Magyar Székesfőváros, 1904 (7. évfolyam, 1-27. szám)

1904-01-03 / 1. szám

10 MAGYAR SZÉKESFŐVÁROS 1904. január 3. katonai kincstár birtokában levő tórrajz kétségtelen bizonyitéka szerint egészben csak 36/54 czentiméter szelvénynyel épittetett. Ki van tehát zárva, hogy ez a csekély befogadó képességű kanális képes volna levezetni oly nagy terület szennyvizeit, amilyen a Pasarét és környéke. A mérnöki hivatal megmagya­rázhatatlan tévedése folytán tehát füstbe ment egye­lőre a pasaréti csatornázás, amelyet pedig várva várnak már az érdekelt telektulajdonosok. Az Erzsébet szanatórium kérelme. Az Erzsébet szanatórium arra kérte a tanácsot, hogy a gyógyintézethez vezető utakat nyáron át öntöztesse, mert a nagy porképződés hátráltatja a szanatórium­ban ápolt tüdőbetegek gyógyulását. A tanács erre nem hajlandó de elfogadta a vizműigazgatóság javas­latát s himondta, hogy az intézetnek 50 százalék kedvezmény mellett ad vizet az öntözésre, de az utak öntözését magának a szanatóriumnak kell esz­közölni. Pör a Gellérthegy sziklái miatt. A Gellérthegy veszélyes szikláinak eltávolitására a főváros annak idejében szerződést kötött egy fővárosi vállalkozóval. A munka serényen meg is indult, ámde a főváros mérnöki hivatala annyi nehézséget támasztott a munkálatok kivitelénél, hogy a vállal­kozó nem elégedett meg a szerződésileg neki járó munkadijjal, hanem fölcsapta azt 52G0 koronára. Azzal érvelt, hogy a főváros műszaki közegei többet követeltek tőle, mint amire vállalkozott s így kény­telen volt fölcsapni a követelését. A főváros azonban nem volt hajlandó e követelést teljesíteni s igy a dolog pörre került. Most azonban a tiszti ügyész­ségnek sikerült a vállalkozóval egyezségre lépni, amelynek alapján a befejezett s a már átvett munká­latokért a főváros 27800 koronát fizet a vállalkozó pedig lemond minden további igényeiről. Uj sírboltok a Kerepesi-uti temetőben. A főváros elhatározta, hogy a Kerepesi-uti temető­számos uj sírboltot épittet. A most beérkezett ter­vek szerint a sírboltok fele két teljesen árkádos építményben helyeztetik majd el. Az építmények a Batthyány-emlék mellett a főúton épülnek egymással szemben s két-két végükön kápolnaszerüen képez- tetnek majd ki. Összesen 124 kripta lesz a két hosszú építményekben, amelyek előtt a földben szin­tén két sor sírboltot csinálnak s azok fölött parkí­rozzák a talajt. Az összes munkálatok 710.000 koronát igényelnek. A tervezett sírboltokban nem igen fog holmi szegény ember temetkezni, mert a mérnöki hiva tál javaslatában ugyancsak fölcsapta a kripták árát' A felső kripták ára befogadó képességük sze­rint 6000—12.000 korona között váltakozik. A leg­drágábban lesznek kaphatók az árkádok közöttiek, a legolcsóbbak pedig a föld alatt lévők. Az árak 100 esztendei időtartamra szólnak. A legsötétebb Ó-buda. A III. kerületben egyes utczák csaknem teljesen kiépültek már, azon­ban még mindig sötétek. Ilyen az Apát-, Szérüs- kert-, Búza-, Kazal-, Köles- és Zab-utcza, továbbá a Bécsi-utnak az a szakasza, mely a vámtól a tégla­gyárig halad. A kerületi elüljáróság most előterjesz­tést tesz a tanácsnak, rendelje el, hogy a fenti utczák egy része gáz, másrésze kőolaj világítást