Rákos Vidéke, 1902 (2. évfolyam, 1-51. szám)

1902-06-15 / 23. szám

RÁKOS VIDÉKE. 23. szám. Hogy a magyarok fogadásáról nem gondoskodtak, hogy gyalog sétáltatták őket a pályára, mig nálunk fiak- keren viszik, megszokott dolog. De hogy a pályán a ma­gyar nemzet képviselői milyen sértéseknek voltak kitéve, az egyenest hallatlan dolog. Ungarische Hunde. Sau Ma­gyaren, Wagabunden stb. igen népszerű kifejezések lehet­nek a bécsiek szótárában, mert igen sűrűn éltek velők. Mikor pedig a bécsiek kapusát a mérkőzés vége előtt bal­eset érte, a bécsi közönség dühe tetőpontjára hágott, Most már nem elégedtek meg a gyalázkod ás okkal, hanem a pályáról kivonuló magyarokat körülvéve közvetetlen közel­ből támadta meg, szidalmazta nemzetségében, bántotta a leggyalázatosabb módon, úgy hogy a magyaroknak — sajnos —■ öklükkel kellett a maguk számára helyet bizto­sítani, sőt egy pár esetben tenyerüket alkalmazni. — Ez volt a különös jelenet, a melytől, nem csoda, hogy el­szorult minden jó érzésű magyar embernek a szive, s ért­hető, hogy egy jelenlévő magyar hölgy könyes szemek­kel panaszolta, hogy bizony ezért kár volt neki Budapest­ről Bécsbe utaznia a mérkőzésre. S a tanulság? Mert erre is hivatkoztam. Talán az volna, hogy a mi csapatainknak nincs mit keresnie a be­cézett, a kényeztetett szép császárvárosban, a hol szá­mukra és — a mi fő nemzetük számára csak szidalom terem, a mely ellen őket megvédeni nemes ellenfelük meg sem kísérletté, hanem magukra hagyta, hogy vérvörös arc­cal törjenek maguknak utat szállóbeli lakásukig, a hol azután a portásnak — méltó módon kutyakorbácscsal kel­lett rendet csinálni a tüntetni óhajtó kísérők között. Hiszen az Alig. Sport-Zeitung is óva inti a bécsi közönséget, hogy az ilyen jelenetektől óvakodjék, ha azt akarja, hogy városát idegen csapat meglátogassa. De még valamit bizonyít ez a mérkőzés ; a magya­rok megnövekedett erejét, a mely, íme, félelmes a bécsiek előtt. Csak még egy lépés előre és nélkülözhetjük bécsi szomszédainkat, hogy erősebb ellenfeleket szerezzünk ma­gunknak. Iparkodjunk, tartsunk össze, tegyük meg ezt a lépést, és akkor a jövőre győzelmet hozó csapatunkat az ujjongó magyar közönség tapsai fogják kárpótolni az idei csúf emlékezetű pünkösd-vasárnapért. F. .E Az „Újpesti Sport club" f. évi közgyűléséből kifolyó­lag a legszélesebb körű intézkedések tétettek a klub újjászer­vezését illetőleg. Az évi jelentés benyújtása után megújíttatott a tisztikar, mely a következő: Elnök lett Fuchs Rudolf, I. al- elnök: Pollacsek Géza, II. alelnök : Eichel Sándor, titkár és jegyző. Fischer Miksa, pénztárnok Kósza Géza, I. ellenőr: IVeisz Samu. II. ellenőr: Agócs Árpád, háznagy: Preszler Ernő, szertáros: Agócs Árpád, 1. kapitány : Weisz Samu, II. kapi­tány : Bitter Jenő. Vadászterületek bérbeadása. Isaszeg község volt úr­béres birtokosainak mintegy 3100 kataszt. holdnyi ingatlanán gyakorolható vadászati jog 1902. évi június hó 16. napján dél­előtt 9 órakor a községház tanácstermében megtartandó nyilvá­nos árverésen 1902. évi