Rákos Vidéke, 1902 (2. évfolyam, 1-51. szám)
1902-04-13 / 16. szám
II. évfolyam. Budapest, 1902. vasárnap, április 13. 16. szám. TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDASÁGI HETILAP A BUDAPEST X. KERÜLETI RÁKOSI KÖZMŰVELŐDÉSI ÉS JÓTÉKONYSÁGI EGYESÜLET ÉS A RÁKOSSZENTMIHÁLYI SPORTTELEP HIVATALOS LAPJA Szerkesztőség és kiadóhivatal: Rákos-Szent-IYIihály, Almásy Pál-telep, Lajós-utca 449. MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP A lap szellemi részére vonatkozó közlemények a szerkesztőségbe, az előfizetések pedig a kiadó- hivatal czimére küldendők. FELELŐS SZERKESZTŐ: FÖMUNKATÁRS: PÁRTÉNYI JÓZSEF BOGNÁR GYULA Előfizetési ár: Egész évre.................. 8'— korona Fel évre .................. 4'— » N egyed évre v............ 2- » E gyes szám ára 16 fillér. Hirdetéseket fölvesz a kiadóhivatal Egy egyhasábos petitsor ára 10 fillér. A vidéki sajtó jelentősége. (G. V.) Mérhetetlen jótétemény az emberi társadalomra a józan és becsületes sajtó. Az emberi tevékenység minden ágában: a tudományokban, művészetben, ipar- és kereskedelemben tág működési tér áll részére nyitva; mindenütt az igazságot keresi, kutatja, hogy azt minél szélesebb körben terjeszsze'; azt az igazságot, mely több, mint szerencse és szerencsétlenség; több, mint egyesek és családok; azt az igazságot, mely támasza az egyénnek úgy, mint a családnak, mert egyedül ő tartja azt és ezt a kellő rend és kötelmek korlátái közt; azt az igazságot, mely a társadalomnak egyedül állandó alapja, a melyen népek és országok biztosan nyughatnak. És ezt talán csak az óriási elterjedésű napilapok és rengeteg kötetnyi könyvekben képviselt világsajtó eredményezi? Éppen nem. A gyűrűző hullámok, miket a társadalom széles tengerén a vidéki sajtó által felszínre hozott eszme vet, a legtöbb esetben rendesebbek, hatásosabbak, mert kisebb tért kell megfutniok, mint az ugyanazon eszme által a világsajtó útján keletkezettek. Tudvalevő dolog, hogy a kultúra vezérfáklyáját vivő Németország legkisebb provinciájának majd minden városkájában hol politikai vagy társadalmi, hol pedig .szakközlönyökkel büszkélkedik a sajtó. Évfolyamaik kiadójuk korával tartanak lépést. Az a szorgalmas német földmívelő, kiről közmond ásilag el van hiresztelve, hogy szántás közben is, midőn egyik kezével az eke szarvát tartja, a másikkal ujságlapot forgat, bizonyosan nem valami német világlapot, hanem vidéke valamely ismeretterjesztő közlönyét lapozza. Van is ám ezen eljárásnak kézzelfogható látszata, mert — eltekintve attól, hogy magaviseleté békés és példás — háztartása és mezei gazdasága olyannyira rendes és példaszerű, hogy a ki csak egyszer látta, nehéz attól elválnia. Bár szekrénye nagy nyomásnak is van kitéve a rajta elhelyezett több évi lapok súlyától, ellensúlyozásul benne van elrakosgatva szépmennyiségű tallérja is. Hja, ez nálunk sok mindenféle ok miatt csak jámbor óhaj. De kétséget nem szenved, hogy máskép is lehetne! . . . Ha az ország kormányzati ügyeinek rendezése, rekonstruálása égető szükséggé válik, mindnyájunk tekintete Angolország — mint e részben minta- állam — felé fordul; ha pangó iparunk néha-néha felriaszt tehetetlenségünk] álmából, Franciaország virágzó iparát idézzük epedő lelkünk elé; tehetségesebb képzőművészeinknek az örökszép Olaszország a Mekkájuk; nevelésügyi tudományos intézeteink német mintára létesülnek. És ez jól van így! A törekvő ember példaképet szemel ki magának, melyet elérni óhajt. A kultúra terén elmaradott nemzetnek az előrehaladottabbak nyomdokait kell követnie. Magyarországnak még igen sok kell, hogy a kultúra tökélyét elérje. Tagadni ugyan nem lehet, hogy e részben sok történik, sok az ország szivében, sok az ország ügyeinek intézői által; de ezek nemes törekvése a megcsontosodott apáthián igen sokszor hajótörést szenved. Föl-fölbuzdulnak az ország különböző pontjain a nemzet egyes lelkes fiai is, szóval és tettel is buzdítva azt a tökélyesbiilésre; sokan közülök önzetlenül tollat ragadnak kezükbe, hogy honfiúi lelkesedésükben tehetségük szerint és életsorvasztó munka árán, vállvetve, lépésről-lépésre haladva, segítsék föl nemzetünket a kulturnépek színvonalára. S mit látunk ? Éppen ellenkezőjét annak, a mit csak a szomszéd Németországban is megbámulunk. A lelkeseknek utánzásra méltó törekvése, éppen azoknak, kik a nép zömének példát adni hivatva volnának, részvétlensége miatt elzsibbad, irodalmi vállalatunk pártolás hiányában életerejét veszíti; a lelkes kezdeményezők nemcsak nem istápoltatnak, nem ösztönöztetnek, hogy vállalatukat az ügy fontosságának mcgfelelőleg szélesebb alapokra fektethessék, hanem még minden új hónap beálltával a be nem fizetett előfizetési díjak 1 hajtásával is bajlódni kényszerülnek. Ily viszonyok között pedig vajmi nehéz dolog egy vidéki lapra nézve hivatásának megfelelni. Azonban „honny sóit, qui mal y pensel“
