Rákos Vidéke, 1901 (1. évfolyam, 1-34. szám)

1901-12-22 / 33. szám

4

RÁKOS VIDÉKE

1901. — 33. sz.

— Igen én!... én beszélhetek igy, épen csak én mert távol áll a számítás, távol áll az önzés s nincs a divatos sugallatnak semmi hatása rám ... Büszkén bevallom, hogy szeretlek, bírom szüléink beleegyezését.

— No lásd Sárika, ha igy beszélsz...

— De azt akarom, hogy ha végre egymásé leszünk, örökké tartson az én szerelmem, melynek érzete oly édes, oly mámoritó.

— Hát nem bízol még eléggé érzelmedben ? — hisz az imént mondtad, hogy úgy érzed, mintha veled született volna.

—• A nő szivének szerelme folyton fejlődő virág ; a férfi szerelme a napsugár... Zárd el a virágot a napsugár elől, nincs fejlődése tovább, elpusztul, elhal szegény.

— Hát talán az én érzésemben nem tudsz még föltétlenül bízni? — kiáltott szenvedélyes szemrehányással Pali. — Oh, mivel érdemelte meg ez a szerető szív ezt a vádat ?

Sárika fölemelkedett, odalépett az ifjúhoz; vállára tette kezét s mintha az ifjú lelke mélyében akarná szavai hatását olvasni, szelíd tekintetével mélyedt Pali csodálkozó arcába:

— Értsük meg végre egymást, Pali. Bizonyitgatásra már nem szorul a mi szerelmünk. El fog érkezni az idő — hiszem: nem sokáig kell rá várnunk — hogy egymásé lehetünk. De az idő még nincs itt.., Lásd Pali, te rólad mindenki tudja, hogy fényes jövőt Ígérő müvésztehetség lakik benned. Kenyeredet keresni is a művészpályán indultál el... Hát nem volna oktalanság ezt a dicsőséggel, hírnévvel kecsegtető, ragyogó pályát a kezdetén tönkre tenni!

Pali ijedten ugrott föl e szavakra s alig tudta annyira fékezni fellobbanó indulatát, hogy felelhessen a leánykának :

— Kétségbeejtesz a hamis bölcselkedéseddel, Sárikám. Hogy juthatott eszedbe ilyen gondolat. Egy leány, egy bájos költemény, hogy ilyen eszmékkel téritse el szivét a boldogságától !... Nem értem !

— Pedig oly könnyű megérteni... Nekem te mindenem vagy, de a te lelked megoszlik köztem és a művészeted között. Most még én vagyok előnyben; de ha egyszer rá találnál jönni arra a tudatra, hogy értem másikat kellett elhanyagolnod s a csendes családi tűzhely fényénél hiányát éreznéd a dicsőség ragyogásának: akkor vége volna egyszerre a szerelmednek... s a férfi szerelme napfény, nélküle az a folyton fejlődő virág: a nő szerelme, elpusztul...

— Hát olyan nagyravágyó vagyok én ?

Minden nagyravágyásodat elnyomja most a boldogságvágy. Csakhogy ez nem tarthatna igy sokáig. . Én biztosítani akarom előbb a te pályád sikerét s csak aztán akarok boldog lenni veled... El fogsz menni, bejárod a nagy világot, szerzesz benyomásokat s dolgozni fogsz. A szivem fog utánad sajogni, de ne jöjj vissza addig, mig oly müvet nem alkottál, mely előtt bámulattal hajol meg a világ... Akkor, ha azt mondják rólad, hogy művészi tehetséged sokat Ígérő bimbója kinyílt s a virág pompája felülmúlta a bimbó Ígéretét, — ha szárnyára veszi nevedet a hir, — akkor jöjj vissza csak. A világ ezer csábja, kisértése között te megőrződ nekem szived szerelmét; — én pedig várni foglak.

És ezek a legszebb évek? — szólt szomorúan Pali.

Azok lesznek a legszebbek, a mikor visszatérsz.

— Kegyetlen vagy, Sárika.

— Nem kegyetlen, csak okos.

De ha szüntelen rád gondolva, cserben hagy tehetségem ?

— Attól nem félek... Szerelmed ha oly nagy, mint a minőnek én ismerem, szárnyakat kölcsönöz Múzsádnak ... Es észre se veszed a tűnő időt: már eléred a célt, az én általam neked kitűzött célt.

