Rákos Vidéke, 1901 (1. évfolyam, 1-34. szám)
1901-05-12 / 1. szám
1901. 1. sz. RÁKOS VIDÉKE 5 a hölgyek körében, a kik Fischer_Jxyözőné úrnő visszavonulása után Otte Albertné űrnő elnöklete alatt végre bizottságot alakítottak az ügy hathatós támogatására. A lelkes hölgybizottság nagyarányú gyűjtés rendezését határozta el, azonban a kivitel majdnem egy évi haladékot szenvedett, mert a belügyminisztérium késett az engedelem megadásával. Leérkezvén a minisztériumtól a templom javára indítandó országos gyűjtésre az engedelem, 1899. évi október hó 29-én megalakult a nagybizottság, melynek föladata lett, hogy a Schmiedlechner-Klimko család által ajándékozott telken építendő templom javára a gyűjtést megindítsa, és a templomépités kérdését állandóan napirenden tartva, a megvalósulásra segítse. A nagybizottság elnökei Regele János kir. tanácsos és Otte Albertné úrnő. Alelnökök: Zsolnay Károly és Demko Géza. Pénztáros: Otte Albert. Jegyzők: Kreuter Menyhért és Radomszky Mihály. Ellenőrök: Asmus József és Way and Károly. Ä templom épitő bizottság védnöke József kir. herceg Ö fensége. A gyűjtést a nagybizottság a legnagyobb lelkesedéssel inditotta meg és oly buzgalommal folytatta, bogy 1901. évi január 2-án már 14000 koronát helyezhetett el gyümölcsö- zőleg a vác-egyházmegyei hatóságnál. A nagybizottság legközelebbi havi ülését f. é. május 12-én délután 5 órakor tarja az Almásy PáZ-telepen, az Engelbrecht-íéle vendéglő külön helyiségében, mely alkalomból kifolyólag lapunk utján is felkéri mindazokat, kiknél még gyüjtőivek vannak, hogy iveiket beszolgáltatni szíveskedjenek. A gyűjtés eddigi eredményéről a nagybizottság ez utón a következőképen számol be. Egyes adományok : József kir. herceg 300 k, József Ágost kir. herceg 100 k, Erzsébet kir. hercegné 50 k, Budapest székesfőváros 50 k, Müller_^Antal és családja 150 k, Kraicsovits Ignác 200 k, Madaras József és családja 200 k, Schwarcl JŰZSef^'és családja 20 i k, Fischer Győző és neje 200 k, MühlBácher József és neje 200 k, Otte Albert es“családja 200 k, Lakits Béla által tartott gyerm. szüret 30 k, Szent-Mihályi búcsú alkalmávánSSBűfen befolyt 44 k 50 f, Valnicsek Béla főgymn. hit- tanár 15 k, Húsvéti ünnepi gyűjtés Szent-Mihályon 44 k 54 f, Schlesinger és Kleinberger cég 21 k, Schmalhofer Ferenc 14 k, Bálint N. pályaőr neje 2 k, Kraicsovits Ferenczné 2 k, Szabó Mihály 2 k, Kecs- keméthy Lászlóné 10 k, Lehel Pál 2 k, Hartmann Ábrahám 2 k, Hamvassy Mária 2 k, dr. Nagyeszű Ferenc 5 k, Dénes Ede 4 k, N. N. 24 f. Bakosfálvi templomgyüjtés 1900-ban 10 k, Az Almásy Pál jubileuma alkalmával tartott mulatság jövedelme 708 kor. 62 fill. Gyűjtő iveken befolyt: Nyulászy János gyűjtése 36 korona. Nyulászy János 10 k, Kalus János 10 k, Stéger Henrik 10 k, Bozsák István 6 k. Madaras .Józsefné gyűjtése 142 korona. Herschmanek Gyula 2 k, Madaras Aurél 2 k, Madaras Jenő 2 