Rákos Vidéke, 1902 (2. évfolyam, 1-51. szám)
1902-06-15 / 23. szám
2 RÁKOS VIDÉKE 23. szám miniszterelnökségének 4-ik esztendejében; Nagyméltóságú clr. Wlassics Gyula úr, vallás- és közoktatásügyi m. kir. minister működése idejében; Nagyméltóságú benicei és micsinyei Beniczky Ferenc úr, valóságos belső titkos tanácsos, főispán, és Nagyságos beniczei és micsinyei Beniczky Lajos úr, alispán vezetése alatt álló Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye területén, Budapest székesrfőváros tőszomszédságában, a Rákos-patak mellett fekvő s Csömör községhez tartozó „Szent-Mihály“-i pusztának azon 800 Q-öles telkén, a melyet a nemes gondolkozásé Schmidlechner, Klimkó és Fajta családok romai katholikus templomépités céljára önként felajánlottak és adományoztak, egy vallásos érzelmű úri nő: ötté Albertné született Fischer Karolina, mint a hölgybizottság elnöknője, kezdeményezésére több lelkes úri nő közreműködésével, fentebb nevezett megyés püspök úr 0 Méltóságának nagylelkű és bőkezű s Csömör községének elismerését érdemlő hozzájárulásával, a szentmihályi katholikus hívek nemes összetartásával, Nagyságos Regele János úr, királyi tanácsos elnöklete alatt működő templom- építő-bizottság tisztikarának és pedig Zsolnay Károly és Demlcó Géza urak, mint alelnökök, Kreuter Menyhért és Radomszky Mihály urak, mint jegyzők, Asmus József és Vayand Károly urak, mint ellenőrök és Otte Albert úr, mint pénztáros, valamint az albizottság tagjainak és pedig: Farkas Ignác, Müller Antal, Pálfi János, Fártényi József, Urbányi János és Scheer Ferenc urak buzgó közreműködésével lehetővé vált: hogy rövid három év leforgása alatt közadakozás útján, Modi Lajos úr, szentmihályi épitész, „Egyszerű“ jeligéjű és kivitelre elfogadott terve szerint, Paulheim Ferenc úr, budapesti építési vállalkozó által eme római katholikus templomot Isten dicsőségére és Szent Mihály föangyal — védöszentünlc — tiszteletére megépítsük és felajánljuk, alapkövébe pedig, mely a földszinti padozattól P50 méter mélységben, a templom többi falai alatt is vízszintes síkban átvonuló betonrétegen és a főtorony alapfalai által bezárt □ úr közepén nyert elhelyezést és beépítést, — jelen okmányunkat, — melyet Bugyi Ferenc József úr, pusztaszentmihályi birtokos és elemi iskolai gondnok szerkesztett és a melynek hű másolatát e pusztának nagyközséggé való átalakulásáig híven megőrizni és ezután a község levéltárába beszolgáltatni magát kötelezte — szentképekkel, emlékpénzekkel és egyéb emléktárgyakkal együtt, úgy az állami elemi iskolagondnokság, a tanító- testület, az iskolás gyermekek és hozzátartozóik, valamint az összes telepek és egyesületek képviselőinek és a szentmihályi érdekeltségből álló nagy közönség jelenlétében ünnepélyesen letehetjük. Á templom alapozási munkáihoz 1902-ik évi április hó 28-án fogtak hozzá és az építkezés folyik. Épüljön tehát e templom ezen, a ma megszentelt alapkő vön. Midőn mi, alulírottak, ezen okmányunkat üveghengerben az alapkőbe elhelyezzük, arra kérjük az egek Urát, hogy áraszsza el szent malasztjával ezen működésünket, óvja meg e templomot minden veszélytől, hogy szerencsésen befejezhetvén, Isten dicsőségére, Szent Mihály föangyal tiszteletére és a hívek lelki javára századokon át fennálljon ; áldja és jutalmazza meg mindazokat, a kik e templomnak megépítését bármi módon elősegítették; áldja meg mindazokat, a kik e templom falai között hozzá fohászkodnak és szenvedésükben gyógyulást, fájdalmukban enyhülést keresnek; áldja meg mindama frigyet, melyet e templomban kötnek; áldja meg Puszta-Szent-Mihály lakosait és adjon örök nyugalmat és dicsőséges feltámadást az Isten irgalmasságában meghaltaknak. Ámen ! Kelt Puszta-Szent-Mihályon, 1902. évi június hó 8-án.