet I. 20 K. U. az: Dömösi részlet II. 40 K. Egerváry P. A.: Vasárnap délután. 40 K. Bruch H.: Hajdinakaszálás. 40 K. U. az: Idill. 50 K. TJ. az: Semmerringi részlet. 50 K. U. az: A mezőn. 50 K. Egerváry P. A.: Nyári est. 40 K. Bruclc H.: A bánat I. 25 K. U. az: Virágok. 50 K. U. az: Tájkép. 40 K. U. az: Domboldal. 40 K. U. az: Budavár távlatban. 30 K. U. az: Hűvösvölgy. 25 K. U. az: Margit­szigeti részlet. 25 K. U. az: A parkban. 25 K. U. az: A kert végében. 30 K. U. az: Árnyasát. 40 K. U. az: Erdő víz alatt. 40 K. U. az: Margitszigetről. 40 K. U. az: Kert­részlet. 30 K. Egerváry P. A.: Vadász-csendélet. 40 K. U. az: Konyha-csendélet. 40 K. Beniczlcy K.: Ibolyák. 20 K. Pállya István: Tengeri tájkép. 20 K. U. az: Genuai világító-torony. 20 K. Pállya Carolus: Esti hangulat. 25 K. Egerváry P. A.: A dalmát partokról. 20 K. Háry Gyula: Hegyi út. 20 K. Gyöngyvirági E.: Lóúsztató. 30 K. Ne­mes Elisa grófné: Falu szépe. 35 K. Kolozsvárig L.: Csata után. 30 K. Thill Sarolta: Idyll. 40 K. K. Kovács István: Vízimalom. 20 K. Angyal Béla: Hegyszakadék. 40 K. Mo- relli Dezső: Tájkép. 15 K. S. Vörös Erzsi: Alpári Tiszaág. 20 K. Andráslcooics T.: Pulykapásztor. 15 K. Angyal Béla: Tájkép. 25 K. Ifj. Storno Ferenc: Sz.-Erzsébet. 30 K. Háry Gyula: Gödöllő. 30 K. Gerhardt Alajosné: A koma. 25 K. Rinyi Ede: A huszár. 15 K. Kegyes Jó­zsef: A bérmálandó. 30 K. Dux S.: A lábadozó. 30 K. Jászai József: Allegória. 20 K. Brandt Gusztáv: Gyerme­kek őrangyala. 20 K. Tarnóczi Berta: A kikötő. 20 K. Nagy Lajos: Munkács. 15 K. Linhárd Vilmos: Jótékony­ság 15 K. Győrök Leó: Bárka. 15 K. Angyal Béla: Hegy szakadék. 15. K. U. az: Lótuszok. 15 K. U. az.: Falusi ház. 15 K. Stark Teréz: Tanulmányfő. 30 K. Malcay Plú­tómén: Tájkép. 40 K. Karvaly József: Ballerina 30 K. Makay Philomen: Bakács Tamás. 15 K. Poll Hugó: Ten­gerpart. 20 K. Pálfy József: Az árva. 40 K. Str oh enz Fri­gyes : A konyha fejedelme. 15 K. Cscínyi Gizella: Hart­mann Mór. 20 K. Kőnek Ida: Tájkép. 20 K. Illés Aladár: Tájkép. 20 K. Molnár József: Tájkép. 15 K. U. az.: Al­pesi táj. 20 K. Bernjén László: A zárdakert. 40 K. Schütz Julcsa: Falusi részlet. 20 K. Than Antal: Hajóromok. 15 K. Kircz Rachel: A lugas. 30 K. Ipolyi János: Siesta. 30 K. Neográdi Antal: A parkban. 35 K. Kirsch Aladár: Erdei temető. 35 K. Rechner Gyula: A kikötőben. 40 K. Koszkol Jenő: Velencei részlet. 25 K. U. az: Római rész­let. 25 K. U. az.: A kútnál. 30 K. Herz Dávid: Falusi kis lány Pesten. 40 K. Brodszki Sándor: Kápolna. 20 K. Sávely Dezső: Slivnicánál GO K. Rauscher Lajos Tájkép. 15 K. Homicsko Atthanáz: A purdék. 15 K. Schikedanz A.: Tiszarészlet 20 K. Gerster Mari: Büntetés után 30 K. Ebner Lajos: Bánat. 40 K Holló Zsigmond: A bolygó zsidó. 30 K. Bardelli F.: Kossuth sírja. 20 K. Kandó II: Alkony a ligetben. 25 K. Beck Rafael: 1. Ferenc József 15 K. U. az: Árpád 15 K.

Next

/
Oldalképek
Tartalom