Rákos Vidéke, 1902 (2. évfolyam, 1-51. szám)

1902-08-10 / 31. szám

31. szám. RÁKOS VIDÉKE 5 TÁRSASÁGBÓL. Mulatság Mátyásföldön. Ritka kedvezése a természetnek kell rendes körül­mények között ahhoz, hogy olyan szép legyen valamely vidék, mint a milyennek mi Mátyásföldet ismerjük. Pedig Mátyásföldön nincsen se hegy, se patak; az erdeje is bizony ákácos volt eredetileg, s a földje — no, mit himezünk-hámozunk rajta, — bizony a földje homok; kavicsos, vörös homok. És mégis szép?—fogják egyesek kérdezni meglepő- dötten. — Hogy szép-e ? Tessék róla személyesen meg­győződni. Találni fognak ott hatalmas, terraszos ven­déglőt, előtte szép, tágas parkot, mögötte kiterjedt erdőt. És a kerítéseken belül szép épületeket, gyönyörű kerteket. És mindez az emberi munka dicsősége, ez a sok szépség, ez a tisztaság, rend, és a földnek ez a termé­kenysége. És az emberi munka dicséretére, egy újabb siker örömére rendezték a mátyásföldiek szépen sikerült, fényes mulatságukat augusztus másodikán. Elkészült a nagy parkvendéglőjük, a melynek párja nincs a főváros környékén és megnyilott az úszóházuk, a mire ebben az aszfaltolvasztó melegben olyan nagy szükségünk van. És ennek örültek. És ennek az örömére ellepte a hatalmas, fényes tár­saság a gyönyörű időben a parkvendéglő tömérdek asz­talát és élvezte egymás társaságát és a Sommerer-konyha jó ételeit. És a jókedvet fokozta Violák Béla gödöllői jó bandája és a bandának apró tárogatósa. És jöttek a beszédek. A mátyásföldiek szeretve tisztelt elnöke, Meixner Emil dr. köszöntötte fel a székesfővárosnak jelenlevő fejét, Halmos Jánost, a polgármestert, a ki szintén Mátyásföldön nyaral. Halmos polgármester sietett válaszolni. Csodálkozik, úgymond, az elhangzott felköszöntőn, mert itt nincsen jelen a polgármester, itt csak Halmos János van, a nyaraló, Meixner elnöknek az alattvalója. Hogy egészséges, mun­kára képes legyen a lelke, azért szökött ide egészségessé égett egy kis mécs, mely bizonyos misztikus fényt ter­jesztett. Síri néma a csend, egy lélek sem volt a templomban. Rövid fohászt küldve az Úrhoz, távozni akartam, de nem bírtam. Tompa moraj üti meg fülemet; a szentély melletti helyiségből ősz, majd fiatalabb szerzetesek lépnek ki; egyik kezükben égő gyertyát, a másikban egy vaskos könyvet tartva. Alig foglalnak helyet a padokban, felhangzik a „Deus in adjutorium“ s a templom falai visszhangozzák. Azután monoton hangon folytatva, vagy fél óráig imádkoztak. Újból néma csend állott be. Már mindenki eltávozott, csak egy beteges külsejű, eltörődött szerzetes maradt még a templomban nagyokat sóhajtva, mint a kinek lelkét iszonyú fájdalom gyötri. Ez is eloltotta már a gyertyáját, felkelt helyéről s félve hordozta körül tekintetét, mintha attól tartana, hogy meglátja valaki. Majd odatérdelt az oltár lépcsőjére s zokogni kez­dett, de oly fájón, oly keservesen, hogy azt gondoltam a szive reped meg. Végre alábbhagyott a zokogással s szakadozott halk hangon imát lebegett.