Rákos Vidéke, 1902 (2. évfolyam, 1-51. szám)
1902-08-31 / 34. szám
2 RÁKOS VIDÉKE 34. szám A lakoma. Egy óra tájban a felvirágozott, szépen terített asztalok köré gyülekezett a közönség, a melynek soraiban ott voltak jórészt mindazok, a kik a délelőtti szentmisén és a templomgyűlésen részt vettek. Az asztalfőt Kratochvill plébános foglalta el és ő körűié foglaltak helyet Mátyásföld előkelői. De a lakomázó közönség nemcsak mátyásföldiekből tellett ki, részt vettek azon a környező helységek és telepek érdeklődői is, hogy részt kérjenek maguknak Mátyásföld öröméből. Mikorra — a pecsenyéig érkezve — eloltották a vendégek és a „benszülöttek“ első éhségüket, megindult magyar szokás szerint a felköszöntőknek áradata, a melynek során kijutott az ünneplésből a szép mozgalom vezetőinek. Meixner Emil dr., a mátyásföldi nyaralótulajdonosok egyesületénék elnöke, nyitotta meg a beszédek sorát. Ma kapta — úgymond — azt a felvilágosítást, hogy a búcsú tulajdonképen az elkövetett bűnök bocsánatát jelenti. A mátyásföldiek ugyan bűnökben fukarak, de végre is az ember ember, tévedhet; azért ajánlja nekik, menjenek a csömöri paphoz, gyónjanak meg neki és igyekezzenek elnyerni tőle a bűnök bocsánatát, a búcsút, a mit — ismerve az ő jó szivét — bizonyosan el is fognak nyerni. Kratochvill József plébánost kívánja ez alkalommal éltetni, de bízik benne, hogy az ő szerénysége mellett nem fogja rossz néven venni, hogy előbb a váci egyházmegyének kitűnő püspökét, Csáky Károly grófot élteti. De visszatér Kratochvillra és kívánja, hogy őt az Isten még tovább éltesse. Éltesse addig, hogy ő is olyan helyet foglalhasson el, mint a minőt most Csáky gróf tölt be. Kratochvill József plébános köszöni a jó kívánságokat és indítványozza, hogy hálából és a jövőre való tekintettel küldjenek egy táviratot Vácra, Csáky grófhoz. 0 különben a maga részéről Ígéri, hogy mindent el fog követni, hogy minél tovább éljen. Megemlékezik róla, hogy ma egy mátyásföldi speciálitással ismerkedett meg, mert augusztus végén, ma délelőtt Mátyásföldön egy fülemülét hallott énekelni és ez őt énekével egészen elbájolta. Ez a fülemüle Ver öné Marcjó Célia, a kinek a szentmisén volt közreműködéséért háláját fejezi ki. Fehérváry József ma, a búcsú napján, ő hivatása és szive szerint köszönt fel egy férfit, a kit ő szeret, a kinek a mai nap jelentősége főképen köszönhető. A szeretet mai ünnepén örömének ad kifejezést azon, hogy itt egy kissé „nemzetközi“ állapotot lát a vendégek között és hogy a különböző felekezetitek valláskülönbség nélkül ünnepelnek. Ebben a jövendő jobb idők jelét látja. Egy kitérést kisért meg, engedelmet kérve rá, hogy Mátyásföld múltjára visszapillanthasson. Örömére szolgál, hogy sokan élnek még a telep alapítói közül, a kik itt túrták a földet, ültették a fákat. Keresve a teremtő tényezőket, a működést az Isten működésével köti össze. íme, valamennyiök zászlóvivője: Paulheim József is az ő teremtő munkáját nem elsietve, hanem meggondolva végezte, mondhatjuk, hat nap alatt. 