k, Madaras Szeréna 2 k, Zep- czauer Ödönné 2 k, Tóth Sándor 6 k, Korbay Sarolta 18 k, Juhász Károly 10 k, N. N. 20 k, Zlinszky Miklós 20 k, Leinner Mihályné 4 k, Hoffmann S. 4 k, Klein Ármin 4 k, Grünbaum Izidor 4 k, Özv. Stranszky Bernáthné 4 k, Lőwy Dávid 4 k, Salcz Dávid 2 k, Heller 2 k, Hermann Jenő 2 k, Farkas 2 k, Goldstein Henrik 2 k, Baber J. 2 k, Danzig Jakab 2 k, Özv. Weisz Ádolfné 2 k, Bleier Antal 2 k, Herlicska Teréz 2 k, Dörfler Janka 4 k, Herlicska Teréz 6 k, Olga 4 korona. Özv. Brauch Károlyné gyűjtése 36 korona. Brauch János 10 k, Rusz József 4 k, Özv. Brauch Károlyné 20 k, P. Vilmosné 2 korona. Szitányi Ákosné gyűjtése 5 korona. Szilágyi Ákosné 4 k. Ny. S. 1 k. Leinner Mihály gyűjtése 44 korona. Vezenyi Sándor 60 f, Büdner Vilmos 1 k, Szőnyi Mihály 40 f, Balázs Sándor 60 f, Dániel Tivadar 60 f, Kaletzky Alajos 60 f, Bacsó Ferenc 40 f, Offenmüller Frigyes 60 f, Sillye Béla 80 f, Apor Nándor 40 f, Poliso János 20 f, Gsuny Aladár 20 f, Rappusz József 40 f, Horváth 1 k, Villanyi Jenő 40 f, Zsolnay Lajos 20 f, Horváth 40 f, Radu 40 f. Beleznay 40 f, Kiss 20 f, Stern 20 f, Cherny István 40 f, Toperczer Rezső 20 f. Madaras 60 f, Jovanovits Sándor 40 f, Vererghy K. ‘20 f, Csupik 60 f, Ur/.t Tivadar :0 f, Wagner 20 f. Előd Lajos 40 f, Tellegi 1 k, Szende 20 f, Kiss 2-. f, Fischer 20 f, Havlikovits 20 f, Alorujer 40 f, Csaj- kovics 40 f, Szelényi 40 f, Leinner Mihály és neje 3 k 80 f, Szombathelyi 20 f, Zikéli 20 f, Peske Sándor 40 f, Csecsikovits 40 f, Pol- lák Dezső 30 f, Olajossy S. 40 f, Nagy Gyula 40 f, Friedrich József 1 k, Nyúl 40 f, Walles Antal 40 f. Reyer Ferenc 40 f, Novák József 1 k, Kaiser István 40 f, Nagy András 1 k, Ács Károly 40 t, Bayer Sándor 40 f, Cserny 40 f, Szántó 60 f, Tarinv 40 f, Faludi 40 f, Kam- mersperger 80 f, Bordrovky S. 60 f, Cseriiy Vilmos 60 f, Gabányi 60 f, Mohos János 60 f, Kramarik János 40 f, Cséh János 60 f, Mathei- der 60^f, Hultkay Béla 30 f, Kapy 40 f, Münster György 1 k, Reiner 20 f, Disznós Ferenc 40 f, Merényné 1 k, Basala Gyula 40 f, Lafrankó Károly 2 k, dr. Wolff Ferdi 2 k, Wittenberger 1 k, özv. Berger Józsefné 1 k. Hermann Lászlóné gyűjtése 50 korona 90 fülér. Dr. Ott újlaki plébános 4 k, Schmalhofer család 10 k, Burián Jánosné 4 k, özv. Nouvier Istvánná 2 k, Molnár Imréné 4 k, Burián testvérek 2 k, Rada Ilona 1 k, Köhler Testvérek 1 k 20 f, özv. Köhler Jánosné 2 k, Köhler Gizella 2 k. Bjem László és neje 2 k, Auguszta N. 2 k, Kisz- ner József és neje 1 k, Schlezak Lőrinc és neje 1 k, Lukács Julia 1 k, Rácsay Erzsébet 1 k, N. N. 1 k, Kuzner Anna 1 k, Krell Magdolna 50 f, Groszauer Cecilia 20 f, Molnár Erzsi 20 f, Lakovics Ilona. 