- Isten, kinek hatalmát hirdeti minden a világon, ott ragyog az égen s a gyenge fűszálon, hirdeti a tom­boló vihar rémes üvöltése s a röpke szellő lágy érintése, ne hagyj el, erősíts lelki küzdelmemben. Óvj meg a harag­tól, mely néma s a gyűlölettől, mely vak, s a szeretet tenni a testét. És itt jól érzi magát, mert a budai oldal szépségein kívül nincsen olyan szép hely a főváros kör- 1 nyékén, mint Mátyásföld, a mely azonkívül olyan jó ala­pokra volna fektetve. Ó nem bírja a hegyi levegőt, azért jött ide. De félt, hogy nem tudják az igényeket kielégí­teni és íme, kellemesen csalódott. Az ő véleménye szerint ez az egyetlen telep a főváros környékén, a melynek jövője van. És mi ennek az oka? A két szomszédjának, Meixner dr.-nak és Paulheim Józsefnek a tevékenysége. Az ő egészségükre emeli poharát. Läufer dr., a közúti vasút jogtanácsosa, Paulheim Józsefet éltette, a kinek a tevékenységét mindenki ismeri, és a ki az utóbbi időben két kézzel dolgozott, hogy a fürdőt és a vendéglőt megteremthesse. Végül még egyszer szólott Meixner dr. és éltette a jelenlevő Beniczkyné Batthyány Ilona grófnőt, a kinek szintén sokat köszönhet Mátyásföld. Ezzel a felköszöntők sorának vége szakadt és az egyes asztaloknál megindult szabadon a társalgás. Azután a szép tombolanyereményeket sorsolták ki és azok elfo­gyása után a társaság a tágas és fényes táncterembe vo­nult, hogy ott áldozzon a tánc kecses múzsájának, Ter- psychorénak. És csak a mikor ebből az élvezetből is kivette a részét a megjelent tömérdek szép asszony és leány, csak akkor csendesedett le Mátyásföld. Akkor, a mikor az országúton ugyancsak sűrűn érték egymást a szekerek és a pacsirták már hajnali imádságukat csicseregték fönn a magasban . . . tí?# 0®*’ <$**■ tSl* ifit# ifit# <tfip -fit# ifit# i?t# ifit# ifit# ifit# ifit# ifit# ifit# ifit# ifit# ifit#-«-S. -«ík,. HÍREK Katholikus népgyűlés. ARákosszentmihályra 1902. évi augusztus 3-ikára egybehívott római katholikus nép­gyűlésre a hívők nagy számban jöttek össze. Az összehívók közül ott voltak Matejlco Vilmos esperes, Kratochvill Jó­zsef plébános, B.egele János, kir. tanácsos, a templomépítő- bizottság elnöke, továbbá a templomépítő-bizottság és a nemes tiizét, mely még az ellenségért is lobog, ne hagyd kialudni bánatos szivemben. Ha pedig a halál, mit oly kö­zel érzek, mosolyog majd felém, mint a dajka a gyermek felé, kit elaltatni akar, úgy küldd el védőangyalom, hogy szent akaratodban megnyugodva végezhessem földi pálya­futásom. Bocsáss meg, Uram, hogy még egy kegyelemért merészelek hozzád fordulni. Nem magamnak esdém, hanem Margitnak. Bár úgy bánt velem, mint a gyermek a játékkal, mikor már megunta, kelletlenül fogja s magától eldobja; azért mégis arra kérlek, hogy boldogsággal jutalmazd és sohse érezze büntető kezed. De engedd, ha majdan meg-megdobban emlékemre szive, jusson eszébe, hogy egy volt csak, ki igazán szerette. Alig mondotta ki az utolsó szót, eszméletlenül terült el az oltár lépcsőjénél. Oda futottam s fölemeltem. Kimondhatlan érzés futott át egész valómon. Felismertem benne Aladár barátomat. A zajra csakhamar ott termett egy szerzetes:testvér, kinek segélyével szobájába vittem s kemény, rideg ágyára fektettem. Pár perc múlva felemelte bágyadt szemeit, me­lyekből kisírt reményvesztett bánatos lelke. Hosszan, fájón tekintett reám, s úgy látszott, mintha mondani akart volna valamit, de nem volt már képes. Egy tompa hörgés hal­latszott s a szegény kiszenvedett. A test megtalálta nyugalmát, de a lélek nyugalma, már nem szállhatott vissza a kihűlt porhüvelybe.

Next

/
Oldalképek
Tartalom