1. Fő része volt az alapításban. És segítette az alapítás sikerét azzal, hogy ide jött az ő nagy családjával és benépesítette a vidéket. A második napon fölállította a Mátyásszobrot, bizonyára intésül az akkor volt összekoccanás alkalmából, hogy intse őket, hogy igazságosak legyenek egymással szemben. A harmadik napon társadalmi élet lehetőségéről gondoskodott, fölépítvén a hatalmas, szép vendéglőt. A negyediken a szellemiekre volt gondja és iskolát állított és ide hozott olyan kiváló erőket, mint Tomcsányi János és a felesége; az ötödiken a parkot készíttette mindenek gyönyörűségére és a hatodikon fürdőt épített, hogy az emberek egészségükről gondoskodhassanak. De ő a hetedik napon sem pihen, hanem ezt az Istennek szenteli és templomot épít. De itt már a többiek is segítségére vannak. Kíván neki erőt, egészséget ehhez a nagy munkához, hogy a minél előbb felépülő templomban olyan misét mondathasson, a minőt a világ még nem látott. TÁRCA Soh’se halunk meg! A hatvani-utcai bankár mulatságot rendezett leányának névünnepe alkalmából. Elvira tizennyolc esztendős volt és férj után kellett látni, a férjfogásra pedig a legalkalmasabb eszköz a leány vagyonának a ragyogtatása. A bankár úrról tudta mindenki, hogy a leggazdagabb emberek egyike s a leánya nem volt se púpos, se kancsal és a meghívott társaság férfi tagjai kivétel nélkül megjelentek. Szép számmal jöttek szülőik kíséretében a fiatal hölgyek is; hiszen Elvirát utóvégre is csak egy fiatal ember veheti el! A hol pedig szép leányok és fiatal urak vannak együtt és a , cigányról sem feledkeztek meg, ott vígan folyik az élet. Ejfél felé már bizonyára szaporán kopog majd a padló. S a padló alatt, a földszint kis szobájában, melyet haloványan világít meg a petróleumlámpa, az ágy előtt fiatal_ ember térdel és kezébe szorítva tartja beteg édes szüléje láztól égő karját. A beteg nem mozdul. Úgy látszik, elaludt. Az ifjú nem mer az arcába nézni fél a csalófts- tol. De nem! Hiszen anyjának keze még meleg, sőt forró. Aggódva lesi a szegény nő keblének lassú hullámzását. Az oivos a mai naptól tette függővé, hogy anyjával fog-e lakúi tovább is, vagy elmegy a jó asszony a szeretett lórii után és ketten fogják őt szemmel tartani a mennyből, őt, a ki nem nézhet reájuk többé ez életben soha. Azután remegve gondol arra, hogy az a dongás, a mi most felülről hallatszik, lármává erősödik és felkölti az ő szegény jó anyját jótékony álmából, hogy az örök álomba kergesse. Óh, hogy minek is jött ide lakni, ebbe a zajos házba!... De mikor itt közel volt a bankhoz, olcsóbban kapott lakást és délre is eljöhetett ide, ehhez a beteg asszonyhoz, a ki még akkor egészséges volt. És milyen jól esett neki annak a kéznek a főztje, milyen jót tett a csüggedő férfinak a biztató anya társasága. Hogy erősítette őt, mikor jóságosán festette jövőjét. Hiszen igaz, hogy lassan megy az emelkedése és sokáig, sokat kellett tanulnia és szorgalmának díja szerény állás volt, de majd csak halad lassan és milyen szépen fognak élni együtt, nem ketten, hanem hárman, négyen : a jó nagyanya, a szép feleség, a kedves gyermek és a szorgalmas férfi, mindnyájok reménye . . . A cigányok ott fönt tust húztak és éljenzett a társaság. Egy ifjú felköszöntötte a házigazdát és családját, különösen a leányát. A bankár örül a hízelgő beszédnek, az anya büszkén tekint a leányára, Elvira pedig pirul és meg van győződve róla, hogy a fiatal ember igazát mondott akkor, mikor azt mondta, hogy igen szép és nagyon jó. A szónok pedig esküdni merne rá, hogy a gazdag leány kezéért versengőket megelőzte. Az éljenzés és a zene zaja fölverte a szegény beteget. Körülnézett, méglátta fiát és elmosolyodott. Azután egyszerre ijesztővé vált az arca. Elkezdett beszélni lázasan, szakadozottan. Beszélt a halálról, a mely már érte jön. Ö már látta előbb. Most meg hallja a zajt, a mormo-
