Rákos Vidéke, 1902 (2. évfolyam, 1-51. szám)
1902-06-29 / 25. szám
2 RÁKOS VIDÉKE 25. szám. Most pedig még megköszönöm a felelős szerkesztésben elődömnek, Pártényi József úrnak, hogy figyelme éppen rám irányult akkor, a mikor ő ebből a harcból visszavonult. Tudom az ő példájából, hogy az örökség, a mely ő utána én reám szállott, nem a legkellemesebbek egyike, de erőt merítek a harcra az ő nem lankadó erejéből, az övéből, a ki a kezdet nehézségein küzdötte keresztül magát óriási kitartással, s a ki el nem csüggedve ereszti gyermekét útjára a más felügyelete alatt. Táplálkozni fogok annak a szeretetnek a melegéből, a melylyel ő kiséri további útján a mi kis lapunkat. És ha munkámat a tisztelt olvasó közönség érdeklődése fogja kisérni és ha küzdelmemben az Önök bátorításával fogok találkozni, t. Olvasóim, Ígérem, hogy minden erőmmel, csekélyke tehetségemnek teljes felhasználásával fogok dolgozni kedves álmom megvalósításán. Farkas Elek. «3{S* «3^ «SJ!» «3®» «3g* «3J* «3g» «g» «3g» «3g* «3g* «3g* «3g* «3g* «3g* <^g* «3g» «3g* «3g» Valamit az adóprésről. Aktuálissá lett az adóprés annyi bizonyos. A merre megyünk, mindenütt erről beszélnek az üzletemberek és a mi természetes, nem valami hízelgőén. Sokszor felpanaszolt állapotainkkal, ezen bajunkkal minek immár előállani, a mikor a maga védelmére izzadó adóköteles polgár szava annyi, mint a falra hányt borsó. A pénzügy-emberei úgy látszik külön iskolát jártak, vagy azok közül választattak ki, a kik már iskolás korukban nagy hajlandóságot mutattak a kegyetlenkedésre, mindannyiszor, midőn a végzet egy-egy cserebogarat útjukba kergetett, mert máskülönben érthetetlen, hogy egy hazáTÁ RC A Peng a kasza. Peng a kasza, hangos a rét, aratnak, Jó dolga, jó kedve van a parasztnak : iéágja, gyűjti gabonáját halomba, Hogy a télre kevés legyen a gondja. Jó dolgom van, jó kedvem van nekem is, Termésemnek örül még a lelkem is: Tele lesz a kamrám, csűröm, magtárom, A szükséget tanyácskámból kizárom. Mint a hogy most dolgozgatok untalan, A télen majd mulatgatok gondtalan. Az osztja meg velem éjem, napomat, Ki közietek, lyányok, a legdolgosabb. Rangra, pucra, vagyonra nem nézek én, Elveszem, csak legyen szép, jó, bár szegény; De, ki nálam bejárós lesz a csűrbe : Vagyonkámat gyarapítsa, becsülje 1 nak gyermekeiből saját véreiknek kínzómestereivé váljanak. Az adózás — tudjuk — állampolgári kötelesség, mert az állam léte csakis polgárainak fentartó erejében gyökerezhet, ámde a mérték nélkül felemelt adóteher alatt a fentartó erőnek le kell roskadnia. Egy emberöltőnél tovább élő apáink mondják, hogy azt az óriási növekedést, a mely a mai adókat jellemzi, mi már felfogni sem vagyunk képesek. Igazuk van. Az emberi gyengeség igen alkalmas eszköz lett a finánc zsenik kezében. Öregeink nem ismerték a fényűzést, mert a mi fényt ők kifejtettek, az mindig bírt praktikus oldallal is. Nem úgy van ez manapság. Valamennyi ember divatbolond. Költ olyan dolgokra, a melyeknek gyakorlati haszna és értéke nincsen és a melyek csak egy őrült verseny szülöttei lehetnek az élelmes üzleti szellem szolgálatára. Az állam pénzügyi közegei fejtől lábig erre a hiúságra utaznak. Nézzük csak elsőben az élvezeti cikkeket. Feleslegesek ezek, de a mai ember nem tud ellenni nélkülük. A jó bor, az olcsó sör közönséges valami, pezsgő kell a magyarnak. A szilvorium, törköly idejét múlta; konyakot, scherrit, absintot iszunk. A régi kassai négyes a legendákban él, a helyett azonban előlépett a havannák serege több koronáig elfüstölhető darabokban. Az étrend igen közönséges, ha a magyar ember a töltött káposzta, teper- tyűs-túrós csusza kultuszának él. Tengeri halak, rákok, csoda nevű eledelek rontják a jó magyar ízlést és gyomrot. A ruházkodás: abszurdum. A magyar nadrág: múzeumi adat; az atilla: detto; a csizmát béres viselje, meg botos ispán; a puha kalapból öt kell egy esztendőre és akkor is csak a cilinder vagy a klakk szalonképes. Vasalt ing? Ez csak mint az áldáshoz nélkülözhetetlen ruhadarab ismeretes, ellenben őrült keménységű fatermörder, páncélfényességű, mert a divatos, avagy nyáron át a soppos (magyar szót erre nem találunk) hímzett elejti szatin (megint egy ismeretlen szó) uralkodik. A férfi-öltözékekkel még valahogyan ki lehet békülni, mert kevés a változatosság, a mit a különben leleményes ruhaművészet eddig előállított, jön azonban a női divat, fékevesztett őrültségeivel. Az ekzotikus égövek minden színben díszeskedő éneklő és nem éneklő szárnyasai mind voltak már hölgyeink kalapjain; ezek a kalapok is bírtak már mértanilag Munkából nő, szaporodik a kalász, Hoppon marad, ki tétován bakalászl Mire az új bor megforr a hordómban : Kis menyecském ott vigad a karombanI Fura Máté. ÉT ^ % Aratáskor. — írta Pártényi József. — Péter-Pál napja, az arató szentek ünnepe van. Megelevenedik e napon az aranykalászszal ékes rónasó,g. Az aratógazda sorba állította a részeseket. Peng a kasza, sorra dől az Isten áldása. Sarlós boldogasszony napja vidám munkában találja a föld népét. Javában aratnak, végzik a legszorgosabb és a legfontosabb mezei munkát. Mennyi bajon megy át a gazdaember, míg e nagy munkához foghat! Milyen szorongva, reménykedve várja a napot, melyen termését a csűrbe hordhatja.