augusztus 1-től kezdődő 6 egymás­utáni évre haszonbérbe adatik. — Kikiáltási ár 446 kor., melynek 10 százaléka az árverés megkezdése előtt bánatpénzül leteendő ; az árverés befejeztével pedig ezen összeg — biztosítókul az egyévi bér összegére nyomban kiegészítendő. Részletes árverési feltételek a községjegyzői irodában a hivatalos órák alatt betekinthetök. — Foktő község és egyesek tulajdonát képezi 5300 kataszteri hold foktői és nasztó pusztai vadászterületet illető vadá­szati jog az 1883. évi XX. t.-c. ö §-a értelmében 6 egymásutáni évre folyó évi augusztus hó 1-től 1908. évi július hó 31-ig terjedő időre Foktő községházánál f. évi június hó 29-én d. u. 3 órakor nyilvános árverésen a legtöbbet ígérőnek haszonbérbe fog adatni. Kikiáltási ár 310 korona, a melynek 10 százaléka bánatpénzül az árverés előtt leteendő. Bővebb értesítés a hiva­talos órák alatt a jegyzői irodában szerezhető. A Nagy-Körös város határában fekvő mintegy 5000 hold területű nagy erdőben s az erdőbe beékelve levő mintegy 1000 hold területű magán­birtokon a vadászati jog gyakorlása a folyó 1902. évi augusztus hó 1-től az 1907. évi július hó 31-ik napjáig terjedő 5 évi időtartamra a városi gazdatanácsnoki hivatalban a folyó évi június hó 22-én tartandó nyilvános ái’verésen fog haszonbérbe adatni. A feltételek addig is Jalsoviczky László, az árveréssel megbízott gazdatanácsnok útján megtudhatók. Labdarúgás. Az „Újpesti Tornaegyesület“-nek május hó 25-én szép napja volt. D. u. 3 órakor II. csapata 7 : 2 arány­ban legyőzte „Törekvés“ F. C. II. csapatát. 5 órakor pedig első csapata mérkőzött a „Törekvés“ első csapatával. A „Törek­vés“ jó játékosokból álló csapat úgy az egyéni, mint az össz- játéka meglepően szép és ugyancsak nag}r munkát adott az újpestieknek. A változatos szép játék végeredménye 3 : 1 az Új­pesti Tornaegylet I. csapata javára. HÍREK-----------­T . Olvasóinkhoz! A Rákos Vidéke már a jövő számtól kezdve úgy a szerkesztés, mint a kiadás tekintetében változáson fog átesni. Az erre vonatkozólag megindított tárgya­lások folyamán hibánkon kívül oly akadályok merültek föl, melyek lehetetlenné tették lapunk­nak kellő időben való megjelenését. Mikor ezen késedelmezésért t. Olvasóink elnézését kérjük, egyúttal kijelentjük, hogy az elmaradt két számért úgy mint ezúttal is, al­kalom adtán kárpótolni fogjuk a t. Olvasóinkat. Rákos-Szent-Mihály, 1902. jún. 15. A kiadóhivatal. A tanfelügyelő jubileuma. A „Pest-Pilis-Solt-Kis­kun vármegyei általános tanítóegyesület“ Tóth József kir. tanácsos, a megye érdemekben gazdag kir. tanfelügyelője tiszteletére, tanfelügyelő működésének negyedszázados jubi­leuma alkalmából az ünnepekhez méltó fényes ünnepélyt rendezett. Tegnap e hó 14-én szombaton d. e. 10 órakor a ren­des évi közgyűlése után Beniczky Ferenc vármegyei főispán díszelnöklóse mellett a vármegyeház dísztermében díszköz­gyűlést tartott a jubiláló tanfelügyelő ünneplése végett. A d. e. fél 9 órakor meg'kezdődütt rendes évi közgyűlés tárgysorozata

Next

/
Oldalképek
Tartalom