“ A beszentelés egyházi szertartása után Kratochvill József plébános intézett a szentmihályiakhoz egy pár helyeslő szót, miért nem csüggedve keresztülvitték a templomépítést és buzdította őket, hogy a jövőben is tartsanak ki a jó irányban. A derék dalosok elénekelték a Szózatot és ezzel véget ért az ünnep délelőtti része - - déli tizenkettő után. Egy órakor már türelmetlenül várta az összegyűlt nagy társaság az Engelbrecht-féle vendéglőben az ebédet, a melynek elfogyasztásához egész élvezettel látott hozzá. A pecsenyénél felemelkedett Regele János és keresetlen egyszerű szavakkal éltette e magyarok királyát, a pápát, József királyi herceget, a templom védőjét és Csdky Emánul gróf váci TÁRCA —— A nagy ismeretlen.* „A kisdedek és csecsemők szája által viszed véghez a dicséretet . . .“ 8. zsolt. 3. (Folytatás és vége.) III. Enoch gróf eleinte nagyon kíméletesen bánt Sára grófné vallásos érzelmeivel, bár a grófné éppen nem rejtegette azokat férje előtt s áhítata gyakorlataiban semmiképpen sem korlátoztatta magát. Még templomba is el- kisérte a grófnőt s ott előkelő neveléséhez képest rendkívül szolidan viselte magát. De hogy a kis Hinkó gróf cseperedésnek indult s nevelője a grófné óhajára a vallás elemeiben is oktatgatni kezdte, Enoch grófon erőt vett a szkepticizmus cinizmusa s inkább a grófnéhoz, mint a fiúhoz fordulva, nem egyszer idegesen fakadt ki: Mintha csak klastrombán élnénk! A kis Hinkó gróf meg nagyon nagyra volt az ő kisméretű hittudományával s nagy passzióval s precizitással recitálta el atyja előtt a katekizmus egy-egy örökigazságát. Mutatvány szerzőnek legközelebb megjelenő elbeszéléseiből. — Apuskám? Tudja-e, hogy ki teremtett engemet? . . . Úgy-e nem tudjál No majd megmondom: Az Úr Isten! Énoch gróf finom ajkán gúnyos mosoly cikázgatott és súgva szólt oda a grófnénak: Az . . . az . . . ! A nagy ismeretlen ! . . . — Hát azt tudja-e apuskám, hogy mi végre teremtett? Úgy-e ezt sem tudja! Hát majd megmondom én: A végre teremtett, hogy őt megismerjem és szeressem, neki szolgáljak és üdvözöljek. Enoch gróf megint a grófnénak óhajtott felelni, azon a gúnyos hangon, a melyen az imént beszélt. — Ez a manresai hires szent okoskodása lehet csak, de nem a józan észé. Azt szeretni, a kit meg nem ismerhetünk; annak szolgálni, a ki láthatatlan, és a semmitől üdvözülni! Ez pompás okoskodás, mondhatom! — Apuskám, miért felesel maga a mamuskával ? — Hallgass, fiacskám! Édes apa nem felesel velem. Most valami másról beszélünk ... De édes Énoch, ügyeljen, kérem. — Hát azt is megmondom, apuskám, hogy mit tesz: Istennek szolgálni? Hallja? — Hallom, hallom! Mondd csak! . . . riposztirozott Énoch gróf bántó idegességgel. — Istennek szolgálni annyit tesz, mint az ő szent akaratját teljesíteni. — Hát aztán?
