Rákos Vidéke, 1902 (2. évfolyam, 1-51. szám)
1902-04-27 / 18. szám
2 RÁKOS VIDÉKE 18. szám. dicsőítő munkáiért várt-e babért valaha? Szabadság- harcunk félistenei nem tudták-e, hogy értünk, utódjaik szabadságáért ontják nemes vérüket, áldozzák dicső életüket? De az idő múlik. Idő változásával változik az ember is. Békében élünk, de csak látszólag, mert ellenségei vagyunk egymásnak, ádáz gyűlölői. Szive alig van egy-két embernek, a jóért való lelkesedést kiöli a gyűlölet kebléből, mindenütt az önzés vezéreli őket. Annál inkább lélekemelő, hogy mint mindenütt, itt is van kivétel, hogy vannak emberek, testületek, a kik s a melyek rövid életük szabad idejében úgy, mint őseink hajdanta, szintén síkra szállanak mindnyájunk közös ellensége, a tűz pusztító dühe ellen. Megóvják a lakosokat tőlük telhetöleg a tönkrejutás veszedelmétől saját jószántukból, nem várva érte még csak elismerést sem. Dolgoznak jó szivük sugallatából, teljesítik híven Isten parancsát, mert: kik benne bíznak, meg nem csalatkoznak. Ezeknek nem kell kormányrendelet, ezeknek nem kell törvény, nem kell szabály, csak az önfen- tartásukhoz megkivántató eszközök legyenek meg. Dolgoznak szívesen, ha a kiirt hívó riadója szólítja munkába, mennek a vészbe, otthon hagyva családot, nőt, mosolygó gyermeket, hogy talán élve sohse lássák őket többé . . . Megy tűzbe, halálba! S ki törüli le a gyászoló özvegy keserű könyét ? Ki indítja mosolyra az árva kesergő ajakát? Ki ad kenyeret az éhező, munkás kezét elvesztett családnak ? Senki! Hiszen „ Önkéntes Tűzoltó11 volt! Kiss Károly. TÁRCA A vértanú királyné násza. — Irta Pártényi József. — „Isten veled, ifjúságom/“ így sóhajtott föl 1848 december 2 -án az olmützi trón- teremben 1. Ferenc József, mikor nagybátyjától, V. Ferdi- nándtól átvette az uralkodás gondjait. E mondást a fiatal uralkodónak ajkára borús sejtelmek csalták s a história igazolta a sóhajt, mely szavait kisérte. Nem igen ült még uralkodó nehezebb viszonyok közt fejedelmi székbe, mint I. Ferenc József. A magyar önvédelmi harcnak vége volt. A világ legvitézebb katonáinak 1849 augusztus 13-án le kellett tenni a fegyvert a túlnyomó erő előtt. A sokat szenvedett nemzetre a reakció gyászos napjai következtek. Bécsben a birodalom szigorú összpontosítása volt a jelszó ; 1851 aug. 20-án eltörölték a márciusi alkotmányt, a következő évben kimondták az abszolutizmust. 1853 február 18-án Libényi merényletet intézett a fiatal uralkodó ellen, kit O’Donnel szárnysegéd és Etter- nich nevű bécsi polgár mentettek meg a haláltól. Ilyen A rákosi közművelődési egyesület művészalapja. Nemzeti létünk erős bázisa, nemzeti kultúránk legfontosabb tényezőjének: a nyelvnek, a tudománynak és a művészetnek magyar nemzeti irányban való fejlesztése, ápolása és terjesztése. Ezt a nemes és fenkölt irányt írta zászlajára a rákosi közművelődési egyesület, mely míg egyrészt, mint az iskola fitestvére, a zsenge gyermeki szivekbe csepegteti úgy az iskolában, mint annak falain kívül az igaz nemzeti magyar érzést, addig másrészt gondoskodik arról is, hogy a felnőttek szivét, lelkét se hagyja érintetlenül. Már egy évtizeden keresztül működik a magyar köz- műveltség érdekében az idegen ajkú nép között s nemes fáradozását a legkiválóbb erkölcsi siker koronázza. Ott kezdette működését, hol a nép szivéhez a legjobban lehet hozzáférni, a magyar istentiszteletnél, a magyar énektanításnál s folytatta a magyar népkönyvtár megalkotásával s a jó könyvek terjesztésével. Alkalmat óhajtván nyújtani ezáltal a népnek, hogy nemzetünk nagyjaival megismerkedjék s azok erős nemzeti érzését magába szívja. Hogy minő sikert ért el e téren, eléggé bizonyítja a mindennapi élet. De nem elégszik meg az egyesület a tudás, az ismeretek puszta terjesztésével, a szív és lélek nemesítése s az ízlés felköltése céljából magát a művészetet terjeszti nagyközönsége között, így óhajtván ennek lelkét a nemes művészetek iránt fogékonynyá tenni. Tagjaiból lassankint új közönség támad majd, mely nemcsak minden ízében magyar és nemzeti lesz, de ízléssel fog bírni és így a művészet pártolója is lesz majd. Azt akarja elérni, hogy a magyar ember lakását ne idegen szellemi termékek silány másolata díszítse, hanem a magyar müvészalkotta remekművek. S hogy mindezt mindkönnyebb,en lehetővé, hozzáférhetővé tegye, megalkotta az úgynevezett „Művészalapot“. A Müvészalap az egyesület által külön tőkeként kezeltetik és örökké a művészetek terjesztése- és népszerűsítésére lesz fordítandó. Ez az alap folyton gyarapodni fog olyképpen, hogy az egyesület műtárgyakat vásárol és azokat a lehető legcsekélyebb erős lelki rázkódtatásokon kellett keresztülmenni az ifjú császárnak, míg huszonhárom éves korában, szive hajlamát követve, eljegyezte Miksa bajor herceg gyönyörű leányát, Erzsébetet. Negyvennyolc év előtt, 1854 április 24-én volt az ifjú pár lakodalma; ez a nap Magyarországra nézve is egy szebb jövő hajnalát jelentette. Nyolc nappal az esküvő előtt, április 16-án, a császár rendeletet bocsátott ki, melyben kegyelmet adott a felségsértés és közcsendháboritás miatt elítélt foglyoknak s beszüntette azokat a függő porokét, melyeket az említett cselekmény elkövetői ellen indítottak. A birodalomban nagy Ínség volt; enyhítésére a boldog fejedelmi vőlegény 200,000 forintot adott, a saját vagyonából, persze a segélyösszeg legnagyobb részét, 50,000 forintot, a Habsburgoknak minden időben dédelgetett székvárosa, a császár szülővárosa, Becs kapta. A fejedelmi nászra 50,000-nél több idegen gyűlt össze Bécsben, s hogy a jó bécsiek már abban az időben is értettek egyes alkalmak kihasználásához, bizonyítja, hogy egy-egy szobáért 8—10 forintot is elkértek egy napra, a mi akkor nagyon sok pénz volt. Az ifjú császári pár üdvözlésére a birodalom minden részéből fényes küldöttségek jöttek, melyek közt elsőnek a magyarokat fogadták. A száznyolcvan tagból álló küldött