kapjon. Az uj katonai bőrkikészítő telep. A kelenföldi uj katonai ruharaktár mellett nagy bőr­kikészítő műhelyt is épit a katonai kincstár. A had­testparancsnokság most értesíti a tanácsot hogy a műhely 1904. évi julius l-éig okvetlenül elkészül de üzembe addig nem vehető, amig a főváros el nem készítteti az épületnek szolgáló csatornát. Kéri ez okból a tanácsot, hogy a jelzett időre építtesse ki a Lenke-uti kanális kiegészítését képező Daróczy-uti csatornát. Megjegyzendő, hogy az erre vonatkozó tervek már készen is vannak, de a végrehajtást aka­dályozza a költségek födözetének hiánya. A ÍOO milliós kölcsön kötvényei. A bel­ügyminiszter értesítette a fővárost, hogy jóváhagyja a közgyűlés ama határozatát, meiylyel kimondta, hogy a 100 milliós kölcsön kötvényeibe a főváros kezelése alatt álló alapok és alapítványok pénzkész­letéből legföljebb csak 3 millió korona névértéknek megfelelő összeg legyen befektetendő. Kikötötte azonban a miniszter, hogy az esetben, ha az ily módon rendelkezésre álló kölcsönpénzből az azt nem terhelő kiadások fedezése czéljából számszerint ponto­san meghatározandó előleg igénybevétele liatároz- tatnék el, ezt külön miniszteri jóváhagyástól teszi függővé. A kedvezményes áru bérletjegyek és az évi szabadjegyek érvényének kiterjesztése. A m. kir államvasutak igazgatósága értesíti az érdekelteket, hogy az 1903 ik évre kiállított kedvez­ményes áru bérletjegyek és az évi szabadjegyek érvénye 1904. évi január hó 31-ig kiterjesztetik. A rendes áru vagyis az 1903. évre kiadott 1100 korona áru 1. 770 „ „ II. 440 „ „ III. osztályú évi bérletjegyek érvénye azonban folyó évi deczember hó Sl.-ével megszű­nik, vagyis a meghosszabbítás érvénye sem ezen jegyekre, sem a féláru jegyváltására jogosító arcz- képes igazolványokra ki nem terjed. Budapest, 1903. deczember hóban. Az igazgatóság. Magyar kir. államvasutak. Üzletvezetőség Debreczen. 31634/1903. szám. Pályázati hirdetmény. Felépítményi ágyazati anyag biztosítása. A magy. királyi államvasutak debreczeni üzlet­vezetősége az 1904., 1905. és 1906. évekre felépít­ményi ágyazati anyag czéljára szolgáló s évenként mintegy 12000 m3 mennyiségű tört kő szükségleté­nek biztosítására nyilvános pályázatot hirdet. Az üzletvezetőségnek azonban jogában álJ a fent kimu­tatott mennyiséget 25°/0-ai fölemelni, vagy csökken­teni és vállalkozó úgy a többletet, mint a leszállí­tott mennyiséget, a megajánlott egységáron, és mind­két esetben az általánosan megállapított feltételek alatt tartozik szállítani. A megajánlott egység-árba a tört kőnek vas­úti kocsikba való berakása is befoglalandó. A tört kő egyes darabjainak 5—7 centiméter­nyi kerek nyíláson minden irányban át kell férniök. Hét centiméternél nagyobb és 4 centiméternél kisebb kődarabok az átvételből kizáratnak. A kőzet legyen fagyálló és eléggé kemény, hogy könnyen szétzúz­ható ne legyen, miért is vállalkozó köteles az aján­lat beterjesztésével egyidejűleg a szállítandó tört kő mintáját is beküldeni, valamint a kőbánya fekvésé­ről is tájékoztató adatokat szolgáltatni. « A szerződés és az abban foglalt szállítási fel­tételek az alólirott üzletvezetőség pályafen tartási és

Next

/
Oldalképek
Tartalom