Rákos Vidéke, 1902 (2. évfolyam, 1-51. szám)
1902-08-10 / 31. szám
31. szám. RÁKOS VIDÉKE 5 TÁRSASÁGBÓL. Mulatság Mátyásföldön. Ritka kedvezése a természetnek kell rendes körülmények között ahhoz, hogy olyan szép legyen valamely vidék, mint a milyennek mi Mátyásföldet ismerjük. Pedig Mátyásföldön nincsen se hegy, se patak; az erdeje is bizony ákácos volt eredetileg, s a földje — no, mit himezünk-hámozunk rajta, — bizony a földje homok; kavicsos, vörös homok. És mégis szép?—fogják egyesek kérdezni meglepő- dötten. — Hogy szép-e ? Tessék róla személyesen meggyőződni. Találni fognak ott hatalmas, terraszos vendéglőt, előtte szép, tágas parkot, mögötte kiterjedt erdőt. És a kerítéseken belül szép épületeket, gyönyörű kerteket. És mindez az emberi munka dicsősége, ez a sok szépség, ez a tisztaság, rend, és a földnek ez a termékenysége. És az emberi munka dicséretére, egy újabb siker örömére rendezték a mátyásföldiek szépen sikerült, fényes mulatságukat augusztus másodikán. Elkészült a nagy parkvendéglőjük, a melynek párja nincs a főváros környékén és megnyilott az úszóházuk, a mire ebben az aszfaltolvasztó melegben olyan nagy szükségünk van. És ennek örültek. És ennek az örömére ellepte a hatalmas, fényes társaság a gyönyörű időben a parkvendéglő tömérdek asztalát és élvezte egymás társaságát és a Sommerer-konyha jó ételeit. És a jókedvet fokozta Violák Béla gödöllői jó bandája és a bandának apró tárogatósa. És jöttek a beszédek. A mátyásföldiek szeretve tisztelt elnöke, Meixner Emil dr. köszöntötte fel a székesfővárosnak jelenlevő fejét, Halmos Jánost, a polgármestert, a ki szintén Mátyásföldön nyaral. Halmos polgármester sietett válaszolni. Csodálkozik, úgymond, az elhangzott felköszöntőn, mert itt nincsen jelen a polgármester, itt csak Halmos János van, a nyaraló, Meixner elnöknek az alattvalója. Hogy egészséges, munkára képes legyen a lelke, azért szökött ide egészségessé égett egy kis mécs, mely bizonyos misztikus fényt terjesztett. Síri néma a csend, egy lélek sem volt a templomban. Rövid fohászt küldve az Úrhoz, távozni akartam, de nem bírtam. Tompa moraj üti meg fülemet; a szentély melletti helyiségből ősz, majd fiatalabb szerzetesek lépnek ki; egyik kezükben égő gyertyát, a másikban egy vaskos könyvet tartva. Alig foglalnak helyet a padokban, felhangzik a „Deus in adjutorium“ s a templom falai visszhangozzák. Azután monoton hangon folytatva, vagy fél óráig imádkoztak. Újból néma csend állott be. Már mindenki eltávozott, csak egy beteges külsejű, eltörődött szerzetes maradt még a templomban nagyokat sóhajtva, mint a kinek lelkét iszonyú fájdalom gyötri. Ez is eloltotta már a gyertyáját, felkelt helyéről s félve hordozta körül tekintetét, mintha attól tartana, hogy meglátja valaki. Majd odatérdelt az oltár lépcsőjére s zokogni kezdett, de oly fájón, oly keservesen, hogy azt gondoltam a szive reped meg. Végre alábbhagyott a zokogással s szakadozott halk hangon imát lebegett.