— Jól van Sárika! —legyen, a mint kívánod, elmegyek. De előbb kidolgozom a te édes képedet. Legyen ez a kép az első alkotás, mely megrázza lelkét annak, a ki megérti a művész intencióját...

Lásd, azt a képet is hogy elhanyagoltad, fél esztendeje már idestova, hogy modelled voltam s vásznad még mindig csak puszta vázlat.

— Most már befejezem s pár nap alatt te magad lehetsz az első bírálója müvemnek.

*

Három napig nem látták egymást, pedig csak egy kert választotta el a két úri házat egymástól. S ennek a két úri háznak lakói, mintha egy családot képeztek volna, mindig együtt voltak. Közös volt örömük, közös a bánatuk s mind a két család esztendők óta szeretettel ápolta a kedves tervet, hogy Sárika és Pali összeköttetésével vérségi kapocs is létrejön a hagyományos barátság által összefűzött két család között.

Pali atyjának az volt a legszebb álma, hogy egyetlen fia kijárva iskoláit, beleüljön az ősi birtokba, a mikor ő majd megpihent a munkás élet alkonyán s nem lesz. egyéb feladata, mint tavaszi napsugár ragyogásával aranyozni meg a tél felé hanyatló őszt: a kis unokák szeretetével a nagyapó utolsó éveit. Azért nem is volt kedvére soha, hogy Paliban művészi hajlandóságok kezdtek ébredezni s mikor a fiú első képével feltűnést keltett a tárlaton, el is panaszolta nagy keserűn mindenkinek:

— Szép dolog, büszke dolog lesz az, ha fiam által híressé válik a nevünk,... de nem ilyen módon képzelem én a boldogságot.

Sáiika atyja azonban nagy előszeretettel támogatta Pali törekvéseit s büszke volt a fiú szép sikereire. Helyeselte is a leánya szándékát, hogy várjanak még pár évig az egybekeléssel: legyen ideje még magát kiforrni a nagy tehetségnek.

... Aztán, ha a fiú hírre vergődött — szokta mondogatni öreg barátjának, — nem kell azért mindjárt azt hinni, hogy elszakad tőlünk s magának követeli őt a világ! — Bizony nem 1 Itt építünk neki fényes műtermet, itt fog dolgozni — s mi örvendeni fogunk hírnevének — és boldogságának.

... Három napig nem látták egymást. Pali napestig elzárkózott szobájába s a két család tagjai, ha összejöttek, napjában tízszer is, csak a körül forgott a beszélgetésük:

— Mit csinál a Pali?

— Pali dolgozik.

Pedig Pali dologtalanul nézte az előtte levő vázlatot. Hozzá se nyúlt az ecsetjéhez; — s gondolkodott, hogy fesse meg azt a képet, hogy hasonló legyen ahhoz, a mely egész szivét, lelkét betölti.

A negyedik nap reggelén aztán eltávozott Pali hazulról s Isten tudja merre barangolt órákig ... Hatalmas, gyönyörű virágbokrétával tért vissza s pár percig időzve még szobájában, átsietett Sárikához.

— Csakhogy ismét látlak, kedves Pali 1 — S abban a kézszoritásban, melylyel e szavait kisérte Sárika, benne volt a kedves leány egész lelke.

— Készen van a képed, Sárika. Jöjjetek át: nézzétek meg...

Enyhe virágillat töltötte be a Pali kis szobáját. A mint belépett Sárika, fürkészve tekintett körül. A festő állvány üresen állott, csak a szoba egyik szeglete volt elfüggönyözve.

— Ugy-e ott van a kép a függöny alatt?

— Eltaláltad.

Sárika közelebb lépett a függönyhöz, Pali visszatartotta:

— Ne még!... Ismerd meg elébb Sárika az én művész- hitvallásomat. Akár tollal, akár ecsettel, akár vésővel dolgozunk, a müvészlélek célja, feladata keresni az örökkévaló szépet, mely Isten teremtett világában minden lépten-nyomon millió alakban áll előttünk, hogy a kinek esze és szive van, felmagasztosuljon általa s megértse az Istenség beszédét, mely a természet szépségeiben szól hozzánk... A művész legigazabb célja: érthetővé tenni a Teremtő beszédét. Ez volt az én célom is, mikor lefestettem képedet... Most már vond félre a függönyt és ismerj magadra müvemben.

A lányka átszellemült arccal fordult a függönyhöz s remegő kézzel vonta félre azt. Meglepetve látta, hogy az