20 f, Bohrer Irma 20 f, Knöszner Irma 20 f, Skajnik Katalin 20 f, Molnár Katalin 2 k, N. N. 1 k, Novák István 4 korona. Girardi Sándorné gyűjtése 8 korona. Hintz Lajosné 2 k, Hanatsek Emilné 1 k, Marton Mária 1 k, Girardi Sándorné 4 korona. Láng Ferencné gyűjtése 21 korona. Dr Belezrwi Horváth Józsefné 4 k, Láng Ferencné 2 k, Szamolovszky Luiza 1 k, Skriván Luiza 1 k, dr. Thuróczy Gvörgyné 2 k, Libits Ferencné 2 k, Jobban Józcefné 1 k, Fehér Antalné 2 k, N. N. 1 k, H. A. 1 k, Sillye E. 1 k, Wlazsák Imréné 1 k, özv. Linhartné 2 korona. (Folytatjuk.) HÍREK. A Törökőr-dülő lakosságának vize. A főváros közgyűlése még január hónapban elrendelte, hogy a Törökőr-dűlőnek ivóvízzel ellátása céljából a fővárosi vízvezetéki csőhálózat kiterjesztessék, és, hogy egyidejűleg nyolc vízvezetéki közkút állittassék föl. Miután azonban a lefektetendő vízvezetéki cső a m. kir. államvasutak ceglédi vonalának keresztezésénél a vasút pályateste alatt falazott vagy betonozott alagutban leszen vezetendő, a tanács, mielőtt a viz- csöfektetési munkálat végrehajtása iránt érdemben intézkedett volna, március hónapban átirt a m. á. v. igazgatóságához, hogy a vízvezetéki csőnek a vasúti pályatest alatt leendő elvezetését engedje meg. A vízvezetéki csöfektetés körülbelül még két hónapot vevén igénybe, a tanács fölhívta a közegészségi ügyosztályt, hogy addig is, amig az uj vízvezetéki kutak a közhasználatnak átadhatók lesznek, lajtokon szállíttassa a vizet a Törökőr-dűlő lakosságának. Az uj kutakat a Pillangó, Bíbor és Várna utcákban, a Mexikói-uton és az Egressy-uton fogják fölállítani. Az országos lelencház környékének rendezése. A főváros az országos lelencház céljaira tudvalevőleg 8000 négyszögöl területet engedett át a Hajcsár-ut és Angol-utca között, — kikötvén, hogy az állam a lelencházat hat éven belül fölépítse és életbe léptesse, továbbá, hogy az országos jellegű legyen, állami fölügyelet és kezelés alatt álljon és föntartásáról az állam gondoskodjék. Hogy a humánus intézet létesítése körül a fővárosnak befolyása annál inkább biztosítva legyen, a telekadományozással kapcsolatosan kijelentette, hogy a csatornázási és utrendezési költségeket is elvállalja. Nagyobb utrendezési munkálatra ez alkalommal szükség nincsen, mert a telek a részben már kiépített, illetve burkolt Hajcsár-uton és Egressy-uton hozzáférhető; elégséges, ha a lelencház telke előtt az Egressy-utat — mely most hat öl szélességben van kiépítve -— a Hajcsár-ut és Angol-utca közt 12 öl szélességben épiiik és a lelencház mellett szegélyezett járdát fektetnek. Hogy az épület csatornázható legyen, a Hungaria-uti közcsatornát meg kell hosz- szabbitani az Egressy-utig és tovább a Hungária-utig, mi célból a Hungária-utat az Egressy-ut és a 2611—2614/5 hrsz. telek közt meg kell nyitni, avagy az ottani telektulajdonosok beleegyezését kell kieszközölni arra, hogy a csatornát a főváros telkeiken át már most kiépíthesse. Az útépítés 10.000 koronába, a csatornázás 88.000 koronába kerül, mely összegek födözetéröl a fővárosnak jövő évi költségelőirányzata keretében kell gondoskodnia.