- Isten, kinek hatalmát hirdeti minden a világon, ott ragyog az égen s a gyenge fűszálon, hirdeti a tomboló vihar rémes üvöltése s a röpke szellő lágy érintése, ne hagyj el, erősíts lelki küzdelmemben. Óvj meg a haragtól, mely néma s a gyűlölettől, mely vak, s a szeretet tenni a testét. És itt jól érzi magát, mert a budai oldal szépségein kívül nincsen olyan szép hely a főváros kör- 1 nyékén, mint Mátyásföld, a mely azonkívül olyan jó alapokra volna fektetve. Ó nem bírja a hegyi levegőt, azért jött ide. De félt, hogy nem tudják az igényeket kielégíteni és íme, kellemesen csalódott. Az ő véleménye szerint ez az egyetlen telep a főváros környékén, a melynek jövője van. És mi ennek az oka? A két szomszédjának, Meixner dr.-nak és Paulheim Józsefnek a tevékenysége. Az ő egészségükre emeli poharát. Läufer dr., a közúti vasút jogtanácsosa, Paulheim Józsefet éltette, a kinek a tevékenységét mindenki ismeri, és a ki az utóbbi időben két kézzel dolgozott, hogy a fürdőt és a vendéglőt megteremthesse. Végül még egyszer szólott Meixner dr. és éltette a jelenlevő Beniczkyné Batthyány Ilona grófnőt, a kinek szintén sokat köszönhet Mátyásföld. Ezzel a felköszöntők sorának vége szakadt és az egyes asztaloknál megindult szabadon a társalgás. Azután a szép tombolanyereményeket sorsolták ki és azok elfogyása után a társaság a tágas és fényes táncterembe vonult, hogy ott áldozzon a tánc kecses múzsájának, Ter- psychorénak. És csak a mikor ebből az élvezetből is kivette a részét a megjelent tömérdek szép asszony és leány, csak akkor csendesedett le Mátyásföld. Akkor, a mikor az országúton ugyancsak sűrűn érték egymást a szekerek és a pacsirták már hajnali imádságukat csicseregték fönn a magasban . . . tí?# 0®*’ <$**■ tSl* ifit# ifit# <tfip -fit# ifit# i?t# ifit# ifit# ifit# ifit# ifit# ifit# ifit# ifit# ifit#-«-S. -«ík,. HÍREK Katholikus népgyűlés. ARákosszentmihályra 1902. évi augusztus 3-ikára egybehívott római katholikus népgyűlésre a hívők nagy számban jöttek össze. Az összehívók közül ott voltak Matejlco Vilmos esperes, Kratochvill József plébános, B.egele János, kir. tanácsos, a templomépítő- bizottság elnöke, továbbá a templomépítő-bizottság és a nemes tiizét, mely még az ellenségért is lobog, ne hagyd kialudni bánatos szivemben. Ha pedig a halál, mit oly közel érzek, mosolyog majd felém, mint a dajka a gyermek felé, kit elaltatni akar, úgy küldd el védőangyalom, hogy szent akaratodban megnyugodva végezhessem földi pályafutásom. Bocsáss meg, Uram, hogy még egy kegyelemért merészelek hozzád fordulni. Nem magamnak esdém, hanem Margitnak. Bár úgy bánt velem, mint a gyermek a játékkal, mikor már megunta, kelletlenül fogja s magától eldobja; azért mégis arra kérlek, hogy boldogsággal jutalmazd és sohse érezze büntető kezed. De engedd, ha majdan meg-megdobban emlékemre szive, jusson eszébe, hogy egy volt csak, ki igazán szerette. Alig mondotta ki az utolsó szót, eszméletlenül terült el az oltár lépcsőjénél. Oda futottam s fölemeltem. Kimondhatlan érzés futott át egész valómon. Felismertem benne Aladár barátomat. A zajra csakhamar ott termett egy szerzetes:testvér, kinek segélyével szobájába vittem s kemény, rideg ágyára fektettem. Pár perc múlva felemelte bágyadt szemeit, melyekből kisírt reményvesztett bánatos lelke. Hosszan, fájón tekintett reám, s úgy látszott, mintha mondani akart volna valamit, de nem volt már képes. Egy tompa hörgés hallatszott s a szegény kiszenvedett. A test megtalálta nyugalmát, de a lélek nyugalma, már nem szállhatott vissza a kihűlt porhüvelybe.
